(Alföldi Gézának, nyolcvanadik születésnapjára)
Mondd, hát megérte?
Kezedet nyújtani a tűzbe,
Egy népért, mely tán nem is tudja,
Hogy valaki a szívét, eszét, hitét
Szó nélkül odadobta,
S most itt áll meztelen,
Merengve az elmúlt életen.
Költő voltál s magyar,
Kinek dalától megrepedt a fal,
Mit kriptaként emeltek körénk gonosz kezek,
Hirdetve, hogy: elvégeztetett.
Költő voltál s álmodó,
Kiben tán rossz is lakozott, de sokkal több a jó,
Aki úgy tudta a könnyeket kicsalni másból,
Hogy vigyázott rá - ne nagyon fájjon.
És most, életed alkonyán,
Fojtogat ezer magány,
S ha kérdezem: megérte-e?
Ajkad néma, csak fürkésző szemed
Keres valamit a távolban.
És én, ki majd utánad jövök,
Akibe bánatod átköltözött,
Mint vándor, ha útszéli keresztre lel,
Választ nem várva
Meghajtom előtted konok fejem.
Dortmund, 1988. június 22.
