A Magyar Nemzeti Arcvonal és a Pax Hungarica Mozgalom közös közleménye

A két nemzeti mozgalom vezetősége 2009. március 1-én egyeztető tárgyalást tartott, melyen ideológiai és stratégiai kérdések képezték a megbeszélés tárgyát. A részletekre is kiterjedő egyeztető tárgyalás után a két szervezet az alábbiakban ismertetett határozatot hozta:

Határozat

Megengedhetetlen és elfogadhatatlan hogy két hungarista szellemiségű szerveződés között a mai politikai helyzetben kapcsolat ne legyen. A két szervezet közötti ideológiai véleménykülönbség nem áthidalhatatlan, és ezért nem szolgáltathat okot a szembenállásra, az elhatárolódásra, különösképp az ellenségeskedésre.   Mindkét szervezet vezetősége fellép az ellentétek szítása ellen, az esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket vezetőségi megbeszéléseken tisztázzák. A vezetőségi megbeszélésekre negyedévenként, a negyedév végén kerül sor. Fontosnak ítélt kérdésekben a vezetőségi megbeszélés bármikor összehívható. A szervezetek vezetősége, illetve a kapcsolattartásra kijelölt személyek rendszeres információcsere keretében értesítik egymást rendezvényeik, táboraik, előadásaik idejéről és helyéről. Fontosnak ítélt kérdésekben közös fellépés, a másik szervezetet ért támadás esetén szolidaritás, eltérő véleménynyilvánítás esetén (ideológiai különbözőség miatt) a nyilvános kritika mellőzése a jövőben mindkét szervezet számára elfogadott és működő gyakorlatként épül be tervezésbe és a mindennapi munkába.

Bőny, 2009. március 1

Győrkös István - MNA vezető

Domokos Endre János - PHM vezető

Language selection:

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: emm@arcvonal.org

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info