Napjainkban mind gyakoribbak Magyarországon a cigányokat ért
támadások. Hazai és külföldi sajtóorgánumok, politikusuk, cigány
vezetők keresik a történések magyarázatát. A hivatalos – liberális –
állásfoglalások, véleménynyilvánítások, melyeket a társadalom és a
világ elé tárnak, melyek alapján hazánkat megítélik, hazudnak.
Értehetetlennek, megdöbbentőnek, váratlannak nevezik a történéseket,
gyűlöletről, rasszizmusról beszélnek, a jobboldali, szélsőjobboldali
szervezeteket, újságírókat okolják.
Ami most történik, nem más, mint következmény. Ha egy bombát élesítünk, előbb-utóbb felrobban. Ki lesz a felelős a következményeiért? A bomba? Másodsorban. Elsősorban pedig az, aki élesítette azt. A cigánybomba felrobbanásáért másodsorban felelősek a cigányok. Felelős a cigányok bűnöző rétege – amely ha tetszik, ha nem, jelentős arányát teszi ki a cigányságnak. Hivatalos statisztikák erről persze nincsenek. Eddig erről beszélni sem lehetett hivatalosan, mert az már ’rasszizmus’. Idáig kellett jutni, hogy végre ki lehessen mondani: a cigánybűnözés létezik! Ezt ma már elismeri a jobb- és baloldal, sőt a cigány vezetők is. Miért kellett erről eddig hallgatni? Miért kellett ombudsmanért kiáltani, ha valaki kimondta? Miért kellett megvárni, míg a helyzet visszafordíthatatlanná válik? Miért kellett megvárni, míg a bomba felrobban?
A cigányságot illetőleg felelősek a cigány vezetők is. És mindazok, akik tévesen értelmezett faji szolidaritásból közösséget vállaltak a cigány bűnözőkkel. Bűnösök azok, akik egy-egy cigány bűnöző felelősségre vonása alkalmával rasszizmusról, cigányellenességről beszéltek, ombudsmanért kiáltottak. Hazudnak azok, akik azt mondják: „eddig jól megvoltunk”...
De a fő bűnösöket magasabb szinten kell keresni. A kérdés elfajulásának oka nem csupán a liberális társadalomszemlélet butasága. Hanem politikai számítás. Mert a cigánykérdés sem ok, hanem okozat. Nem volt szükségszerű, hogy így alakuljon. Az ok a cigánykérdés kezelésének módja.
Minden nép – rassz, alrassz – rendelkezik sajátságos faji tulajdonságokkal, vannak népi jellemzőik, vérmérséklet, mentalitás, stb. Azért, hogy ezekből mi és milyen irányban érvényesül, nagymértékben felelősek az adott nemzetiség vezetői, illetve az adott nemzetiséget befogadók vezetői. Ha a népi, faji tulajdonságokat figyelmen kívül hagyjuk, vagy nem konstruktív tulajdonságokat érvényesítünk a befogadó nép kárára, abból jó nem származhat. Ez történt Magyarországon – és sok más országban, ahol a beteg liberalizmus érvényesült – a cigányság kezelésekor is.
A cigányok szociális helyzetének, szaporaságának és a nagyarányú bűnözési rátának figyelmen kívül hagyása, elbagatellizálása vezetett oda, ahova. Ez fokozódott még a cigányság szemszögéből a munkanélküliséggel, a másik oldalról pedig a cigányokat illető törvényi engedékenységgel. Ebből a cigány a nehéz munkához jutás révén a negatív diszkriminációt érzékeli, a többségi társadalom pedig a cigánybűnözéssel szembeni elnézés és a szociális segélyezési rendszer révén pozitív diszkriminációt lát a cigányokat illetőleg. A lényeg korántsem az, kinek van igaza. Hanem hogy valami nagyon el lett rontva, méghozzá állami szinten.
Kezdve ott, hogy a korábban vándor életmódot élő cigányságot nem
csupán letelepíteni kellett volna, hanem megtanítani a közösségi élet
szabályaira, az együtt élésre. Az iskolákban nem csupán tanítani, hanem
nevelni a cigánygyerekeket. Ha kell, igenis külön osztályban, mert
speciális nevelésre lett volna szükség! A cigány közösségeket
szocializálni, a bűnözést pedig nem tűrni. Elbagatellizálás, szemhunyás
helyett felelősségre kellett volna vonni a bűncselekmények elkövetőit,
és a liberális ostobaság helyett tudomásul venni, hogy van egy erős
bűnözési hajlam, és a cigánybűnözés igenis létezik!
Meg kell jegyeznünk, hogy korántsem minden cigány antiszociális. Még
csak az sem biztos, hogy a bűnöző életmód a cigányság többségét
jellemzi. De a létező cigánybűnözés olyan szembetűnő, és annak kezelése
annyira bántóan elégtelen, így olyannyira szembetűnő, hogy bélyeget
nyom a cigányságra, mint népcsoportra. Rendvédelemben, vagyonvédelemben
járatos szakemberek arról számolnak be, hogy településenként néhány,
párfős banda lekapcsolásával jelentősen javulnának a mutatók, és a
bűnözési hajlandóságot nagyban vissza lehetne vetni.
