Néhány évvel ezelőtt, a Slovenská Pospolitost rév-komáromi felvonulása és az ellentüntetés kapcsán a Magyar Nemzeti Arcvonal először nyilvánította ki markáns állásfoglalását a szomszédos népekkel, azok nacionalistáival való kapcsolat és a trianoni csapda valódi mélységét illetőleg.
Először került megnyilvánulásra az időszerűen alkalmazott hungarizmus nemzetiségpolitikája. Melynek szellemisége teljesen megegyezik a történelmi hungarizmus álláspontjával – Pax Hungarica. Ám először került ez korunk kihívásai szerint megfogalmazásra. Bő 60 év után először történt megnyilatkozás ebben a szellemben.
Ez idáig a nemzetben gondolkodók csupán a nemzeti tragédiát értették meg Trianonból. (A Nemzeti Arcvonal már akkor is inkább annak szégyen-jellegét hangsúlyozta, a siránkozás helyett, és az egyedül helytálló rongyosok helytállását emelte ki.) Ideológiai áttekintés helyett pusztán érzelmi alapokra helyezkedett a kérdés kezelése. Az MNA mondta először ki, fél évszázad után: a trianoni békemű lényegében nem egyszerűen a területekről, magyarellenességről szólt, hanem a nemzetiségek szembeállításáról, állandó feszültségek, békétlenség, ellenségeskedés állandósításáról.
A Magyar Nemzeti Arcvonal tisztában lévén a dolgok hátterével, annak mélységeivel, közeledést indított meg a szomszédos népek hazafias erői között. Tudván, hogy ez az az irány, mely leginkább szemben áll a szabadkőműves céltörekvésekkel, nem lehettünk tekintette arra, itthon ez – a zsidó háttérerőkön kívül – kinek fogja nemtetszését kiváltani. Az MNA érzelmi-indulati irányultság helyett szilárd ideológiai alapokon áll, átgondolt, jövőbe néző stratégiával bír, célirányos cselekvési terveket dolgoz ki. Nem lehet tekintettel azokra, akiket pusztán érzelmeik, indulataik irányítanak, eszmei felkészültségük felszínes, vagy akár nagy tudással rendelkezve és a legnagyobb jószándékkal cselekedve, nem rendelkeznek semmilyen átgondolt cselekvési tervvel, jövőtervezési stratégiával, kidolgozott jövőképpel.
Az Arcvonal külpolitikája – ellentétben a megszokott, internacionalista jellegű, távoli nemzetek fiaival egy-egy megemlékezés, koncert alkalmával összeboruló felszínes, semmiről nem szóló látszat-összefogás helyett – valódi konnacionalizmus, mely tényleges hatással bír a nemzet érdekeire.
A közeledés első kézzel fogható eredményeként az Arcvonal küldöttei tavaly július 5-én a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) vendégeiként, a szervezet tagjaival részt vettek a Pőstyén/Piestan község mellett megrendezett Cirill és Metód – a szlovákok nagy tiszteletben álló szentjei – emlékünnepségen. Az ünnepség után sor került egy megbeszélésre az SP vezetőjével és alapító tagjaival. A két nép – és különösen a két nép nacionalistái – között elültetett ellentétekre tekintettel már csupán az is eredménynek lett volna tekinthető, hogy egyáltalán erre sor kerülhetett. A beszélgetés során azonban hamar kiderült, a két szervezet nagyon is szót ért egymással. Nemcsak a háttérerők aknamunkáját szemléljük egyformaképpen, de azok hasonló problémák elé is állítanak minket. Pl. mindkét szervezet ellen az ún. jobboldali politikai erők lépnek fel agresszívabban, hasonló dezinformációs tevékenység folyik ellenünk, stb. Mint kiderült, mindkettőnk elképzelései túlmutatnak az egyszerű nacionalizmuson, új emberi létről, új nemességről szólnak. Kölcsönösen informálódtunk szervezeteink működéséről, múltjáról, tevékenységéről. Továbbá országaink politikai viszonyairól, a nem talajgyökeres nemzetiségek problémájáról, arányairól, világpolitikai véleményalkotásról, stb. A történelmet illetőleg beszélgetőpartnereink meglehetős felkészültségről és józanságról tettek tanúbizonyságot. Nagy királyként beszéltek például Szent Istvánról vagy IV. Béláról. Azon kijelentés után, hogy ha jobban tudja képviselni az érdekeit, egy népet vezethet más nemzetből származó ember – el kellett gondolkodnunk: ha annak idején pl. Hlinkáék is hasonló gondolkodású emberek voltak, a zsidó bomlasztás – és a magyarok maflasága – nélkül vajon el akartak volna szakadni nemzetiségeink? Trianon kérdése csak a beszélgetés közepe felé került szóba. A szlovákok megfogalmazása szerint, természetes, hogy különbözőképp szemléljük a dolgot: mi veszítettünk vele, ők nyertek. Ha közös dolgunk van, nem ezen kell lovagolni. Álláspontunk szerint van épp elég – közös – problémánk ezen kívül is. Ha pedig végképp nem értünk szót, és mindenáron le akarjuk mészárolni egymást, ráérünk akkor, ha a többi gondot megoldottuk – cionizmus, globalizmus, cigánykérdés, erkölcsi hanyatlás, stb.
