Idén volt 85 éve, hogy a versailles-i Trianon palotában aláírták a békediktátumot.
Ez alkalomból megemlékezéseket, tiltakozó megmozdulásokat tartott több magyar nemzeti jellegű szerveződés. Szintén megemlékeztek az évfordulóról az elszakított területeket birtokló nemzetek szélsőjobboldali csoportjai. A megmozdulásokat figyelemmel kísértük, az aktuális kiadványokat, röplapokat áttanulmányoztuk. (Az MNA csoportjai helyi szinten, csendes körülmények között emlékeztek, a putnoki Gömör Csoport pl. felvidéki emléktúra keretében.)
A hazai csoportosulások rendezvényei általában a megszokott Trianon-szemléletük horthysta szellemében zajlottak. A különböző nemzeti kiadványok elemzései, cikkei az ismert történelmi tények felidézése mellett néha „végre megtalálták a kiutat” is (mint minden évben): fogjunk össze, váltsuk le a kormányt, vegyük kezünkbe sorsunkat, stb. (A decemberi népszavazás sem tudta szétfoszlatni a nemzeti összefogás és a demokratikus változás ábrándképét?)
A szlovák fiatalok Rozsnyón a Kossuth szobor leköpködésével (mely itt nem Kossuth kétes személyének, hanem a magyarságnak szólt) nyomták megmozdulásukra a sovinizmus bélyegét.
A magyar nemzetiek a magyarság fájdalmának, megalázásának, szenvedésének felidézése közben – a szlovákok pedig ellentétes véleményük kinyilvánítása közben – megfeledkeznek egy lényeges pontról: a trianoni szerződés nem csupán egy nemzet megalázása volt – szlovák szemszögből az ő nemzetiségi jogaik érvényesítése -, hanem a nemzetek szembeállítása, testvérnépek egymás ellen fordítása, a népek csapdája!
A szabadkőműves békemű célja – csakúgy, mint az 1848-as hasonló ihletésű forradalomnak – az erős birodalmi egység szétverése. („Oszd meg és uralkodj” – elv.) Tőlük indultak ki az említett háborúskodások – mint ahogy sok más háború és forradalom –, oly módon kihasználva a nemzetiségek igényeit (1848-ban a magyarokét is), hogy az érintetteknek ne legyen módjuk egymás között békésen rendezni a kérdéseket.
A stabilitás felborítása, az ebből eredő konfliktushelyzetek, feszültség kedvező a zavarosban halászó világhódítók számára. Az általuk kirobbantott háborút lezáró békeszerződést sem bízták a véletlenre. Emberöltőkre – terveik szerint véglegesen – elvetették a háborúskodás magvát a testvérnemzetek között.
Ez a módszer nem csupán itt alkalmazott, de itt a legszembetűnőbb. Nem véletlenül: a Kárpátok ölelte élettér kelet és nyugat találkozásánál az európai stabilitás szempontjából stratégiai kulcskérdés. Ha ez a terület erőtlen, akkor ez egy vákuumot jelent, amit keletről vagy nyugatról igyekeznek betölteni egy adott helyzetben. (Néhányan ma is hangoztatják, hogy a III. Birodalom területi igénye Magyarországot is veszélyeztette volna. A Kárpát-medence nem szerepelt a német élettér tervezetében. Viszont a fentiekből következően Németország számára saját biztonsága érdekében – ha erős magyar birodalom nem áll fel – létérdek a megszállás.)
A békealkotók nem egyszerűen a magyarok ellen dolgoztak, de főleg nem a nemzetiségek érdekeit nézték. Csupán saját rövid- és hosszú távú érdekeiket: Európa rendje felborult, és a szembeállított nemzetiségek évtizedek múltán is egymással fognak viaskodni, míg ők a háttérben sütögetik a pecsenyéjüket, építik az új világrendet, mindannyiunk kárára.
Azt, hogy a diktátum mennyire nem a nemzetiségek érdekeit szolgálta, legjobban példázza a szlovákok esete. Még alá sem írták a szerződést, a szlovákok már keserűen megtapasztalták, hogy a csehekkel közös állam korántsem az ő boldogságuk forrása.
