A jelenések könyvének végéhez közeledve…

az emberi történelem egy új fejezete kezdődik..

Ma már tudjuk, hogy Megiddónál a seregek nem Izrael ellen, hanem Izrael védelmére gyűltek össze az igazságot képviselő ellenállókkal szemben. Csak a demokrácia keretein belül lehetett megteremteni annak a feltételeit, hogy a média szellemi nyomásával el lehessen terelni a figyelmet mindarról, amiről a sötétség felismerhető lenne – a véget nem érő vérengzésről, az emberi gőgről és téves felsőbbrendűség-tudatról és beképzeltségről, a nemzetek szolgaságba hajtásáról és az állandó fosztogatásról. Tulajdonképpen Izrael mindazt elkövette már, amivel a nemzeti oldalt bármikor is vádolta (hiszen magából indult ki).Szerencsére már a könyv végén tartunk. Hangsúlyozni kell, hogy a jövő minden aggodalom ellenére kevesebb szenvedést hoz, mint amit eddig ki kellett állnunk. Mindaz, amit a média elénk próbál vetíteni, mint egy összeomlás esetén várható borzalmat, már rég megtörtént a homályban és a titokban, a színfalak mögött.

Egyáltalán, gazdasági válságnak kell-e neveznünk mindazt, ami most történik? Itt már régóta nem gazdasági események történtek, hanem szabad rablás folyt. Most csak annyi történt, hogy a rablók és az egymással versengő maffiák összevesztek a pénzen és a hatalmon, mivel nem tudtak már végtelen mohóságukban mást felfalni.

Annyi fog mindössze történni, hogy a bűn már tapasztalhatóan apadó áradata véget ér, és az emberek felébrednek abból a kábulatból, amibe taszították őket. Az valóban megrázó lesz, ahogy az emberiség ráébred, hogy milyen mélyre is süllyedt.

A válság valójában inkább az isteni szabadítás kezdete. Krisztus lerombolja a Sátán művét, és helyreállítja a rendet. Babilon leomlásakor tehát úgy kell cselekednünk, ahogy írva van: „ Örülj ő rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az Isten büntette meg őt érettetek való büntetéssel.”, és: „ És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Aleluja! az üdvösség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké! Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, a mely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszulta az ő szolgáinak vérét annak kezén. És másodszor is mondának: Aleluja! és: Annak füstje felmegy örökkön örökké.”

Mindezek után pedig Krisztus királyságának megjelenése következik. Törekednünk kell arra, hogy ennek elősegítésén fáradozzunk, ne pedig ellene, ahogy azt olyan sokan fogják tenni.

Tamási Attila - Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info