Beszélgetésünk alatt befutott két teletömött rendőrautó is – hatunkra. (Persze az okosok szerint Szlovákiában csak a magyar hazafiakat üldözik…) Az igazoltatás ezúttal meglepetéssel szolgált. Lehetett gondolkodni, ilyenkor mi van? Fel volt adva a lecke a titkosszolgálatoknak, melyek másnap össze is dugták a fejüket. Aztán kidolgozták a dunaszerdahelyi provokációt – kezdetnek.
A beszélgetés kifejezetten barátságos hangulatban zajlott, nélkülözte még a várt kezdeti feszültséget, bizalmatlanságot is. Mind az SP vezetői, mind a környezetükben lévők bizalommal, barátsággal néztek a magyar vendégekre, mintha a legtermészetesebb dolog lett volna a túlzás nélkül történelminek nevezhető találkozó. Sovinizmusnak sehol a legkisebb jele. (Tudni kell, hogy az SP annak idején pozitívan nyilatkozott a Magyar Gárdáról is – míg nem volt egyértelmű a Jobbikos politikai orientáció.) Búcsúzáskor azt kellett megállapítanunk, hogy jobban szót értünk egymással, mint sokakkal a saját népünkből. Érdekes, hogy egymással kellett találkoznunk, hogy olyan emberekkel beszéljünk, akik közel azonos megközelítésből szemlélik a világot!
A megbeszélést eredményes diplomáciai találkozónak könyvelhetjük el. Nem sokkal később a Jobbik próbálkozott asztalhoz ülni egy cseh szervezettel, ám a diplomáciai ismeretek teljes hiánya miatt eredménytelenül. A Jobbik vezetése ugyanis első nekifutásra a Benes-dekré-tumokról kezdett vitatkozni... (A későbbiekben mi is kaptunk meghívót a cseh szervezet egy rendezvényére, amit az alapvető diplomáciai hiányosságok és a szervezet kétessége miatt nem fogadtunk el.)
A diplomácia alapkövetelménye először is, hogy célja legyen. Nem árt tudnunk, kivel tárgyalunk, mit várhatunk el tőle, és nem utolsó sorban, hogy mit nem. És a kitűzött elérendő cél érdekében vannak dolgok, amiket nem feszegetünk – pláne nem azzal indítunk egy kapcsolatfelvételt. Emellett elvárásaink vannak egy találkozótól. Az eredmények összegzése adja annak eredményességét.
A két szervezet kapcsolatfelvételével jelentős változás következett be a megszokott szomszédi viszonyban – előre vetítve ezen változások fokozódását, kiterjedését. A kialakult kapcsolat nem csak a magyar és a szomszédos népek között, de európai szinten is példaértékű lehet. Év végére elszaporodtak a sovinizmust elítélő vélemények, nyilatkozatok, kisfilmek. Megváltozott egymás hazafiainak megítélése, de a másik néphez, annak tagjaihoz való viszony is.
Természetesen az ellenoldal ellenkező előjelű munkája szintén eredményes volt az arra fogékony körökben. A felfokozott zavarkeltés viszont csak igazolta: rést ütöttünk a szabadkőműves pajzson, kihullt egy tégla a népeket elválasztó falból!
Bástya - 2008. december
