A férfi csak annyit érzett, hogy forróság önti el a nyakát. Odakapta a kezét, spriccelt belőle a vér. Egy sörösüveggel vágták meg egy sörözőben. A drámai eseményekről videofelvétel is készült.
— A közelmúltban meglehetősen véres jelenet játszódott le a kunhegyesi éjszakában, ám sokunk számára úgy tűnik, mintha egyesek nem akarnák, hogy napvilágot lásson az ügy. Mi azonban nagyon nem szeretnénk, ha minden következmény nélkül maradnának a történtek — hívott a szerkesztőségben Szegedi Zsolt, a Nagykun-Hús Kft. igazgatója. — Az egyik alkalmazottamba belekötött egy népes társaság, torkát az arca közepétől a gégéig elvágták egy törött sörösüveggel. Nem sok hiányzott hozzá, hogy elvérezzen. Jelenleg a budapesti Péterffy Sándor utcai klinika intenzív osztályán ápolják. Jó lenne, ha utánajárnának az esetnek.
A kunhegyesi Varga József 39 esztendős, elvált, egyedül él,
felesége, gyermekei Szolnokon laknak. Tagbaszakadt, magas, erős férfi,
az a fajta, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Fel sem vetődik benne
a gondolat, hogy ha elmegy szórakozni, belekötnek, mi több, esetleg ő
húzza a rövidebbet. Pedig így volt.
— Jó két hete, április 25-én, szombaton éjszaka történt az eset —
kezdte meglehetősen „túlvilági” hangon mesélni újjászületésének
„élményét” a férfi. A fura hang nem véletlen, az is csodaszámba megy,
hogy egyáltalában beszélni tud, hiszen hét ideget vágott át támadója a
nyakán. — Nem tagadom, néhány üveggel már legurítottam, mikor éjfél
után nem sokkal betértem a Malom Sörözőbe. Egy társaság volt a
közelemben, de nem foglalkoztam velük, a pultnál állva beszélgettem a
felszolgálóval. Arra emlékszem, váratlanul mellettem termett egy
fiatal. Bár nem rémlik, talán össze is szólalkoztunk, mire körbevettek
a haverjai. Hatan vagy heten lehettek, s ahogy szokás köreikben, hangos
szóval nekem estek. Mivel látásból ismerem is a gyereket, így meg se
fordult a fejemben, hogy verekedni akar, hiszen fele akkora, mint én.
Egyszer csak azonban fogott egy sörösüveget, s azzal fejbe ütött.
Váratlanul ért a mozdulat, csak azt éreztem, hogy forróság önti el a
nyakam. Odakaptam a kezem, spriccelt belőle a vér. Fájni nem fájt, de a
sok vér látványa megijesztett. A sörözőtől körülbelül 150 méterre
lakom, azonnal elindultam haza, hogy megpróbáljam elállítani a vérzést,
hogy bekössem a sebet. Szerencsémre az utcán találkoztam egy
munkatársammal, aki látva sérülésemet, azonnal segítséget hívott, velem
maradt, míg kiérkezett a mentő és a rendőrség.
Varga József rengeteg vért vesztett, s ettől egyre gyengébb lett.
Mire az orvosi segítség megérkezett, már az eszméletvesztés határán
volt.
— A mentők előbb a karcagi kórházba vitték Józsit, majd sérüléseit
ellátva a szolnoki Hetényi Géza Kórházba intenzív osztályára
irányították. Hétfőn aztán innen is továbbküldték, betegszállító vitte
volna a budapesti Péterffy Sándor utcai klinikára. Kérésére azonban én
vittem fel személyautóval a fővárosi kórházba. Semmi biztosíték nincs
rá, hogy valaha is teljesen felépül, hiszen hét ideget vágott el az
üveg. Egyelőre kérdéses, hogy sikerül-e ezek működését helyreállítani a
műtétek sorozatával — tudtuk meg a karbantartó dolgozójáért aggódó
igazgatótól, Szegedi Zsolttól.
Kunhegyes nem egy világváros, lakói általában egytől egyig ismerik
egymást. Ezek alapján feltételezhető lenne, hogy a sörösüveggel támadót
a rendőrség már megtalálta.
