A Magyar Nemzeti Arcvonal felemeli a zászlót!

A Jövőnk.info-n megjelent: 2009. március 31.

Vannak dolgok az életben, amik soha nem változnak. Ilyen például az idő is. Komótosan halad a maga útján nem törődve örömmel és bánattal, nem foglalkozva se élettel se halállal. Nem tehet mást az ember, mint hogy megpróbál lépést tartani vele, s ha elég okos, a múlt eseményeiből megpróbálja kikövetkeztetni a jövendőt, mert akárcsak az idő, az ember sem változik soha. Felemelkedés és pusztulás, újjászületés és elbukás, építés és rombolás. Ez az örök körforgás az alapjai az emberi létnek. Mindig lesznek, akik a pusztításnak élnek és mindig jönnek olyanok, akik építenek. Kultúrák felemelkednek és elbuknak.

Ha ennek fényében objektíven megvizsgáljuk a világban végbemenő folyamatokat (gazdasági, hatalmi és kulturális átrendeződések) akkor láthatjuk, hogy új centrál országok kialakulása van folyamatban, melyek élesen szemben állnak a jelenleg a világot uraló természetellenes, a dolgozó embert kizsákmányoló rendszerrel, s melyek ellentmondást nem tűrve helyet követelnek a nap alatt. Politikai síkon a harc már folyik, és erőfitogtatás szintjén ennek fegyveres vetülete (Libanon, Irak) is megjelent már. A főpróba előkészületeit láthatjuk jelenleg, s nem fog késni a színdarab sem, mely egy óriási viharként fog végigvonulni a világon, s melynek első szelére kártyavárként fognak összedőlni -a periféria országokban- a jelenlegi emberellenes világhatalmat kiszolgáló rendszerek.

Hiszen csak a teljesen elbutított tömegek hiszik azt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nem kell az embernek a világpolitikában naprakésznek lennie ahhoz, hogy aki nyitott szemmel jár, érezze a levegő vibrálását. Ez a vibráció érezhető kis hazánkban is. A társadalom megosztottsága, a gazdasági, kulturális, és erkölcsi hanyatlás, és a degeneráció terjedése mind a regnáló rendszer pusztulását vetítik elő.

Mert amikor egy rendszer nem képes megtalálni a megfelelő válaszokat az adott kor kihívásaira, vegetálni kezd, ami egy idő után leépüléshez vezet. Elsősorban a gazdasági leépülés hatására a tömegek nyugtalanná válnak, ami idővel társadalmi engedetlenségbe, majd -a múlt tapasztalatai alapján- sikeres forradalomba (rendszer elleni harcba) torkollik, ami polgárháborúban, majd hatalom nélküli zűrzavarban, anarchiában végződhet.

Ennek az állapotnak az elérése bizonyítja, hogy az adott berendezkedés létjogosultsága lejárt, s ezzel lehetőség nyílik egy új, igazságos társadalmi rendszer felépülésére. De a változásért mindig meg kell harcolni és az évszázados foltokat lemosni csak vérrel lehet. Ez a történelem üzenete a jelen nemzedék számára.

A változás küszöbén állunk, de tudnunk kell, hogy soha nem egy periféria országból indul el a megújulás. Felvillanások mindenhol lehetnek, sőt törvényszerűek, de amíg a rendszer nem érett meg a pusztulásra, addig mindig lesz ereje -ha kell külföldi segítséggel is- vérbe fojtani ezen törekvéseket. Tudnunk kell azt is, hogy a hanyatló rendszer minél inkább érzi a vesztét, annál jobban ragaszkodik a hatalmához, és amikor már nem marad más választása, megpróbál az élére állni az ellenállási kezdeményeknek. Jó példa erre az 1989-ben lezajlott sikeres hatalmi átmentés, ezért óvakodnunk kell a jelenleg reflektorfényben tündöklő szervezetektől, valamint a világot megmentő „én és a cimboráim” alapú ellenállási kezdeményezésektől. Nem bízhatunk meg egyetlen csoportosulásban sem ahol zsidókat is találunk!