A különbözősségek dőre tagadása, a speciális igények és szükségszerűségek elhagyása tekinthető a liberalizmusból fakadó téves mulasztásnak – mely ettől függetlenül ugyanúgy bűn. A cigányságot a többségi társadalommal szembeállító pozitív diszkriminatív magatartás az államvezetés részéről viszont tudatos politikai taktikázás, mely egyszerűen nemzetellenes bűncselekménynek minősül – de a maguk részéről a cigányoknak is a bűnös államvezetésen kell számon kérniük a sorsukat!
A cigányproblémát szándékosan félrekezelték! Olyan társadalmi feszültséget szítottak, melynek problémái napi szinten lekötik a lakosságot. Így a legkevésbé sem jut energia saját sorsának irányítására, netán az állami bűnözés felelősségre vonására. Milliárdos sikkasztások, a nemzeti vagyon elherdálása, nemzetellenes döntések. A cigánykérdés kezelése szándékos feszültségállandósítás célját szolgálta.
Az utóbbi években pedig ezt a feszültséget szándékosan szítják robbanásig. Mert a rendszer a végét járja, a társadalom az állam ellen fordul, az emberek mind gyakrabban cionizmusról, zsidóbűnözésről beszélnek. Erről kell elterelni a figyelmet, és a jogos indulatokat egy bűnbakra fordítani.
Ez a bűnbak lett a cigányság. Nem volt bonyolult művelet, mert az embereknek elege van. Óriási a feszültség a társadalomban, több vonatkozásban. A cigánykérdést illetőleg is. Mert a hivatalos eljárásokban, állásfoglalásokban, nyilatkozatokban, statisztikákban hiába hazudtak. Ezzel legfeljebb a külső szemlélők, a külföld előtt lehetett egy hamis képet kialakítani. A lakosság viszont együtt él a helyzettel, nap, mint nap tapasztalja a valóságot – még ha az nem is volt eddig publikus.
Az állam, a politikai ’elit’ nem megoldani akarja a cigányproblémát, hanem tovább feszíteni! Ha csak a jelenleg hatályos törvényeket betartanák, ha engednék, hogy a rendőrség végezze a munkáját, már közelebb lennénk az igazságos problémakezeléshez. Ehelyett továbbra is elnézően kezelik a cigánybűnözést, kislányok csoportos megtámadását gyerekcsínynek nevezik, a rendőrséget törvénysértő módon, felháborító pozitív diszkrimináció alkalmazásával iskolázatlan cigányokkal töltik fel. Mindeközben pedig rasszizmussal vádolják a rendőröket – akik maguk is nap, mint nap közvetlenül tapasztalják, hogy ebben az országban valami nagyon nincs rendben!
A megoldás keresése helyett pedig csupán addig jutottunk, hogy beszélni lehet a cigánybűnözésről… Most viszont hibásak azok is, akik úgy beszélnek róla, hogy mellette nem mondják ki, mi vezetett idáig, kik a valódi bűnösök, miért taglalható ma szabadon az, ami pár éve még főben járó bűn volt.
Közben elkezdődtek a cigányokat érő támadások is, már több esetben fegyverrel, halálos áldozatokat is követelve. A precíz kivégzések miatt joggal merül fel az is, hogy ezek a támadások a feszültség szítását és a ’cigánybomba’ felrobbanását provokáló titkosszolgálati akciók. De akár lehetnek már a robbanás első szikrái is.
Kertelni felesleges. Ezek cigányellenes támadások. És nem válogatnak. A legkönnyebben és legkevesebb kockázattal támadható faluszéli házakat támadják meg, függetlenül attól, hogy a benne élők bűnöző cigányok, vagy a családjukat kétkezi munkával eltartani igyekvők. A kiélezett feszültségnek most ugyanúgy megisszák a levét azok a cigány emberek, akik valójában semmiről nem tehetnek, mint hosszú évek, évtizedek óta azok a magyar emberek, akik áldozatul estek az eltitkolt cigánybűnözésnek.
Mert arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy miközben 50 millió forintos
nyomravezetői jutalmat tűztek ki a cigányokat ért támadások
nyomravezetőjének, a cigányok által elkövetett bűncselekmények –
közöttük az erőszakos támadások száma is – szaporodik. Hosszan lehetne
sorolni azok neveit, akiknek ez életükbe került – bár az ő temetésükön
nem jelentek meg a közélet ’jelesei’. A lakosságot érő atrocitások
mindennaposak a jelentős cigány lakossággal bíró településeken. A
gyerekeket ért iskolai inzultusokról könyveket lehetne megtölteni –
minden iskolában! Ezek tények!
Ami most elindult, senkinek sem jó. De bekövetkezte törvényszerű volt. Mert ha egy bombát kibiztosítanak, felrobban!
A hivatalos elemzők egyszerűen hazudnak, a radikálisok pedig már nem
keresnek magyarázatokat. Ez a tanulmány higgadt és az igazságot
tartalmazza. A legtárgyilagosabb, ami a témában megjelenhet.
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info


