Aki nem zsidó, az pusztuljon

„Gázai veteránok válogatás nélkül véghezvitt öldöklésekről szóló kijelentésekkel sokkolnak” címmel cikk jelent meg a német Spiegel híroldalán. Ulrike Putz cikke újabb tanulságos betekintést enged az izraeli „hadviselés” beteges bugyraiba: a katonák lelőttek védtelen civileket, lerombolták családok házait. Ezt persze eddig is tudtuk. Most viszont először kerültek nyilvánosságra – cenzúrázatlanul - olyan izraeli katonák beszámolói, akiket a gázai övezetben vetettek be. A hadsereg azt mondja, kivizsgálja a bűncselekményeket (Amit saját maga rendelt el. – a fordító), a közvélemény döbbenten figyel. A Spiegel magazin cikkét a National journal is elemzi, rövid kiegészítéssel (lásd lentebb). Alább a cikk.

Beirut – A parancs legalább annyira világos volt, mint amennyire brutális is: „Mindig, ha egy házat megrohamoztunk, be kellett rúgni az ajtót és egyből be kellett lőni” – számol be egy izraeli katona a parancsokról, amiket a gázai övezetben kapott. Ő és társai azt az utasítást kapták,hogy a ház átkutatása során minden személyre lőjenek, akibe belebotlanak. „Én ezt gyilkosságnak nevezem” – mondja a katona.

Egy másik esetben szemtanúja volt annak, ahogyan egy elöljáró katonáknak megparancsolta, hogy lőjenek egy idős asszonyra, aki egy utcán áthaladt. „Nem tudom, hogy gyanús, vagy ártalmatlan volt-e. De azt tudom, hogy a felettesem embereket küldött a tetőre, hogy leszedjék. Hidegvérű gyilkosság volt.” A bizonyítvány, amit a név szerint nem ismert katona a Gázában történt bevetéséről kiállított, egy beszámoló része, ami csütörtökön került nyilvánosságra és egész Izraelt sokkolta. „Ezek első kézből származó bizonyítékok valamire, amit a legtöbb izraeli szívesen elfelejtene: így folytatott háborút a hadsereg fegyveres terroristák ellen, miközben másfél milliós civillakosság állt a frontok között”- írta első reakcióként a baloldali liberális ’Haaretz’ napilap.

A beszámoló egy vitához készült, amit február 13-án rendeztek meg az Itzak Rabin Katonai Akadémián, az izraeli Tivonban. A szót kapott katonák az Akadémia végzősei, akiknek az írásos beszámolóit nyilvánosságra hozták.

A jegyzőkönyv fényt vet egy olyan háború valóságára, amihez a nemzetközi sajtónak – az Izrael által elrendelt blokád miatt – nem volt hozzáférése. A felsorolt kijelentések éles ellentétben állnak az izraeli hadsereg (IDF) gyakran hangoztatott erkölcsi fölényével. Ez az első eset, hogy katonák egy nagyobb csoportja szinte egységesen kritikát gyakorol bevetési parancsaik és a feletteseik kétségbe vonható magatartásának eltűrése miatt.

Kíméletlen bánásmód a civilekkel

A vitajegyzet ezzel része lehetne annak a jogi vitának, amit az izraeli katonák által a gázai övezetben elkövetett állítólagos háborús bűncselekmények kapcsán folytatnak. Több nemzetközi emberi jogi szervezet, valamint egyes államok azt tervezik, hogy Izraelt nehézfegyvereknek sűrűn lakott területen végrehajtott bevetése miatt felelősségre vonják. A jegyzőkönyv Izrael kritikusainak bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a támadás alatt a civilekkel történt kíméletlen bánásmód a hadviselés megtervezett része volt.

Az erkölcsöt feszegető kérdést azon a bizonyos estén a Rabin-Akadémián is feltették. Egy katona elmesélte, hogy sok társa palesztin családok tulajdonát akarattal pusztította el, „mert élvezték a dolgot”. Ő eltöprengett ezen: „Elmondhatjuk, ahányszor csak akarjuk, hogy az izraeli hadsereg erkölcsileg fölényben van, de a harcmezőn ez egyszerűen nincs így.” Egy tisztet is idéznek, miszerint társai parancsai és magatartása „logikátlan” volt. „’Halál az arabokra’ feliratokat írtak a falakra és leköpdösték a családok megtalált fotóit. Egyszerűen azért, mert megtehették. Ez a legfontosabb: megérteni, hogy az IDF az etika terén mennyit süllyedt. Ez az, ami a legjobban meg fog maradni az emlékezetemben.”- mondta a tiszt.

