A „Kutyából szalonna“ című elemzésem óta (amely a Magyarok Vasárnapjában, ill. az otthoni Kötött Kéve c. lapban is megjelent) annyi kritika futott be a címemre, mint még soha egyetlen más írásommal kapcsolatban sem. Mikor írásaimmal a nyilvánosság elé léptem, tisztában voltam vele, hogy nézeteim nem mindig fognak egyezni mindenkinek a véleményével, ezért a kritikát teljesen természetes jelenségnek tartom.
Nem is firtatnám tovább a dolgokat, ha a levélírók és telefonálók az ellenoldal hívei lennének, de ebben az esetben kimondottan olyanok jelentkeztek, akik meggyőződésem szerint a nemzeti gondolat elkötelezett hívei. Volt aki szelíden - baráti tanácsként - volt aki durván, szinte nyomdafestéket nem tűrő szavakkal próbált meggyőzni állításaim helytelenségéről.
Mindenekelőtt szeretnék megnyugtatni mindenkit: nem tartom magamat tévedhetetlennek.Sôt, ha valaki meg tud győzni állításaim helytelenségéről - azokat nyilvánosan bármikor hajlandó vagyok visszavonni és bocsánatot kérni. Erről azonban egyelőre nincs szó. Ugyanis - ellentétben néhány kortársammal - ha valamit leírok, akkor az olvasók nyugodtak lehetnek, hogy azt megelőzően a témával kapcsolatban komoly, lelkiismeretes tényfeltáró kutatásokat végeztem.
És most lássuk a medvét! Talán már többen gyanítják, mi is háborította fel számtalan honfitársamat? Igen, kitalálták: megböktem a „nemzeti oldal szent tehenét“, névszerint Csurka Istvánt. Valóban, hogy jövök én egyáltalán ahhoz, hogy kritizálni merészeljem korunk legradikálisabb népi-nemzeti hősét, aki a mesebeli Erős János módjára küzd népünk, nemzetünk felemelkedéséért? Ha nem vették volna észre, kritikáról szó sem volt, csak megpróbáltam hangosan gondolkodni és néhány igen csak égető kérdésre választ találni. Rögtön elnézést kérek azoktól, akik esetleg nem veszik jónéven, hogy bizonyos dolgok-ról megvan a saját véleményem. Ez nálam valószínűleg valami nyilas csökevény, amit még kinőhetek, bár ebben a korban már nem nagyon elképzelhető. Meg azért is elnézést kérek, hogy több évtizedes kutatómunka eredményeként néhány dolgot úgy ismerek, ahogy az valóban megtörtént, nem pedig az évente változó kaméleonok tolmácsolásában. Ezt a felfogást meghagyom mindenkori bólogatójánosainknak.
De gondolkodjunk egy kicsit tovább hangosan és vizsgáljuk meg jóakaróim fő vádpontjait. Hogy jövök én ahhoz - írják többen -, hogy Csurkával szemben védelmezni merem a „nemzetvesztő nyilas gazembereket“? Hmm... Valóban fogas kérdés. Tényleg, mi a fészkes fenének foglalkozom én egyáltalán olyan - sokak számára természetes - ellentmondásokkal, mint pl. a Magyar Fórumban leírtakkal? Ahol a második oldalon Csurka úr hordja le az egykori nyilasokat minden gyilkos gazembernek, de ugyanazon lapszám hátsó felében a Magyar Fórum Kiadó többek között olyan könyveket ajánl melegen olvasóinak, mint Málnási Ödön: „A magyar nemzet őszinte története“ c. műve? Ja, hogy a tisztelt Fórum olvasók nagy része hiányzott az iskolából, amikor azt tanították, hogy Málnási Ödön a nyilasok egyik legfőbb ideológusának számított, arról nem én tehetek. De azt már ugye nem kell elhinnem, hogy ezt a tényt a művelt Csurka István se tudná? Akkor meg miért kell felháborodni, ha én hangosan gondolkozva feltételezem, hogy a nyilasfaló Csurka - becsületesnek és logikusnak nem éppen nevezhető módon - az általa utált nyilasok egyik fô reprezentánsának könyvéből (amit „ismeretlen tettesek“ adtak ki nemrégen) befolyó összeget azért nyugodtan zsebre vágja? A pénznek ugye nincs szaga.