Az alábbi mondatokat Hlinka pátertől Stephen Bonsal: Suitors and Suppliants című könyvéből idézzük. A lentiek Hlinka és Bonsal (az amerikai delegáció vezetőjének, House ezredesnek helyettese) közötti beszélgetés alkalmával hangzottak el 1919. szeptember 20-án.
„Most már tudjuk: Extra Hungariam non est vita. Emlékezzék ezredes úr e szavakra, az idő bizonyítja majd, mennyire igazak.”
„Mi valóban nem tudunk, és nem is akarunk keveredni a magyarokkal, de gazdaságilag és mindenekelőtt vallási téren jobban, sokkal jobban haladhatunk velük együtt, mint a vallástalan, szabadgondolkodó csehekkel, akik, most már tudjuk ezt, nem tisztelnek se Istent, se embert. Mi együtt éltünk a magyarokkal ezer éven át és a tradicionális kötelékeket országaink fekvése is erősíti. Minden szlovák folyó a magyar alföld felé folyik, és minden utunk a magyarok nagy városa, Budapest felé vezet…”
„Hosszú és sorsdöntő éveken át vállvetve harcoltunk vallásunkért és szabadságunkért a magyarokkal.”
(Hlinka pátert és küldöttségét egy hét múlva letartóztatták, és kiutasították Franciaországból. A küldöttség egyik tagja ez után Budapestre indult, hogy kapcsolatba lépjen a magyarokkal. Hlinka, mint a Szlovák Parasztpárt vezetője ezután a parlamentben szándékozott népe szabadságáért küzdeni. Ám a „szabad” választások előtt néhány héttel a csehek letartóztatják. Parasztjai – akik szinte rajongtak vezetőjükért – felkelésben törnek ki, melyet a csehek nagy vérontás árán tudnak leverni. A páter hónapokon át raboskodik, a kegyetlen bánásmódot egészsége is megsínyli.)
A trianoni átok a mai napig dolgozik. Megnyilvánult ez a közelmúltban is a megemlékezések alkalmával, valamint pár hétre rá a komáromi eseményekben. A történtek megkövetelik állásfoglalásunkat, valamint alkalmat adnak, hogy a múlt fenti szemléletű megítélése mellett hasonló szemszögből értékeljük a jelent, valamint eszerint vessünk alapot a jövőnek is.
A magyarországi Trianon-megemlékezéseket nem elemezzük, ezek a megszokottak szerint zajlottak. Felkeltette viszont figyelmünket a szlovák fiatalok rozsnyói rendezvénye. Nem is annyira maga a rendezvény, hanem az azt szervező csoport. A megemlékezés a hírek szerint sajnálatosan sovén megnyilvánulásoktól sem volt mentes.
Volt olyan felvetés, hogy vonuljunk ki a szervezet soron következő rendezvényére, Rév-Komáromba. Ezt persze rögtön elvetettük. Egy tiszta ellenségképünk kell, hogy legyen, felesleges – a jövőre nézve pedig kifejezetten hiba – lenne egy újabb frontot nyitnunk. Másrészt pedig – eltekintve a sovén hangvételtől, amit egyébként a szlovák szervezet sajtójában is tapasztaltunk – a Slovenská Pospolitost-ot nem kell, hogy feltétlenül ellenséges szervezetnek tekintsük.
Csoportjaink között – külső ránézésre legalábbis – oly mértékű a hasonlóság, hogy meglehetősen érdekes helyzet lett volna, ha a huligán-szkinhedek helyett mi találkozunk össze a szlovák fiatalokkal Komáromban.
Itt ejtsünk néhány szót a magyar ellentüntetésről. A nemzeti jellegű kiadványokban, fórumokon a szervezők előszeretettel beszélnek szlovák provokációról, mondván, erős rendőri készültség várta, hogy jól elpáholhassák a magyar hazafiakat.