Egy parancsnok az összegyűlteknek elmesélte, hogy egy mesterlövész egy anyát és annak két gyermekét lőtte le, mert azok az evakuálás során véletlenül a rossz irányba indultak el. „Nem hiszem, hogy különösebben rosszul érezte magát, hiszen az ő szemszögéből nézve ő csak az előírásainak megfelelően cselekedett.” Összességében az a benyomás uralkodott, „hogy a palesztinok élete sokkal, sokkal kevesebbet ér, mint a mi katonáink élete” – mondta ugyanaz a tiszt. Egy másik elismerte, hogy kézzel maga is nekiesett a palesztinok tulajdonának: „Mindent kidobtunk az ablakon, hogy helyet csináljunk. Az egész háztartás repült: a hűtőszekrény, tányérok, bútorok. Az volt a parancs, hogy mindent ki kell hajítani a házból.”

Több katona egybehangzóan arról számolt be, hogy azon házak lerohanásánál, amelyekben civilek voltak, a katonák gyakran válogatás és mindenféle figyelmeztetés nélkül lövöldöztek össze-vissza. „A feletteseink azt mondták nekünk, hogy ez rendben van, mert mindenki, aki ott maradt, az terrorista” – idéznek egy gyalogost. „Én nem értettem ezt – ugyan hova menekülhettek volna?” Más katonák állítólag azt mondták neki, hogy mindenkit meg kell ölni, „mert Gázában minden ember terrorista.”

A katonák azt hitték, szent háborút folytatnak

Tábori rabbik és magánintézmények lelki gondozói megpróbálták a katonákat röplapokkal és füzetekkel befolyásolni. Minden irat üzenetet közvetített, idéznek egy katonát. „Mi Izrael népe vagyunk, szinte csodás módon jöttünk erre a földre, most pedig harcolnunk kell, hogy elűzzük a hitetleneket, akik a Szent Föld visszafoglalásának az útjában állnak” – állt a lapokon. Sok katonának az az érzése volt, hogy szent háborúról van szó, mondja az idézett katona.

A Katonai Akadémia vezetője, Danny Shamir, egyre növekvő döbbenettel hallgatta, mikről számolnak be végzősei. „Számunkra totális sokk volt ez.” Egy, a háborúról folytatott mérsékelt vitát várt, de nem ilyen leleplezéseket, mondta az izraeli médiának adott interjújában csütörtökön. A vita után azonnal a feletteseihez fordult, akik szintén meg voltak lepődve. (Na persze, a hadvezetés nyílván kezét-lábát fogja törni az ügy kivizsgálása érdekében. – a fordító) Egy vizsgálóbizottságot állítottak fel, ami meg fogja vizsgálni az állítások igazságtartalmát.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter az izraeli rádiónak elmondta, hogy az IDF a vizsgálat eredményeit „a lehető legkomolyabban” meg fogja vizsgálni. Továbbá kiállt amellett, hogy az IDF a legmagasabb etikai standardokkal rendelkezik. „Még mindig azt mondom, hogy mi vagyunk a világ legerkölcsösebb hadserege” – így Barak. Bár biztosan vannak kivételek (Akad egy pár. – a fordító) mégis ezeket esetenként kell megítélni és értékelni. A „Rabbik az emberi jogokért” nevű izraeli szervezet az eseteket „erkölcsi tsunaminak” nevezte és nemzeti gyászra, valamint vezeklésre hívott fel.

Az újévkor a gázai övezetben lezajlott háromhetes izraeli katonai offenzíva alatt a PCHR palesztin emberi jogi szervezet adatai szerint összesen 1434 palesztint öltek meg és további 5303 a sebesültek száma. A halottak közül 960 civil volt, közölte a szervezet egy héttel ezelőtt a Gázában lezajlott vizsgálat befejezésekor. Az izraeli oldalon a háború alatt 13 személy halt meg, köztük 3 civil. Izrael a bevetéssel az izraeliek által lakott területek ellen indított, militáns palesztinok által végrehajtott rakétatámadásokat akarta meggátolni. A támadások azonban folytatódnak. Az izraeli hadsereg szintén továbbra is végrehajt berepüléseket a gázai övezetben található célpontok ellen.

A National Journal kiegészítésként a Chicago Tribune 2009.03.21.-ei számából hoz egy idézetet:

„Az izraeli hadsereg rabbijai azt követelték a gázai övezetbe bevonuló katonáktól, hogy foglalják vissza a földet, mert azt nekik Isten adta. A nem-zsidókat pedig semmisítsék meg. Ezzel a 22 napos izraeli intervenció egy vallási háborúvá vált, amint az egy Gázában harcoló katona bizonyságából is kivehető.”


Fordította: Németh Krisztián

(Globalfire, Spiegel)

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info