Vagy mi a francnak kételkedem én abban, ha egy minden vitán felül álló személy - Csurka István - kijelenti, hogy az ÁVO-s korszak ha-szonélvezői volt nyilasokból kerültek ki, amikor egy másik minden vitán felül álló, „nemzeti elkötelezettségű“ személyiségünk - név szerint Dr. G. Nagyné Maczó Ágnes - a parlament alelnöknői posztjáról való megfosztása után 1997. szeptember 6-án „Szövetség a Néppel, Szövetség a nemzeti pártokkal“ című debreceni beszédében a következőket mondta: „Róth Manó hűséges kiszolgálói a volt nyilas pártból kerültek ki, akik a kommunista párt szolgálatába szegődve tették tönkre a nemzet középosztályát és parasztságát“, - idézi egy kedves levélíró? Hű a mindenségit! Ennek már fele sem tréfa. Mert tételezzük fel, hogy nem vagyunk normálisak és játszadozzunk el a gondolattal, hogy Maczó Ágnesnak igaza van. És ráadásul Csurka Istvánnak is. Eddig úgy tudtuk - mi begyöpösödött bunkók -, hogy Rákosinak és egyben az ÁVO-nak leghűségesebb hívei leginkább egy más valamilyen, szintén behatárolható csoportból kerültek ki. Most meg kiderül, hogy ezek tulajdonképpen nyilasok! Ez a Szálasi mégsem volt annyira hülye, mint ahogy nekünk beállították! Nem kellene átírni a történelmet? Hisz ezek szerint végig az ô emberei vitték a primet a kommunizmus alatt és senki sem sejtette, hogy Révai, Farkas, Gerô, Péter Gábor és a többiek mind-mind kilétüket elfedő volt nyilasok. Szinte a gondolatától is elborzadok, ha józan paraszti logikával tovább-szövöm az egészet. De hát akkor itt végig nyilas uralom volt! Sôt, most is az van! Mert a volt kommunisták - akik tulajdonképpen volt-volt nyilasok - hatalmukat átmentve most is úgy élnek mint hal a vízben. És lehet, hogy Maczó Ágnes, mint volt kommunista VB-titkár szintén egy volt-volt nyilas csemete? Vagy Csurka nem is kommunista, hanem valójában nyilas ügynök volt? Ugye, nem is olyan nehéz manapság meghülyülni? Csak Maczóra meg Csurkára kell hallgatni, a többi jön magától.
Mégis van Isten! Mert mi lett volna, ha Maczó Ágnes ezzel a felkészültséggel - bentmaradva a Kisgazdapártban - jelenleg mondjuk a közoktatási tárcát vezetné és szemléletét tankönyveink is tükröznék? Bár az is lehetséges, hogy itt egy egyszerű tudathasadással állunk szemben, azok-nál, akik nem tudták feldolgozni magukban, hogy egykori kommunista létükre hogy a fenébe lehetett belőlük a jelenlegi nemzeti oldal prominens személyisége és, ha ez lehetséges volt - márpedig lehetséges volt - akkor mért ne lenne szerintük lehetséges, hogy a nyilasokból lettek a kommunisták?
