November közepe óta nem lehet nem észrevenni, hogy közelít az ünnep, az áruházakban szédületes dekoráció- és giccs-orgia fogad bennünket, szemkápráztató ragyogás, mely remekül kiegészíti a különféle akciók és árleszállítások reklámjait. Akárhogy is, a táncoló mikulástól a neonangyalkákig minden részlet jelzi, nagy üzlet van készülőben: a Homo Sapiens csapatostul kezdi meg évi bevásárló vándorlását. Igazi kellemes karácsony, kellemesen betölti szemünket-fülünket-szánkat, s végül elégedetten, üres pénztárcával és szívvel dőlünk hátra: milyen szép is ez az ünnep.
Persze azért érezzük, hogy nem ennyi az egész, kevés olyan ember van, akit kielégítene csupán ez a csillogás és üzletelés. Hiszen valahol mégiscsak ünnep, szép ünnep. Szünidő és munkaszünet van, otthon pihenünk, vagy a rokonokhoz utazunk. Kint hideg van, jó bent lenni a meleg szobában, feldíszíteni a karácsonyfát, feltenni egy hangulatos karácsonyi zenét, megajándékozni egymást. Természetesen nem hiányozhatnak a családi ebédek és vacsorák sem a jobbnál-jobb finomságokkal. Szép dolgok ezek, melyek valahol hozzátartoznak az ünnephez. De vajon csupán ennyiből áll a karácsony? Vajon ettől lesz ünnep a karácsony?
Nem kell sok időt, csupán néhány generációt visszamenni nagy- és dédszüleink egyszerű falusi életéhez. Nagy család, szülők, nagyszülők, sokszor nyolc-tíz gyermek ünnepelt együtt. A szülők nem kaptak szabadságot a cégnél, egyszerűen csak abbahagyták a mindennapos falusi munkát. A házban gyakran csak egy szoba volt, szűkös, messze nem olyan kényelmes meleg, mint most. Karácsonyfa nem volt, karácsonyi lemez sem, az ebéd egyszerű, ajándékok – ha voltak is – csak jelképes apróságok. Mégis ünnepeltek ők is! Mégis volt gyökere a karácsony örömének. Gondoljuk végig, mi táplálja a mi karácsonyunkat? Képzeljük el, hogy nincs karácsonyfa, nincs zúzmara és gyertyafény, sem ajándékok, sem finom ételek. Mi maradna a karácsonyunkból? Nem csak üres, szürke hétköznap? Dédszüleink helyzetében tudtunk volna örülni a karácsonynak? Lett volna valami többlet, ami ünneppé teszi az ünnepet?
Persze rögtön eszünkbe jut, ezek a szép, igazán emberi dolgok mögött van mélyebb tartalom is: a karácsony a szeretet és a béke ünnepe! Ez egyébként annyira nyilvánvaló, hogy még a legbárgyúbb amerikai „télapós” filmekben is elhangzik, általában a happy end meghatóbb pillanataiban. Igen, a szeretet és béke elválaszthatatlan az ünneptől, de elgondolkoztunk már vajon azon, hogy mit értünk szeretet és béke alatt? Vajon elvont fogalmakat ünneplünk? Akkor nagyon jó, van számtalan ilyen ünnepünk, ott van a munka ünnepe vagy a közlekedés világnapja, és még sorolhatnánk. De a karácsony mégis egészen más, mint a május elseje. Szó sincs itt csupán elvont fogalomról. Akkor a saját családunkban meglévő békét és szeretet ünnepeljük? De akkor miért kellene mindenkinek egyszerre ünnepelni? A szerencsésebbek ünnepelnének, amikor akarnak, azok a családok, ahol viszont nincsen béke és szeretet, nem karácsonyoznának. Mennyien vannak, szétszakadt, apa vagy anya nélküli, ellenségeskedéssel teli, a napi betevőért küzdő családok. Mit ünnepeljenek, saját nyomorúságukat? Nyilván nem erről van szó.
Kínálkozik a válasz: nyilván az egész emberiség békéjét és szeretetét ünnepeljük karácsonykor. Ez a legkézenfekvőbb válasz, és a legnagyobb struccpolitika. Talán gyengébb pillanatainkban, John Lennon So this is Christmas című számát hallgatva elhisszük, hogy a karácsony erről szól. De elég körbenéznünk, és rájövünk, hogy karácsonykor az emberiség által „kreált” szeretete és békéje nem érdemel ünneplést. Mert míg mi az emberiség békéjét ünnepeljük, addig például Irakban és Palesztinában embereket gyilkolnak meg. Ez lenne a mi békénk? Itthon Magyarországon politikusok perelik egymást a média reflektorfényében, közben két millióan élnek létminimum alatt, több tízezren otthontalanul. Fiatalok életcél nélkül, a szex, diszkó és drog bűvöletében teszik tönkre életüket. Ez a béke? Vagy beszélhetünk szeretetről, amikor annyi a tönkrement házasság, elhagyott házastárs? Amikor meg nem született drága életeket gyilkolnak meg a szabadságra hivatkozva? Lehetünk annyira szemellenzősek, hogy ezt ne vegyük észre? Vagy akkor ünnepeljük azt a szeretet és békét, amit az emberiség „majd egyszer” meg fog teremteni magának? Ó, ha minden álmunkat így ünnepelnénk…
Itt van a karácsony ismét, itt van minden, ami az ünnephez kell, mégis valami baj van a karácsonnyal. Még mindig nem kaptunk választ: egyáltalán miért ünneplünk? Mit ünneplünk? Miért érezzük néha már kényszernek, üresnek, szürke szokásnak? Amikor a munka vagy suli mellől bevágódunk a fa alá, jó a hangulat, a társaság és azt kérdezzük: jó, ennyi?
