A zsidó térhódítás nem áll le, ha Sukorón nem, akkor majd máshol

Akár több milliárd forint kártérítést is kérhet a zsidó Joav Blum üzletember, ha november 9-ig nem sikerülne megegyeznie a magyar állammal a sukorói ügyben - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A napilap szerint az üzletembert az összeg biztatási kár jóvátételeként illetné meg, mivel a kormány - Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kezdeményezésére - április 10-én nemzetgazdasági okból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Sukoróra tervezett beruházást.

A lap emlékeztetett: a megállapodást tavaly július 30-án írta alá Tátrai Miklós vezérigazgató és Joav Blum sukorói lakos. Az üzletembernek a Magyar Nemzet információi szerint már elküldték az MNV tervezetét. Eszerint helyreállítanák az eredeti állapotot: Blum visszakapná a 182 hektár nagyságú két Pest megyei telkét és a befizetett 296 millió forint értékkülönbözetet, az állam pedig birtokba venné korábbi 70 hektáros tulajdonát a Velencei tó partján.

(Hunhír)

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info