— Bár már több, mint két hét telt el az eset óta, a helyszíni kihallgatástól eltekintve nem is keresett a rendőrség — felelte ismételt érdeklődésünkre Varga József. — Fogalmam sincs, hol tart a nyomozás, ha egyáltalában keresik a támadómat. Életveszélyes sérülést szenvedtem el, csak a szerencsén múlott, hogy nem hagytam ott a fogamat. Szóval jó lenne tudni miért tette ezt velem. Szerintem ha én ilyet csináltam volna, már régen előzetesben csücsülnék.
Természetesen kíváncsi voltam a helyszínre, a szemtanúkra, így fotós kollégámmal magam is meglátogattam a Malom Sörözőt, ahol a tulajdonos már várt és rendkívül segítőkészen körbevezetett a tett színhelyén.
— Engem a pultos lány értesített a történtekről — tudtam meg Kocsis Imrétől. — Azonnal hívtam az orvost és a rendőrséget, majd öt perc múlva már a helyszínen voltam. Bár Varga Józsit közvetlenül a bejárat mellett vágták meg, vére még az ajtó fölé is felfröccsent. A sörözőt kívül belül bekameráztuk, így használható felvételek állnak a rendőrség rendelkezésére. Jól látható, hogy háromszor kézzel, egyszer üveggel üti meg a tettes Vargát. Utóbbinál mikor lendült a keze, az üveg neki csapódott az ajtókeretnek, azon eltört, ám a mozdulat így is célba ért. Az üvegcsonk okozott súlyos, életveszélyes sérülést. A karcagi rendőrök még az éjszaka folyamán lehelyszíneltek, ám sem a szemtanú kolléganőmet, sem engem nem kerestek meg újabb kérdésekkel. Bár név szerint megneveztük a tettest, s akkor éjszaka ki is hallgatták az illetőt, azóta is itthon van Kunhegyesen.
Amióta a kunmadarasi és a kunhegyesi rendőrőrsöt összevonták, úgy tudom éjszakánként csupán egy autóval két járőr van szolgálatban, így értelemszerűen csak az egyik településen lehetnek jelen. Nem csoda, ha sűrűsödnek a garázda cselekmények a környéken. A történtek után mi is szigorítjuk a belépést: pénteken és szombaton csak klubtagok látogathatják este nyolctól a sörözőt. Ők kapnak egy chipkártyát, s csak annak használatára nyílik ki a bejárati ajtó.
Kunhegyesen mindenki tisztában van az elkövető személyével. A söröző nevük elhallgatását kérő vendégei szerint a 23 éves fiatalember még kitűnő bizonyítvánnyal végezte a középiskolát, felvették az egyetemre, ám rossz társaságba keveredett, egyre több a zűrös ügye, emiatt tanulmányait is halasztania kell.
— Sínen van az ügy, azaz senki nem akarja eltusolni a történteket —
tudta meg lapunk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
sajtószóvivőjétől, Szabó Zita századostól. — A tanúk, illetve a 23 éves
gyanúsított kihallgatása, aki egyébként el is ismerte a cselekményt,
még az ominózus éjszakán megtörtént. Jelenleg az orvosi
szakvéleményekre várunk, a nyomozás súlyos testi sértés miatt zajlik.
A szemtanú szemével
Fiatal, csinos lány volt aznap a pult mögött szolgálatban. Bár mára már megnyugodott egy kicsit, az akkor történteket napokig nem tudta feldolgozni.
— Hajnali fél kettő felé járt az idő, s valahogy benne volt a
levegőben, nem ússzuk meg balhé nélkül az éjszakát — idézte fel a
majdnem tragikus véget ért ütést Apostol Anett. — Varga József ittas
volt, de ő nem az a fajta, aki kötözködik. Hallani nem hallottam semmit
a beszélgetésből, lehet, hogy mondott valamit a társaságnak, ám amikor
elkezdték lökdösni, s többször meg is ütötték, még akkor sem
védekezett. Egyszer csak üvegcsörömpölést hallottam, majd azt láttam,
hogy Vargát taszigálják is ki a bejárati ajtón. Bár vérnyomokat láttam,
magam sem gondoltam, hogy ilyen súlyos sérülést szenvedett Józsi.
Részletek a Büntetőtörvénykönyvből
Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a
könnyű testi sértés vétségét követi el, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl
gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el és három
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő az elkövető, ha a testi sértés maradandó fogyatékosságot
vagy súlyos egészségromlást okoz, illetőleg, ha a súlyos testi sértést
különös kegyetlenséggel követi el.
A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz.
Gelei József - szoljon.hu


