Andrej HLINKA (1864-1938) római katolikus pap, 40 évig Rózsahegy (Liptó vármegye) kisváros plébánosa, szlovák szélsőjobboldali politikus, csehszlovák nemzetgyűlési képviselő, a
Szlovák Néppárt (SLS) megalapítója és vezetője, kiváló egyházi és politikai szónok, igaz szlovák hazafi – 145 éve – Csernova (Liptó vármegye) kisközségben született 1864. szeptember 27-én. Prohászka Ottokár dr. (1858-1927) kezdeményezésére, Zichy Nándor (1829-1911) gróf
alapította Katholikus Néppártban (1894. november 14-1918. február 3.)
kezdte politikai pályafutását. Hlinka később a Szlovák Nemzeti Párthoz
(SZNS) csatlakozott és annak klerikális szárnyát vezette.
1905-ben a Szlovák Néppárt megalapítója és 33 éven keresztül – 1938 elejéig – vezetője. Hlinka a szlovák nemzeti mozgalommal való aktív részvétele miatt, több sajtópert szenvedett el illetve számos alkalommal börtönbüntetésre ítélték.
Csehszlovákia megalakulása után, 1918-1919-ig, majd 1920-tól haláláig (1938) nemzetgyűlési képviselő.
Amikor 1918. május 29-én a Szlovák Nemzeti Párt (SZNS), zsidó-kommunista magyarellenes nyilatkozatot tett, akkor Hlinka Liptószentmiklós (Liptó vármegye) nagyközségben a klerikális Szlovák Néppárt vezetőjeként, követelte az egyesülést a csehekkel. Később azonban az említett döntését fölülvizsgálta és pártjának nevét Hlinka Szlovák Néppártja-ra változtatta, szembehelyezkedett a cseh centralizációs törekvésekkel, melyért újabb kilenc hónapi börtönre ítélték. Ennek ellenére, vagy éppen ezért az 1925. és az 1926. évi megyei és országos választásokon, pártja a magyarlakta Felvidéken elnyerte a relatív többséget, sőt 1927-1929-ig a Szlovák Néppártot kormányzati pozícióba juttatta!
Ellenzékbe kerülve az 1930-as években a Szlovák Néppárt kiterjedt kapcsolatokba került, az akkor megalakult magyar szélsőjobboldali csoportokkal! 33 évi elnöki munkálkodását követően, átadta a Szlovák Néppárt vezetését Jozef TISO dr. (1887-1947) úgyszintén római katolikus pap és teológusnak, aki Hlinka helyett tett eleget Nyisztor Zoltán dr. (1893-1979) római katolikus pap, egyházi író, publicista, baráti meghívásának és részt vett a Budapesten megrendezett (1938. május 25-29.) XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszuson.
Andrej HLINKA – életének 74. évében – Csernova (Csehszlovákia) településen, amely akkor már közigazgatásilag Rózsahegy városához tartozott, hunyt el 1938. augusztus 16-án. A baráti szlovák szélsőjobboldali hazafiak, alig több mint egy éve emlékeztek Hlinka halálának és a Hlinka Gárda megalakulásának 70. évfordulójára.
Még Hlinka életében, 1938 júniusában, illegálisan megalakult a Hlinka Gárda (Hlinkova Garda), melyet az év októberében legalizáltak. A félkatonai szervezet tagjai, részt vettek az önálló szlovák állam ellenségeinek fölkutatásában illetve a zsidó-kommunista szlovákok és magyarok elszámoltatásában!
A második világháború idején, a Hitlerjugendhez (HJ) hasonlóan, a Lengyelország és a Szovjetunió elleni harcokban – a Harmadik Birodalom oldalán – hősiesen küzdöttek illetve 1944 őszén fölszámolták az antifasiszta szlovák „nemzeti” fölkelést.
A Hlinka Gárda fővezére 1938-tól Karol SIDOR (Hlinka életrajzírója és a Slovák főszerkesztője is!), 1939-től Alexander MACH, 1944-től pedig Otomar KUBALA volt.
A Hlinka Gárdát 1945-ben a zsidó-kommunisták föloszlatták és a fentebb nevezett egykori vezetőit (fővezéreit) háborús és népellenes bűnökért „népbíróság” elé állították és kivégezték, mellyel emléküket nemcsak a szlovák, hanem az európai, köztük a magyar szélsőjobboldali hazafiak is örökre megőrzik!
Hogy jobban megérthessük a korszak
történéseit, nem árt tisztában lenni Hlinka és Tiso viszonyával
Magyarországhoz. Tudni kell, hogy a trianoni diktátum előtt Hlinka
páter, felismerve, hogy a csehek becsapták a jobb sorsot remélő szlovák
népet, visszakozott volna a magyaroktól való szakadástól. "Most már
tudjuk: Extra Hungariam non est vita. Emlékezzék (...) e szavakra, az
idő bizonyítja majd, mennyire igazak."
Jozef Tiso pedig az önálló szlovák állam kikiáltása előtt tárgyalásokat
folytatott a magyar kormány képviselőivel az újraegyesülésről – ami
'országgyarapító' Horthy Miklós rendszerének köszönhetően meghiúsult.
Bellák Frigyes - Jövőnk.info