Először is: áttanulmányozva a Slovenská Pospolitost működését, rendezvényeiket – csakúgy, mint a Magyar Nemzeti Arcvonal megmozdulásait – mindig erős rendőri jelenlét kíséri. Tehát a rendőri erők alapból jelen voltak a szlovák rendezvényen. Emellett, ha a magyar és szlovák titkosszolgálatok egyeztettek, természetesen felkészültek a magyar ellentüntetésből adódó helyzetre is.
Másodszor: a beszámolók szerint az ellentüntetők javarészt focihuligánok voltak. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Vér és Becsület vezetősége ugyan mire számított, hogy fog viselkedni egy futballdrukker csürhe? Közismert a focihuligán mentalitás, a tömegszellem megnyilvánulásai. A botrány már onnantól nyilvánvaló, hogy ez az anarchista, sovén társaság felszállt a komáromi buszra. A provokáció itt a magyarok részéről történt.
Ezeket a csoportosulásokat ismerjük, a véleményünk régóta megvan róluk. A magukról adott kép ezúttal sem lett kedvező. Az ellentüntetők, akik a fegyelmezetten vonuló szlovák hazafiakat nevezték tót hordának – egy csürhe benyomását keltették. Ezt a képet néhány korsó sörrel tették teljessé. Minden második ember sörrel a kezében óbégat, így tesz tanúbizonyságot a magyar hazaszeretetről. Szívből ajánljuk a Vér és Becsület honlapjának képanyagát megtekintésre a témában – amíg el nem tüntetik onnan. Mint kiderült a rendőrök sem a magyar Himnusz elhangzására reagáltak, hanem a feléjük repülő söröspoharakat nem díjazták. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a szlovák rendőrök között is voltak magyar nemzetiségűek. Akiknek már attól elönthette volna a fejét a vér, hogy a december 5-i árulás után látják: ezek azok, akik mellettünk szavaztak?! (Ráadásul a hőzöngők még hálásak is lehetnek a rendőröknek, lehet, hogy az SP-vel rosszabbul jártak volna.)
A fegyelmezett ellentüntetésről, indokolatlan rendőri brutalitásról szóló beszámolók hazug volta hamar lelepleződött. Hazudhatnak itthon vagy Németországban, az igazság előbb-utóbb kiderül. A hazugság leleplezése „nemzettestvéreinkkel” szemben is, nem csupán az igazsághoz való állhatatos ragaszkodás miatt fontos. A történtek és azok időzítése a jövő eseményeinek kedvező alakulásának rombolását szolgálja. Ezt lentebb részletezzük.
Egy jó szándékú megmozdulás is – mely pl. a rozsnyói sovén megnyilvánulásokra akar reagálni – erős vezetők nélkül kudarcra ítélt. (Domokos és Torockai nem vezetők.)
Torockai egyébként – aki a helyszínről idejében elmenekült – kiadta a HVIM komáromi tagjainak, hogy az esemény színhelyéül szolgáló teret már most foglalják le jövőre. Ismét könnyűszerrel utasítgat Pestről. Mint annak idején, amikor kötelezővé tették pólójuk viselését a határontúliaknak is – ami nekik nem volt egy életbiztosítás. Ezután vált ki az erdélyi csoportjuk.
A Vér és Becsület vezetősége pedig újra bizonyította, hogy fogalmuk sincs a hungarizmusról. A megmozdulás legalább két ponton ellenkezik a hungarizmus értékrendjével.
Végül pedig: az ellentüntetők között egyetlen hazafi sem volt. Nemzeti véleményt anarchista huligánok nem képviselhetnek. A nemzetinek nevezett sajtó javarészének szóhasználata is igen liberálisra sikeredett: „neonáci”, „újfasiszta”, „szélsőséges”.
Nem ismerjük viszont a szlovák felet. A sovén berögződések elhagyásával a külső benyomás – és előzetes vizsgálódásunk – alapján egy reményteljes szerveződés képét látjuk, akik meghatározó szövetségeseink lehetnek. Jó kiállású, fegyelmezett férfiak, csinos leányok, katonás rend. Akárcsak az Arcvonal. Kár lenne nem adni esélyt az együttműködésnek.
