Az alábbiakban néhány - a zsidósággal kapcsolatos - elgondolkodtató szemelvényt közlünk Röck Gyula: Az Antikrisztus és a Hamispróféta című 1940-ben megjelent könyvéből.
"A keresztényüldözésben az Antikrisztus eszközei a zsidók
lesznek. A zsidók ugyanis tudják, hogyha a kereszténység egyszer
feleszmél az igazi krisztianizmusra, akkor ők végleg elvesztették a
keresztények feletti befolyásukat, amiért a hívő és öntudatos
keresztények teljes kiirtását tűzik ki célul, meghagyva azonban ama
modern pogányokat, kik közönyösek lesznek a krisztusi igazságokkal
szemben."
"Eme időben Ézsaiás XXVIII. r. 15—48. v. szerint a zsidók a
pokollal kötnek szövetséget... Vagyis az Antikrisztussal! Azt fogadják
el messiásuknak és annak építenek templomot és mutatnak be áldozatot,
amint ezt Dániel IX. r. 27. v. is jelzi."
"Krisztus szőke hajú, kék szemű szép jelenség, külseje után is
megállapíthatóan vallásra zsidó, de fajra árja volt, emez fajra és
vallásra is zsidó lesz, mert keresztvizet nem vesz, nem is venne fel,
mert nem akar s nem is méltó a szentségekben részesülni."
"Amint Istennek megvoltak az ő megváltásához szükséges
előmunkálatai, úgy meglesznek a Sátánnak is. Amint Isten annak idején a
zsidó népet használta fel megváltási műve előmunkálataihoz, úgy most —
golgotai istengyilkosság óta — a Sátán is a zsidó népet használja fel
az ő előmunkálataihoz, illetve terveihez."
"Az Antikrisztusra vonatkozó világi feljegyzések szerint az
Antikrisztus foggal születik, veres és szeplős lesz, kellemetlen hangú,
rossz fülű, rossz szemű, zsidó és mohamedán vérből és törvénytelen
házasságból eredő..."
"P. Honchedés írja, hogy: „Az Antikrisztus igazi ember lesz, a
bűnök embere. Egy zsidó, valószínűleg Dán nemzetségből erkölcstelen
nőtől születik. Rejtett helyen fog felnőni. Sok bűnös cselekedete után
mind mélyebbre s mélyebbre süllyed, mígnem az ördög megszállja. Maga
lesz a megtestesült rosszaság. Sátáni gőg, érzékiség, kegyetlenség
fogja jellemezni. Kiváló tehetségű lesz, ki szándékait és cselekedeteit
ügyesen tudja majd elrejteni. Gazdagsága sokakat vonz majd. A Sátán
közreműködésével, művelt álcsodáival elvakítja a népet. Az erőszak
fogja betetőzni művét."
"Az Antikrisztust nem kell Luciferrel összetéveszteni. Az
Antikrisztus valóságos ember lesz. A szent atyák egyetemes véleménye
szerint zsidó lesz."
"Céljait szolgáló népe a zsidóság lesz, mint faj! Sőt, mint
vallás is megfelel néki, mert a zsidóság még nem fogadta el a messiást
s ennélfogva a végidőkben minden anti-messiási elvnek pártolója lesz. A
zsidóság filozófiai és theológiai oldalról nézve ma is, illetve
kezdettől, antikrisztusi teológiát és vallást képez, amennyiben nem
fogadta s nem is fogja elfogadni a végső percig a Messiás eljövetelének
megtörténtét."
"A zsidóságot már átgyúrta e szerepre, amennyiben a tóra helyett a talmudi szellemmel itatta át annak vezetőségét..."
"Az Antikrisztus fajra és vallásra is zsidó lesz."
"Hogy ebben a keresztény világrend elleni küzdelemben az
Antikrisztus és Hamispróféta népe és eszköze a világ minden részéről
kiűzött s Palesztinába visszatért zsidóság lesz, azt már említettem
könyveimben."
"Már az Úr utáni első években azon vitáztak a zsidók, hogy Isten
fia-e vagy csak Ácsfia az Úr. Ez a vita végigvonult aztán a
kereszténység történelmén s mindenhol, ahol a zsidóság teret nyert,
Jézust Ácsfiának s a Boldogságos Szűz Máriát közönséges asszonynak, —
sőt megtévedtnek — igyekezett feltüntetni. Ennélfogva a judaizmus
valóságos merénylet sorozatot végzett kétezer év alatt az Úr ellen,
amit azonban most fog betetőzni, satanizálva mindent, amibe beleszólást
nyer..."
"A Hamispróféta másik, azaz kereszténységen kívüli harca azonban nyílt harc lesz a kereszténység ellen."
"Itt nem keresztényeket, hanem zsidókat fog felhasználni a
kereszténység ellen, amint azt az Úr feltámadása óta mindmáig tette is,
úgy világnézeti, mint világrendi területeken."
