'A minket körülvevő világ jobbá, szebbé tételét azonban magunkon kell elkezdeni, hogy helyreállíthassuk a liberalizmus által megbontott harmóniát ember és Isten, ember és környezete, ember és ember közt.'
Jobboldali körökben divat mostanság a nemzet ébredéséről beszélni. Hónapok óta százalékban mérjük, hogyan nyitja ki szemét a nagy magyar ébredés. 3 %, most 4%, megvan az 5, már annál is több! A nemzet jobbik fele ég a vágytól, hogy 2009. június 7-én két vonallal megmentse Magyarországot.
Ki kell ábrádítanunk mindenkit. Nemzet ikszeléssel még sohasem állította meg pusztulását. Harccal, vérrel, verítékkel, hosszú évek kitartó, áldozatos munkájával igen, de a földi paradicsomot még senkik sem érték el azzal, hogy szavazófülkékbe hajtották a birkanépet. Félmegoldásokat keresünk, a rosszabbik helyett jobbikat választunk miközben észre sem vesszük, hogy a hiba nem a Parlamentben van. A hiba a lelkünkben van, minden egyes magyar ember lelkében. Húsz év alatt helytartóink elhitették velünk, hogy minden jobb lesz, ha négyévente egyszer gondolunk a hazánkra. Hát nem lesz jobb.
Üstökösként felbukkanó megváltókat keresünk magunknak, akik aztán beleránthatnak minket amibe csak akarnak. És hinni fogunk nekik, és nem unjuk meg, hogy folyton csak átvernek bennünket. Jöhet III/II-es ügynök, hétpróbás zsidó, megélhetési népvezér vagy feminista ripacs. Mindenkit lenyelünk, aztán mikor nem látjuk az eredményeket, új Messiást keresünk helyettük. Az egészben az a legkényelmesebb, hogy eközben nekünk semmit sem kell tennünk. Az éppen aktuális radikális pártra leadott szavazat után hazaballagunk, és ugyanúgy élünk tovább, mint azok, akik ellen elvileg harcolunk.
A nemzet ébredését nem pártok százalékai jelentik. A magyarság akkor kel majd fel évszázados álmából, amikor magáévá teszi mindazt, amit elnyomói elvettek tőle. Akkor leszünk újra nagyok és erősek, ha visszatérünk Istenünkhöz, ha a mindennapokban éljük meg hazafiságunkat és egymásért érzett felelősségünket. Akkor járunk majd jó úton, mikor a szociális háló nem csak egy politikai program lesz, hanem a társadalom ösztönös szolidaritása minden tagja iránt. Amikor rájövünk, hogy a legjobb befektetést nem külföldi bankok, hanem a körülöttünk lévő gyermekzsivaj nyújtja, amikor újra megtöltjük templomainkat és fejünket Isten felé emeljük, akkor jön majd el a magyar feltámadás. Ehhez nincs szükség a demokráciának csúfolt zsidó bohózatra. Ehhez szemléletváltásra és életünk gyökeres átalakítására van szükségünk. Nehezebb feladat, mint birka módjára válogatni a meglévő rossz megoldások közül, de senki ne higgye azt, hogy Magyarország felvirágoztatása sétagalopp lesz.
A mi feladatunk egy olyan ifjúság kinevelése, amely mentes a mostani generációkra rakódott romboló hatású beidegződésektől. Csak egy ilyen ifjúság mentheti meg a Kárpát-Duna Nagyhazát. Addig is nemet mondunk a liberális parlamentarizmusra, részvételünkkel nem hosszabbítjuk meg működését, és főleg nem legitimáljuk azt. Nem alkuszunk zsíros fizetésekért, nem ámítjuk a népet hangzatos de használhatatlan és valójában semmitmondó jelszavakkal. Tesszük a dolgunkat. Aki igazi változást akar Magyarországon, az 2009. június 7.-ét szeretteivel, barátaival tölti, és messze elkerüli a szavazófülkéket. Aki igazi változást akar, életvitelével mutat példát a többi embernek, nem csak négyévente, hanem minden egyes nap. És ennek garantáltan meglesz a gyümölcse.
'Vegyék végre tudomásul: Mi semmi ellen sem tiltakozunk, amit a rendszer csinál. Vegyék végre tudomásul: Mi semmit sem helyeslünk, amit a rendszer csinál. Mi mindent megértünk, amit a rendszer csinál és semmit sem értünk meg, amit a rendszer csinál.
Mert mi egy egészen külön világ vagyunk. Új út, új cél, új politika, új rendfelfogás, új célkitűzés, új módszer, új rendszer, új világ. A vádak lepattannak rólunk, a dicséretek közömbösen hagynak, az esetleges kedvezésekből nem kérünk, a támadásoktól nem félünk. Lakat alatt is erősebbek vagyunk, mint ők az összes paragrafusaikkal és megtorló készségükkel. Mert mi vagyunk az erő, a jövő, a fiatalság, a HUNGARISTA ÁLLAM.
Ránk - ha nem tudnák a rendszer urai, még annál is különb megpróbáltatások várnak, mint amit ők eddig kiagyaltak számunkra. Nem tudnak ők kitalálni annyi megpróbáltatást, amennyire mi el ne lennénk készülve. Mert számunkra nem fontos a nyugalom, nem fontos a biztonság és nem fontos az élet. Ezért vagyunk és ezért maradunk. És ezért győz rajtunk túl a hungarista eszme.' (Hubay Kálmán, 1939)
(Olvasói levél alapján - Kitartás.hu)