A szlovák szervezet részéről tapasztalt sovén megnyilvánulásokat természetesen elítéljük. Viszont nem tartjuk olyan hibának, amit ne lehetne helyrehozni. Ez Trianon csapdája, amiből nem lehet kijutni úgy, hogy indulatra indulatosan válaszolunk. Ha az ún. nemzeti-keresztényeknek halvány fogalma lenne a kereszténységről, tudnák, hogy itt kell igazán alkalmazni: ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel… Nem a Fidesz, MDF kufárainak tudatos árulásait kell újra és újra megbocsájtani. Amíg nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt a békesség felé, bűn az ellenségeskedés.
Nemes eszményekért küzdő, hazafias gondolkodású emberek, szervezetek, melyek magukban hordozzák az igazság lángját – még ha a sötétség ármánykodásán (ezúttal pl. a sovinizmuson) nem is tudtak teljesen felülkerekedni – tartozzanak bármilyen nemzethez, közelebb állnak hozzánk, mint saját fajtánk hitszegői, megalkuvói, tehetetlen álmodozói.
Nem meglepő, hogy a HVIM-t és a Vér és Becsületet évekkel ezelőtt ellenséges szervezetté nyilvánítottuk, míg a Slovenská Pospolitost-ot lehetséges szövetségesünknek tekintjük. Még csak hőseik sem feltétlenül negatívak számunkra. Andrej Hlinka például egy tiszta arcú, nyílt tekintetű ember, akárcsak Prohászka Ottokárt látnánk.
Felvetődik még egy kérdés: miért lángoltak fel pont most az ellentétek?
Hiszen a szlovák szervezet – mely legalább tíz éves múltra tekint vissza – nem először tiszteleg Komáromban Cirill és Metód emléke előtt. Ha rálátásunk van a világ folyására a válasz kézenfekvő lehet: a változás jön, a világ fordulni fog. Az új világrendet képviselő erők esetleges egymásra találása pedig ellenkezik a most uralmon lévő erők érdekeivel. Még szerencse, hogy a világosság erőit Magyarországon nem a V és B és hasonló társaik képviselik.
Mivel a szlovák szervezetek nem ismerhették az Magyar Nemzeti Arcvonal álláspontját, eddigi magyarellenesnek tekinthető megnyilvánulásaikat nem kezeljük döntő tényezőként. Ezen állásfoglalásunk – csakúgy, mint augusztusi országos táborunkban tartott nemzetiségekről szóló előadások józan, tárgyilagos szemléletmódja – talán világszinten is rendkívülinek, de mindenesetre nem megszokottnak tekinthető. Mindenesetre ezt diktálja keresztény lelkületünk – keresztény ne harcoljon kereszténnyel -, és csak ez lehet kiút a közös csapdából. Bízunk benne, hogy az érintett nemzetek hasonló jellegű szervezetei – ezúttal különösen a szlovák szervezet – józanul fel tudják mérni a helyzetet, és egymással nem szembehelyezkedve – de akár szövetségben – haladhatunk a közös cél: egy emberibb, tisztább, világ felé. Ha állásfoglalásunk közzététele sem tudja hatástalanítani a mesterségesen közénk fecskendezett mérget, marad a testvérháború, melyben egyikünk sem győzhet. De ha Isten segítségével meg tudjuk fogni egymás kezét, már szétrúgtuk a sötétség terveit. A két szervezet – az MNA és az SP – együtt pedig felforgathatja az egész világot…
Felvidéki bajtársunkkal beszélgettünk akkortájt a trianoni kérdés nehézségéről. Próbáljuk csak elfogulatlanul szemlélni a dolgot. Magyar nacionalista szemszögből nehéz kérdés a trianoni igazságtalanság orvoslása. De akkor értjük csak meg, mennyire súlyos ez a kérdés, ha a nemzetiségek szemével is megpróbálunk látni. Mindjárt mélyebbnek látjuk a csapdát.