Végül a gyengébbek kedvéért ezredszer is megismételnék néhány tényt. Az egykori Nyilaskeresztes Párt, amelynek hatalomra-kerülését egy tízéves múltra visszatekintô, több-százezres tömegeket magábafoglaló népmozgalom (Hungarista Mozgalom) előzött meg, néhány hónapos uralkodás után 1945 tavaszán végleg megszűnt. Vezetőit kivégezték vagy jobbik esetben bebörtönözték és mind a mai napig száműzték a közéletből. Néhány ismertebb tagjának sikerült a háború után nyugaton maradnia vagy az 1956-os szabadságharcunknak köszönhetően börtönéből szabadulva kiszöknie. Az emigrációban kiadott HIDVERÔK c. lap 1956 évi 7-9 számában hazai újságcikkek alapján rekonstruálta a nyilasok elleni megtorlást és a valószínűleg hiányos lista a nemsokkal több, mint egy év alatt kivégzettek vagy elítéltek névsorával így is 26 teljes oldalt tesz ki. A Nyilaskeresztes Párt, illetve a Hungarista Mozgalom ténykedéséről, huszadik századi történelmünkben játszott valódi szerepéről mind a mai napig nem készült objektív, elfogultságtól mentes történelmi elemzés hazánkban. Ezt a feladatot egy önkiválasztott történészi gárda sajátította ki magának, ahol a hamisítás, ködösítés művelése szinte apáról fiúra száll. (Lásd pl. Karsaiak) De még az ő mindenre kiterjedő kutatásaikból sem tudunk egyetlen ismert nyilasról - pedig volt belőlük sokkal több, mint gondolnák - aki Rákosi vagy az ÁVO szolgálatába szegődött volna, ami különben is agyrémnek számító feltételezés. Ezért Csurka István és Maczó Ágnes kijelentéseit annak nevezzük, ami: hazugság, történelemhamisítás! Ilyesmivel manapság kizárólag azok kérkednek, akik a saját kommunista múltjukat, vagy a kommunizmus alatt játszott szerepüket akarják elpalástolni. Ismerve a tényeket, erre mindkettőjüknek elég nagy szüksége van.
És még valamit. Ne akarjanak ők zsidóbbak lenni a zsidóknál. Elégedjenek meg néhai Lévai Jenô közismert zsidó történész, több témábavágó könyv szerzőjének megállapításával: „Szálasi Ferenc, aki Horthyt felváltotta, egyébként nem tartozott a vérszomjas zsidógyűlölők sorába. Programja nem írta elő a zsidóság deportálását sem. Tehetetlen volt azonban a németek követeléseivel szemben. Szálasi deportálás helyett a főváros védelmére szükséges sáncásásra rendelte ki október utolsó hetében a mozgásra képes zsidó férfiakat és nőket. A zsidókérdést a háború után helyben Magyarországon akarta a saját tervei szerint megoldani. Szálasi minden zsidónak megígérte, hogy nyugodtan élhet és dolgozhat Magyarországon.“ (Idézetek az Izraelben kiadott magyar-nyelvű Új Kelet c. lap korabeli számaiból átvéve. D.K.) Ezért a kijelentéséért - amelyet 1969 augusztusában, mint meghívott és „elismert szaktekintély“, az ötödik jeruzsálemi „Zsidóságtudományi Világkongresszuson“ volt bátor hangoztatni, a budapesti gettó megmaradásának történetéről szóló előadásában - 24 órán belül el kellett hagynia Izraelt és soha többé nem kapott oda meghívást. Lévai, akit aztán a nyilasok iránti szimpátiával elmebetegség lenne vádolni, 1945 után sorra-rendre jelentette meg könyveit a „zsidóság vészkorszakának“ történetéről. Mai szemmel nézve, ezek a könyvek kivétel nélkül az akkori judeo-bolsevista szemlélet jegyében íródtak. Kirívó példának számít a Raul Wallenbergrôl írt könyve. Mint később elismerte, ô igen jól tudta már annakidején, hogy a svéd diplomatát nem nyilas pártemberek ölték meg, de könyve megírásakor ezt még nem volt lehetséges közölni, és ezzel hozzájárult, hogy ezért a meg nem történt gyilkosságért - a kornak megfelelően - a mindenért felelős nyilasok közül végezzenek ki valakit. Mégis tiszteletet érdemel, hogy végül is 78 éves korára - a tények súlya alatt, amelyeket nagyon jól ismert - volt bátorsága a fent idézett kijelentésre, minekutána aztán rögtön megszűnt szaktekintélyi mivolta. A budapesti gettó megmenekülésében szintén nem kis szerepet játszott Szalai Pál, aki a gettó nyilas őrségének parancsnoki minőségében minden próbálkozást megakadályozott, hogy valaki kárt tehessen az ott lakó zsidók életében. Ezért a cselekedetéért a háború után az ország új uraitól magas rendőri rendfokozatot kapott, persze azt már elhallgatták, hogy amit tett, azt Szálasi Ferenc egyenes parancsára tette.
Dobszay Károly
(Megjelent az ÚT ÉS CÉL 1999. májusi számában)