Az előkészületek már elkezdődtek és csak idő kérdése a változás, hiszen ahogy a sárkányt az első lovag kihívja élet-halál küzdelemre annak többet nem lesz egyetlen nyugodt éjszakája sem, mert tudja, hogy a napjai meg vannak számlálva. Ugyanis függetlenül attól, hogy az első lovagot fél perc alatt legyőzi a fenevad, megtört a jég! Mindig lesznek azután újabb és újabb jelentkezők és mindig jönnek erősebbek és bátrabbak, ravaszabbak, ügyesebbek, és előbb utóbb a fenevadnak pusztulnia kell.

És pusztulni fog ez a jelenlegi világhatalom is és egy új és igazságos szociális társadalmi rend fog felépülni helyette. A kérdés az, hogy az előttünk álló történelmi viharból Magyarország hogyan fog kikerülni. Mert minden országban átrendeződés lesz, ahol a hatalom a világot -jelenleg- vezető erőkre támaszkodik.

Ezért minden ország későbbi sorsa nagyban függ majd attól, hogy a hatalmi űrt kik és milyen céllal fogják betölteni. Hogy az új vezetésnek milyen lesz a bel, illetve külpolitikája, és hogy lesz e megfelelő politikai és katonai ereje felszámolni a zűrzavart és megszilárdítani az új rendet. Ehhez azonban egy megfelelően felkészült szervezetre és vezető elitre van szükség.

Magyarországon egyedül a Magyar Nemzeti Arcvonal rendelkezik erkölcsi, szellemi és ideológiai alapokkal, országos lefedettségű szervezettel, katonai kiképzőközpontokkal és kiképzőkkel, valamint műveleti és hadműveleti feladatok ellátására is alkalmas végrehajtó állománnyal. Megfelelő és egységes ruházattal és felszereléssel. Egyedül nekünk vannak az ország összeomlása után a vezetést átvenni képes politikai és katonai vezetőink! És miénk a történelmi jog az újjászervezéshez, amit senki nem vehet el tőlünk!

A szervezet megszilárdítása valamint a politikai és katonai vezető képzés hosszú évekbe telt, mialatt politikai bohócok és internet-betyárok már a sírunkat is megásták. Csúnyán mellé fogtak! Akiket az Arcvonal ellenségeinek nyilvánított, és akik ez eddig az MNA ellen foglaltak állást, azokat az előttünk álló vihar kíméletlenül el fogja söpörni! Számukra nincs kegyelem!

Több vezetőre vagy ideológusra szükségünk nincs, ezért mind politikai síkon (EMM) mind katonai síkon (Népi Akciócsoportok) létrehoztunk egy úgynevezett „második vonal”-at.

Akik mindez-idáig kitartottak az MNA mellett, vagy legalább is nem helyezkedtek élesen szembe vele, valamint azok, akik még csak most, vagy a jövőben ismerik meg szervezetünket, mozgalmunkat, azok megkapják a lehetőséget a csatlakozásra. A hadra fogható állomány a Népi Akciócsoportokat, a szellemi síkon tevékenykedők, valamint a propagandisták, mozgalmárok az Egységes Magyarország Mozgalmat erősíthetik.

Nincs harmadik lehetőség! Aki nincs velünk, az ellenünk van! Mindenkit rá fog kényszeríteni a történelem, hogy állást foglaljon: Velünk van, vagy ellenünk!?

Hazánk és népünk fennmaradása a tét! Mi jó és igaz cél szolgálatában állunk, és ez szentesíti küzdelmünket. Rendíthetetlenül hiszünk küldetésünkben és harcunk győzelmében!


Kitartás! Miénk a jövő! Miénk a győzelem!


Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom

 

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info