Ajánlás:
Valaki ezelőtt írt intést az Őrzőkhöz:
„Őrzők, vigyázzatok a strázsán…”
Az Őrzők nem értették az intést és kihaltak,
elpusztultak, vagy kiirtották őket.
De eljöttek helyükre a Látók, akik
továbbviszik magányos lobogásuk.
Hát ím intést írok a Látóktól a Látóknak,
hogy fajtánk ne pusztuljon ki,
Mert akkor nekem is halnom kell.
Fehér tűzzel keresztelnek
Kegyelmet azt nem ismernek
Ölelésben is csak ölnek
Látói e romlott Földnek.
Útjukon az orkán söpör
Lesújtó nagy villámököl
Vasalt talpuk merre dobban
A föld hasad ketté ottan.
Nem az Isten sugallata
Saját lelkük önön szava
Az veti az útra őket
Örökös nagy kétkedőket.
Kezükben az életfáklya
Szemet bántja fényes lángja
Embernek azt felmutatják
Szemeket így nyitogatják.
Aki bátor, magán okul
Aki gyáva, belé vakul
Aki bátor, Látó lészen
Aki gyáva, tűzön égjen.
Kezembe most fáklyát veszek
Tűzkört magam köré vetek
És mutatom, velem gyertek
De csak akkor, hogyha mertek
Mert könnyű azt nektek tenni
Büszkén járni, mellet verni
Puha ágyon jókat hálni
Másnak szeme előtt járni.
Magatokról számot adni
Szíveteket kiszaggatni
Csak még egyszer megszületni
Mertek-e majd Látók lenni?
Írta: Sz. Gábor