Például: nem élhetnek-e a szlovákokban is ugyanolyan érzések, mint bennünk? A szlovákok érzéseit – a hazaszeretetet – megvetni nem sovinizmus? Ha szlováknak születünk, nem ott masíroznánk-e az SP soraiban? (A komáromi ellentüntetők természetesen nem, legfeljebb hasonló mentalitással szurkolnának a Slovan-nak a Fradi helyett.)
Itt az a bizonyos csapda, amit mindannyiunknak ástak. Amit szinte látni sem tudunk.
Magyarországon sokáig beszélni sem lehetett Trianonról. Ma az úgynevezett nemzeti oldalon központi téma. De még mindig csak annyit látunk a csapdából, hogy elvették földjeinket, a visszaszerzésük pedig nehéz. Az igazi nehézség azonban a Kárpát-medence népei békéjének helyreállítása. Ez az ami szinte lehetetlen feladatnak látszik. Annak is szánták. Mindaddig az is lesz, míg a népek nem rendelkeznek józan, letisztult gondolkodású, mélyen keresztény vezető erőkkel. Akik saját nemzeti érdekeik mellett át tudják érezni a másik érzéseit, és látják a társközösségbe rendelt népeink együttes érdekeit.
Amit elsősorban figyelembe kell venni: a kialakult helyzet idegen kéz műve, mindannyiunk ellen. (Pl. egy szlovák autonómia-törekvés is békésebben rendeződhetett volna egymás között a „segítő” harmadik fél nélkül.)
A Kárpát-medence népei közötti ellentét nem Trianontól eredeztethető. De nem is nyúlik ősidőkig. Az évszázadokon keresztül többnyire békében élő népeket a Habsburg-korszakban állította egymással élesen szembe a szabadkőműves akarat. A cél mindennemű egység megtörése volt. Ahogy a magyarokat a monarchia ellen fordították, úgy fordították a nemzetiségeket a magyarok ellen. Egy független Magyarország még mindig túl erős lett volna. A szabadkőműves vakolók jelen voltak a Habsburg udvarban, kivették részüket a nemzetiségek befolyásolásából, de bábáskodtak a magyar forradalom születésénél is. Kossuth maga is szabadkőműves, aki – Széchenyi józan magyar gondolkodásával szemben (Széchenyit ezért a vakolók meg is öngyilkolták) – amellett, hogy kulcsfigurája a szembenállásnak, a nemzetiségek igényeit is figyelmen kívül hagyta. 1848-49-ben a szlovákok egyébként számarányuknál többen harcoltak mellettünk.
Épp a szlovákok azok, akiktől a legkevésbé választ el mély szakadék bennünket. (Bár a többi nemzetiségekkel sem elveszett a viszony rendezése, - ahogy erre lejjebb utalunk.) Részükről 1918-ig nem volt magyarellenes megmozdulás! (Megjegyzés: felvidéki útjaink során azt tapasztaltuk, hogy szlovák és magyar ma is békésen él együtt. Bár a helyzetből adódóan itt-ott tapasztalható némi nemzetiségi feszültség, korántsem lehet halálos ellentétekről beszélni.)
A két nemzet kapcsolatának elemzésekor meg kell említenünk a csernovai vérfürdőt, mint az elhidegülés jelentős állomását. 1907-ben Hlinka kezdeményezésére szülőfalujában új templomot építettek. A közösség ragaszkodott hozzá, hogy a templomot Hlinka szentelje fel, aki ekkor a szegedi börtönben raboskodott, nemzetiségi igények hangoztatása miatt. A püspök így másként rendelkezett. Emiatt tüntetés robbant ki, a csendőrség többször a tömegbe lőtt. A tragédia 15 halálos áldozatot követelt, 10 súlyos, 60 könnyebb sebesült volt, 40 embert pedig pénz- és börtönbüntetésre ítéltek. A csernovai vérfürdőt, valamint az akkori dualista rendszert elítéljük. Hasonlóképp gondolkodunk az 1904-es élesdi (Arad vármegye) vérengzésről is, melynek során egy oláh paraszttüntetésen 22 áldozatot követelt a tömegbe lövetés.
