Hungarizmus és vallás

"Az Arcvonal elutasítja a materializmust. A vallások a néplélek idealisztikus kiteljesedései, ezért minden nép vallását a népet is megillető módon kell tisztelni, vagy elutasítani. Idegen vallásokat egy nép vagy elutasítja, vagy átalakítja, esetleg eltűri. Mindig annak a függvényében, hogy azt kik ismertették meg vele. Ezért akkor, amikor az erőviszonyok a népek között kiegyensúlyozottá válnak, vége a kozmopolita jellegű vallások térnyerésének. Az Arcvonal mindazon népek vallását tiszteli, akiknek a történelme a mi mércénk szerint tiszteletre méltó."

Győrkös István - MNA vezető

Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom

A Hungarista Mozgalom vezetője újrafogalmazta, a mai kor kihívásainak megfelelővé formálta a hungarista eszmét. Ebbe a hungarizmus erkölcsi alapja is újra lett fogalmazva. Eddig a Keresztény erkölcsi értékek alkották a mozgalom erkölcsi alapjait, azonban ez megváltozott. A Keresztény Egyházak vezetői elidegenedtek a magyar néptől, ezért azok döntéseivel azonosulni nem tudunk. Ma már nem a dogmákba merevedett, a néptől eltávolodott vallási vezetők által hirdetett tézisek, hanem csak és kizárólag az Evangéliumban foglaltak lehetnek a hungarizmus erkölcsi alapjai, kiegészítve a magyar néplélek megnyilvánulásával, az ősi hitvilággal. Az ugynevezett ószövetség elfogadása és beemelése a vallások szent iratai közé, a történelminek nevezett vallások vezetőinek népellenes megnyilvánulásai, elzsidósodásuk és a szabadkőművesség beépülésének tényei miatt az Arcvonal nem tekintheti szellemi támaszának a jövő nehéz időszakában az Egyházakat. A vallás milyensége magánügy. Mozgalmunk vezetője úgy fogalmazta meg ezt a tételt, hogy a hungarizmus tiszteletben tart minden szeretet alapú és elfogad minden szeretet alapú, néplélekből eredő és talajgyökeres vallást.

( arcvonal.org )

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info