"A zsidó világnézet két fő forrásból veszi „anyagát". Egyik a
Tóra, azaz Mózes könyvei, mit a Szentírásból ismerünk, míg a másik a
Talmud, melyet zsidó rabbik írtak, nem annyira hitük, mint fajuk
érdekében. A Tóra szelleme vallási és faji összetétele mellett enyhe
goj mellőzést is rejt magában, ami indokolható is, mert a mózesi
törvényeken alól álló pogányok — gojok — nagy része abban az időben
bizonyos szempontokból nézve, annyira mélyen álltak a zsidók alatt,
hogy Mózesnek szükségképen tiltani kellett népét más alsóbbrendű
népekkel való érintkezéstől. Azóta persze fordított a viszony. A Talmud
szelleme már fokozott, végsőkig menő goj gyűlöletet tartalmaz,
olyannyira, hogy a gojt — vagyis azt, aki nem zsidó — állatszámba
veszi, akivel, akárcsak az állattal, tetszésszerint bánhat a — zsidó.
Sőt, mintegy céllá és kötelességgé, a zsidóság érdekévé teszi a gojok
gazdasági és erkölcsi, valamint világnézeti tönkretételét, hogy annak
romjain könnyen felépíthessék a talmudi világrendet. Erről a
zsidókérdés c. könyvben számolok be. Ebben a harcban aztán a talmudi
zsidó mindent megragad, amivel a goj hitét, erkölcsét és gazdasági
alapzatát összedöntheti. Pártol és pénzel minden olyan irodalmi,
művészi és vallásfilozófiái irányt és mozgalmat, amely erre alkalmas.
Mindazok a könyvek, melyek sátánizmust tartalmaznak, vagy a
kereszténységnek akár kisebb, akár nagyobb mérvben ártanak, zsidó írók,
vagy legalább is zsidó könyvkiadók útján jött forgalomba. Vagyis a
Hamis próféta „előmunkálatait" zsidó írók és könyvkiadók, esetleg ezek
által megtévesztett díszgojok végezték s végzik ma is, a mi türelmes
főpapságunk Isten előtt való felelősségének a terhére!, mert régen
mozgalmat kellett volna indítani világszerte abból a célból, hogy
zsidók se ne írhassanak, se ne adhassanak ki könyvet keresztények
részére, csak valamelyik keresztény egyház jóváhagyásával! De hát!
nehogy elkobozzák a könyvemet, nem folytatom... Akinek van szeme, úgyis
látja, hogy az antikrisztusi térhódításokért ki mint felelős... A
zsidóság tehát, mint a Hamispróféta előmunkásai működnek s mindenhol
ott a kezük a krisztianizmus meghamisításában, vagy elgáncsolásában,
nehogy az igazi krisztusi szellem teret nyerjen akár irodalmon, akár
színházon, filmen, újságon, könyvön át, mert akkor — esetleg ráeszmélne
a zsidóság jó része is arra, hogy a Messiás már eljött és —
megfeszíttetett... Tisztában kell lenni azzal, ha nem akarunk
eltévelyegni, hogy a zsidók által irányított irodalom — a satanizmus
előmunkálata... A zsidóknak ez az aknamunkája lassan megmételyezte a
kereszténységet... S ma a keresztények jórésze, ha kell keresztény, ha
kell zsidó; érdekeik szerint, mert — mint magukat mentik — a kenyérért,
a többért mindent meg kell tenni... S ennek a „vak vezet világtalant"
állapotnak legszomorúbb ténye, hogy még olyanok is elősegítik a zsidók
és a zsidó tőkék boldogulását, akiknek ezek ellen őrök harcban kellene
állni, mert láthatnák, hogy ez a tőke — mint antikrisztusi — a
krisztianizmus ellen dolgozik... Közönyből, vagy tájékozatlanságból —
ők tudják — bérbeadják zsidóknak a földjeiket és egyéb „üzleti"
összeköttetésekre is képesek velük... Szomorú, rettenetesen szomorú,
hogy ennek a satanizmust és antikrisztianizmust képviselő fajnak még a
krisztianizmus képviselői se álltak ellent s Istennek egy Hitlert
kellett kiválasztania, hogy a kereszténységet megmentse — a zsidóság
hazaküldése által — a satanizmus teljes diadalától... Aki tehát hitét,
világnézetét és erkölcsét nem akarja hamis tanokkal mételyeztetni,
vegye tudomásul, hogy minden olyan akciótól, könyvtől, színháztól,
filmtől, újságtól, vagy bármitől, mely zsidókkal kapcsolatos, mereven
el kell zárkóznia, mert világnézeti hamisítások és világnézeti
„kihagyások" által előbb-utóbb lelkimérgezésbe esik, aminek első tünete
lelki közöny, míg a végső tünete pedig: távolodás Krisztustól."
"Elvitathatatlan, hogy a zsidóság a Hamispróféta és az
Antikrisztus népe, illetve eszköze, kik a világnézet meghamisításában,
valamint a világrend felforgatásában vezető szerepet vittek s visznek."
Röck Gyula - Az Antikrisztus és a Hamispróféta
A teljes könyv ide kattintva