Ahogy Kerényi Lajos írja, azért, mert az ember „…nem tud, vagy nem is akar tudni e kedves, igen nagy ünnep főhőséről, akiért és aki miatt van a karácsony.” Hát igen, legyintünk, ott van persze a Jézuska, a régi legendában, a pásztorokkal meg a három királyokkal. Milyen aranyos, mikor a kisgyerekek eljátsszák! Meg ahogy éneklik azt a sok kedves gyerekdalt, mint a Mennyből az angyal. Elszomorító dolog, hogy a betlehemi történet mesévé, a kis Jézus pedig „Jézuskává” degradálódott, aki az ajándékokat hozza. Azt hisszük, hogy az egész történet kisgyerekes dolog, a Pásztorok, pásztorok pedig csak gyerekdal… Hát persze, csak a gyerek lehet olyan naiv, hogy ilyesmiben higgyen, de én, a józan, racionálisan gondolkodó, bolsevizmus és/vagy liberalizmus szilárd talaján nevelkedett felnőtt már túl vagyok ezen! Túl, mert már rég elvesztettem a hitem, vagy meg sem adatott, hogy legyen hitem. Mert túlzottan bízom saját eszemben, erőmben, akaratomban, ami pedig a világban oly parányi és gyenge, hogy a legjelentéktelenebb erő szétmorzsolja. Mert túlzottan bízom önmagamban, ami valamennyire működhet, amíg szépen mennek a dolgok. De aztán?
Nézzünk csak mégis a gyerekekre. Múlt héten láttam egy óvodás csoport betlehemes előadását. Olyan jó volt őket nézni! Nekik még elég tiszta és nyitott a lelkük ahhoz, hogy fenntartás nélkül higgyenek a Születés örömhírében. Milyen átszellemült arccal, boldogan mondták a szöveget és fújták az éneket, izgatottan és figyelve, mert érezték, nagy dologról van itt szó. Megvan bennük az a többlet, ami igazán ünneppé teszi számukra a karácsonyt. Bár lenne olyan hitünk, mint a kis gyerekeknek, bár ne gyengítené, ne irtaná ki a társadalom mocska belőlünk!
Mert milyen szeretetet és békét is ünnepel a hívő ember karácsonykor? Isten szeretetét és békéjét, melyet Jézus Krisztus által hoz el az embernek. Ez az öröm az, ami értelmet ad az összes többinek, a karácsonyfától és a családi ebédtől a figyelmes segítségig, és igazán ünneppé, boldogsággá varázsolja a karácsonyt. Mert Isten szeret minket, annyira, hogy lejött közénk és meghalt értünk. Mit tud Jézus, amit nem ad meg sem a nagyáruház, sem a család, sem a munka, sem a legnagyobb jószándék? Jézus meg tud minket váltani a bűntől. Megváltott minket, hiszen kétezer éve lejött közénk, és meghalt, szeretetből. Így az ember, hozzá fordulhat, ő megbocsátja a bűneit, az ember pedig rá bízhatja életét és így lehet igazán szabad, igazán ember, és így nyer értelmet az élet és a halál egyaránt.
Miért ünneplünk? Azért mert átéljük újra és újra azt a nagyszerű eseményt, amikor az Isten lejött hozzánk és fényt hozott az emberiségnek. Ünneplünk, mert ez ajándék volt a számunkra, nem jutalék… Felidézzük, hogy a megváltás ne váljon természetessé, hanem igenis tudjunk érte hálás lenni és megköszönni.
Hohó, mondják a kételkedők gyakran, ez szép, de miért van bűn és gonoszság a földön, amikor Krisztus megváltott minket? Azért mert a megváltás az nem kötelesség, hanem lehetőség. Isten sosem kényszerít ránk semmit, csak felkínálja a lehetőségét, amit elfogadhatunk vagy elutasíthatunk. Hiába született meg Jézus kétezer éve a jászolban, ha nem születik meg minden karácsonykor a szívemben, a megváltás számomra érdektelen, a karácsony pedig meddő marad.
Itt van karácsony, és ha az igazi üzenetét keressük, ne az áruház öles szalagjait böngésszük, hanem csendesedjünk el, és forduljunk a szívünkbe. Legyünk nyitottak észrevenni Jézus hívását, és merjünk odatérdelni a pásztorokkal a jászol mellé. Hiszen csak Jézus az, aki igazán ünneppé teheti a karácsonyunkat. Ő az, aki megadhatja az igazi szeretetet és békét, amit más nem adhat meg nekünk.
(kutmagazin.hu)