A nacionalizmusok más népek kárára történő kiteljesedése nem hoz békét. Erővel nem lehet hosszú távú egységet kialakítani.
Célunk a Kárpát-medence népeinek békéje kell, hogy legyen. Szálasi Ferenc megfogalmazásában: Pax Hungarica. A végleges megoldást nyilván a különböző népek másként képzelik el. Első lépésként azt kell elérnünk, hogy békében tudjunk gondolkodni, tudjuk tisztelni egymást. És nem utolsó sorban, hogy nemzeteink radikális hazafiai közös dolgaik rendezéséig együttes erővel szállhassanak szembe a mindannyiunkat veszélyeztető ellenséges erőkkel. Ahelyett, hogy népeink fiainak legjobbjai egymással álljanak szemben, vállvetve kell állnunk a küszöbön álló történelmi viharban.
A közös harcnak jó példája Szálasi Hungarista Mozgalma – melynek jogutódja a Magyar Nemzeti Arcvonal, Magyarország legerősebb szélsőjobboldali szervezete – és Codreanu Vasgárdájának kapcsolata. Érdekes megjegyezni: a rozsnyói szláv rendezvényen felolvastak egy román szervezet – Noua Dreapta – által küldött levelet is. A román hozzászólás részükről korrektnek tekinthető, mert – bár nyilván nem kívánnak lemondani Erdélyről – a soviniszta megnyilvánulások helyett szintén a közös érdekekről, feladatokról szólt. Mivel az említett levél nem a magyaroknak íródott, hanem egy szláv rendezvényre készült, feltételezhető őszintesége. Ezt a hozzáállást figyelmébe ajánljuk a szlovák fiataloknak.
Kiemelten hangsúlyozzuk, hogy a távolabbi jövőben remélhetőleg bekövetkező békés rendezésig is egymásra lehetünk utalva. A világ rohan a változás felé. A jelen világrend összeomlása küszöbön áll. A degenerált, szabadkőműves, globalizációs, erkölcstelen világhatalom az utolsókat rúgja. Az Istenhívő, fénykövető hazafi – tartozzon bármely nemzethez – szemben áll ezzel a rendszerrel. Az összeomlás nem tudni, mit hoz számunkra. Ám elemi érdekünk, hogy ne egymással szemben állva, hanem egymás mellett fogadhassuk a változást. (A népek együttműködésének nagyszerű példájaként áll előttünk a Waffen SS!)
A szlovákokkal valószínűleg hasonló lesz a helyzetünk: a világ urai hasonló sorsot szánnak nekünk a közelgő világháborúban. A szlovák hadsereget hasonlóképpen leszerelték, mint nálunk. Ezért ők szintén felvetették a fegyveres harcra való készülés szükségességét. Azonban úgy vélik, a veszélyt számukra a magyarok jelentik, sőt a lefegyverzésük hátterében is a magyarok állnak. Itt a sovinizmus csapdája: nem csak a magyaroknak fáj, hanem őket is félrevezeti. Nem ott keresik az ellenséget, ahol kellene. Vizsgáljuk csak meg a magyar viszonyokat. Szintén le vagyunk fegyverezve. Magyarország erejét ma az a szervezet jelenti, amely e sorokon keresztül is a testvériségről tesz tanúbizonyságot. Lefegyverzőink pedig ugyanazok. (Ha kétségek vannak a harmadik félről, lebbentsétek fel a kaftánt, a fityma állapotából lehet következtetni!)
Egymás őszinte szándékait illetően pedig akkor lesz megnyugvás, ha tudjuk: mind a fényt, az igazságot szolgáljuk – mely felette áll a nemzeteknek is. Codreanu-t idézve: a mi céljaink nem a Földön vannak!
(Az MNA Észak-magyarországi központjának Bástya nevű hírleveléből átvett cikk -2005)
