A két nemzeti mozgalom vezetői informális találkozót tartottak 2009. április 19-én.
A találkozón mindkét szervezet a legmagasabb szinten képviselte magát.
Határozat
A két Mozgalom közötti első találkozó előzetesen meghatározott célja a személyes kapcsolatteremtésen, benyomások szerzésén túl a két szervezet céljainak, általános működési rendszerének kölcsönös megismerése volt.
A találkozót végig oldott, rendkívül bajtársias légkör jellemezte, bizonyítékaként annak, hogy a magyarság jövőjét illetően felelősséggel gondolkodó vezetők ültek egy asztalhoz. A FMGM vezetői vázolták az eddig megtett utat, beszéltek eredményeikről, ugyanakkor nehézségeikről is. Az MNA vezetői nyíltan elmondták véleményüket a formálódó Magyar Gárdáról, saját eddigi tapasztalataikból merítve fogalmaztak meg általános szakmai javaslatokat a jövőre nézve.
A megbeszélés során mindkét szervezet kinyilvánította, hogy a jelenlegi, hatalmát a pártokra építő, az országot a cionizmusnak kiszolgáltató politikai vezetők alkalmatlanok és méltatlanok az ország vezetésére.
Hasonlóan fontosnak ítélték, hogy csakis a szilárd ideológiai alapon működő, a fegyelemre építő szervezetek összefogásával teremthetőek meg egy jobb Magyarország alapjai.
A tárgyalás végén a két Mozgalom vezetői közös akarattal kinyilvánították a párbeszéd folytatásának szükségességét, amely megfelelő alapot szolgáltathat a jövőbeni együttműködés kereteinek meghatározásához és gyakorlati megvalósításához.
Bőny, 2009. április 23.
Győrkös István - MNA vezető
Dósa István gárdista - országos főkapitány

