Petőfi néz ránk vádlón a múltból
Szemében villám, kezében ostor
S ki a szabadságról álmodott
Most holtában is háborog
Mert hajnalunk már ezer éve késik
Neveinket keresztfákra vésik
Kezeinken még mindig lánc csörög
Zsarnok ül tort álmaink fölött
Ugyanazokra kacsint a holnap
Kik lopják a jelent, átírnak múltat
Gyalázva Istent, Nemzetet, Hazát
Csörgetik verejtékünk aranyát
És mi csak tűrünk, mint birka nép
Míg éltünk lángja lassan végig ég?
Isten, verd meg a magyart,
Ha nem mondja végre: MOST MÁR ELÉG!
Dobszay Károly
