Mossad recept: három plusz egy – a cigánygyilkosságok háttere

Végy egy Mossad ügynököt és ránts bele három embert. A Mossad bevált receptje az államellenes aknamunkához. Úgy tűnik, a cigánygyilkosságok hátterében ugyanaz a szisztéma húzódik meg, mint amit a bolíviai kalandorok ügyében tapasztaltunk. Az események elemzésénél megint csak hasonló helyzetben vagyunk, mert az ismert főkolompos mellett személyes ismeretségünk van a többieket illetőleg is. Így reálisan tudunk értékelni, nem veszünk el a zavaros félinformációk és mendemondák között.

A dolgok jelenlegi állasa szerint úgy tűnik, valóban az elkövetőket fogta el a nyomozó hatóság. Egyszersmind igazolódni látszik az a feltevésünk, hogy a gyilkosságok az izraeli titkosszolgálat megrendelésére történtek. A szervezés kísértetiesen hasonlít a Rosa Floresz féle esetre, ahol az egy szem Mossad-ügynök három másik fiatalember beszervezésével látott neki a megbízatás teljesítésének.

Az elfogottak közül három ember ismert figurája a régi debreceni szkinhed életnek. Egyikük csaknem húsz éve került közel az irányzathoz, a debreceni szkinhedek vezéregyénisége volt. A másik kettő is ismert, régi arc.

Negyedik társuk, a csoport vezetője viszont nem illik a képbe. Szintén ismert figura, egy rock zenekarból, viszont ott mint antifasisztára emlékeztek rá. Persze mindenki változhat. Bár az a tény, hogy két cigányt is beprotezsált a munkahelyére, nem ezt bizonyítja. És van itt még egy apróság. Az illető korábban másfél évet töltött el Izraelben, úgymond egy kibucban. Aki nem áll teljesen naivan az események előtt, össze is rakhatja a kockákat.

Az elfogottak anyagi helyzete a nyomozóhatóságok figyelmét is felkeltette, nagy mennyiségű készpénzt is lefoglaltak a házkutatások során. A hírek szerint persze valamilyen szélsőséges szervezet pénzelhette a csoportot, amire a nyomozás előrehaladtával fény fog derülni. Na, ez nem valószínű, a szélsőséges szervezet ugyanis a Mossad lehet.
Kérdéses, hogy az ügynök mellé bevont három ember mennyit tudhatott a ténykedésük valódi hátteréről, különös tekintettel arra, hogy egyikük a csoportvezető testvére. A gyanú szerint ők ott voltak minden helyszínen, a többiekkel ellentétben.

Az elméletünk a jelek szerint megint bejött. A történések sorra helyzetértékeléseink helyességét bizonyítják.

Az eset körüli mendemondákat, zavaros feltételezéseket illetőleg rövidesen közlünk egy összefoglalót. Az információk gyűjtése, feldolgozása folyamatban van.


Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info