Ellopták a Führer pártjelvényét

Alig nagyobb, mint egy húszforintos érme, amelynek hátlapjára az 1-es számot vésték. Az előlapon egy horogkereszt, valamint a „Nationalsozialistische DAP” (Deutsche Arbeiterpartei) felirat látható. Adolf Hitler arany pártjelvényéről van szó, ami más volt, mint a többieké: a Führerét egy müncheni ékszerész készítette aranyból.

Amint a Times című londoni napilap nemrégiben közölte: a jelvénynek még idén június 30-án kelt lába. Egész pontosan ellopták. Ráadásul nem is akárhonnan: az orosz titkosszolgálat (FSB) központjából, ahol a második világháború befejezésének 60. évfordulójára rendeztek kiállítást. Az egykori KGB központjában a háború óta most először állították ki Hitler jelvényét más ritka kegytárgyakkal együtt.

Az újabb információk alapján a tettes, aki egy kötélen ereszkedett a kiállítóterembe, kétségkívül profi volt. Ahogy a biztonsági kamerák képén látható, a bűnöző teljesen nyugodt volt, nem kapkodott. Még arra is volt ideje, hogy megkösse a cipőfűzőjét, majd egyszerűen elemelte a jelvényt.

A lopással orosz nemzetiszocialista szervezeteket gyanúsítanak. A titkosszolgálat ugyanakkor kitart álláspontja mellett, mely szerint az elrabolt trófea csak egy hamisítvány volt, míg a szakértői vélemények ezt tagadják.

A jelvényt Hitler 1933-as hatalomra jutását követően vezette be, ilyet kapott az első 100 ezer párttag, majd később - a különleges szolgálatokért - kitüntetésként adományozták mintegy 650 alkalommal körzetvezetőknek és tábornokoknak.

(index.hu)

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info