A történelmi egyházak legutóbbi közös nyilatkozata szerint elfogadhatatlan, hogy a népszámláláskor felírt adatok közül most kihagynák a felekezeti hovatartozást. Már elemeztük a népszámlálás okait és jelentőségét, ezért itt csak annyit kell megjegyeznünk, hogy természetesen a lényeges dolgokat az egyházszervezetek megint nem veszik észre. Vagy nem akarják észrevenni. Abban, hogy a felekezeti kérdést erőltetnék, nem az a szándék húzódik meg, hogy pontosan tisztában legyenek a használható és valóban igazság-kereső tagjaik létszámával, és az egyéb, pogány felekezetek pozícióit feltérképezzék. Sokkal inkább gazdasági érdekeket vesznek figyelembe, mert az államtól kialkudni vágyott juttatások mértéke erősen függ az általuk állítólagosan képviselt, csak névlegesen vallásosnak nevezhető tömegek számától (ezek felé a tömegek felé nyújtanak szolgáltatásokat, amelyeket az állam támogat). A gazdasági-politikai érdek ma elsődleges az egyházvezetői körökben, mivel tapasztalataink alapján a legnagyobb jóérzéssel sem tudunk feltételezni róluk mást. Emiatt ellenőrizhetetlen az egyházi vezetők gazdálkodása és emiatt léteznek kiugróan magas bérezések a papság egyes köreiben, miközben nagy részük egyetemi végzettséggel minimálbérnek megfelelő juttatást kap, ha kap egyáltalán. Előfordul az is, hogy egy lelkész hónapokig várhat a fizetésére, mialatt modern korunkban éhezni is kényszerül. Ez alatt az idő alatt püspökök milliókat verhetnek el. Jogilag ugyan nem kifogásolható módon, de ugye ami jogszerű, az nem mindig etikus, főleg ma Magyarországon nem.
Miért ez a nagy eltérés? Van, akit a „szabad” társadalmi rendszerünk az egyházon belül is jobban támogat, mint másokat. A nem megfelelő politikai nézetű papok, lelkészek, a túl sokat kérdezők, az elégedetlenek számára csak a maradék, mondhatni könyöradomány jut.
Nyilvánvaló, hogy a mainál radikálisabb (vagyis a vallási és világi liberalizmust elutasító) világnézetű egyházi rendszer kialakításában fontos szempont az egyházon belüli szellemi-világi problémák rendezése. Elsősorban a szellemi problémáké, mert minden baj és probléma forrása a hűtlenség és tisztátlan tanítás, amely félrevezetni engedte hazánk vallási vezetőit és vallásos tömegeit. De elengedhetetlen az is, hogy a vallási vezetők életkörülményei biztosítva legyenek a kétségtelenül nehéz munkához, ahhoz a nehéz feladathoz, amelyet el kell végezniük: a társadalom egészének van szüksége Isten igéjére, a legmagasabb szintű oktatásra, nevelésre, óvodától az egyetemig. Csak és kizárólag egy szellemileg megerősített, felkészített társadalom képes megfelelni a kor minden kihívásának. A nemzeti (nemzeti érdekek szem előtt tartása) és a szociális (az egyes ember érdekeinek, szükségleteinek szem előtt tartása) felfogást a keresztény szellemnek kell áthatnia. Mert mindkettő abból származik, mindkettőnek ez az alapja. Krisztus nélkül nem születtek volna európai nemzetek, és Krisztus nélkül nincs jóléte az embernek. És látható, hogy Krisztus nélkül Európa nemzetei haldoklanak.
Olykor a nagyobb vallási központok felvetnek bizonyos álmegoldásokat, hogy a kereső tömegek elé tolva meggátolják a tényleges változásokat, hitbéli ébredéseket. Jelen esetben például Róma kísérletezik a régi, latin nyelvű liturgia újra bevezetésével. Csakhogy az elmúlt évtizedek alatt a latin nyelvű oktatás a legtöbb helyen megszűnt, így a hívek ebben az esetben egy szép és misztikusnak tűnő, de idegen nyelvű, teljességgel érthetetlen misén vesznek részt. Az, hogy a misén a hívek nem is tudják már, hogy mit és honnan olvasnak fel nekik, nem fog megoldást jelenteni, sőt, azt a kevés igei kapcsolatot is elvágja, amely eddig a templomokban a hívek és az Ige közt létezett. Legalábbis ez a szándék. Ugyanakkor több istentelen életvitelű történelmi személyiség is gyarapítja a híveknek szánt példaképek sorát. Vagyis a Vatikán politikája cseppet sem változik meg, ugyanúgy kiszolgálója marad a cionista világhatalomnak, sőt, újabb eszközökkel próbál küzdeni a világosság ellen.
A kor radikális problémáira radikális változásokra van szükség. Esetünkben vallási radikalizmusra, amely nem mást, mint a megtérést jelöli (korunkra jellemző, szintén a tömegek elé tolt álmegoldás, hogy ma mindenki mindenkit térít, de valójában érdemi szellemi képzést egyik felekezet sem ad). A templomokban, bibliaórákon ma vagy a liberális teológia (mint tudományosnak tűnő képzetek sokasága) kerül elő, vagy a kisiskolásoknak is egyszerűen megtanítható vallási alapelveket ismétlik el minden nap. Tehát társadalmi megtérés alatt mi jóval komolyabb dolgot értünk, amit nem lehet fél óra alatt vagy egy gyorstalpaló tanfolyamon megkapni.
Oroszország bizánci eredetű kereszténysége láthatóan eredményesebben szállt szembe a kor kihívásaival, mint a római katolicizmus (ugyan Oroszországban volt kommunizmus, de a polgári demokráciát és kapitalizmust ugyanolyan pusztítónak kell tekintenünk, és ez Oroszországban már lényegileg véget ért). Másrészről a protestantizmus illetve a puritanizmus, a legerősebb evangélium-központúság legerősebben Kínában jelenik ma meg. Ami Amerikában megsemmisült, erősebben jelent meg Kínában. És olyan módon, hogy egyelőre ellenállónak tűnik az ateizmussal és liberalizmussal szemben. Ez a keresztény vallási radikalizmus két formája.
A tradicionális (hagyományra és szertartásokra épülő) római vagy bizánci kereszténység és a protestáns (biblia, vagy szűken újszövetség-központú) kereszténység ellen a sötétségnek már ismert a reakciója. Az első esetben az egyházszervezetbe való beépülés, lejáratás, az értékek felhígítása és a lényeges tanítások eltorzítása, elfedése a recept, mindez az egyházi kereteken belül. Ezt látjuk ma a római kereszténységen belül, a folyamatos szentté és boldoggá avatásokkal, pénzéhségből létrehozott zarándokhelyekkel, az egyházi vezetők pazarló életmódjával, botrányaival (ezek a többnyire szándékosan kirobbantott botrányok sosem az embert helyezik célpontba, mindig a szervezetet rombolják). A protestáns egyházak esetében mindezek mellett az evangéliumi tanítás relativizálása, liberalizálása a módszer.
Tekintsük át, hogy a vallási radikalizmus gyengülésével miféle ideológiák jelentek meg Európában. Ezek az első, de harsány jelei voltak a hanyatlásnak. A protestáns Amerikából nőtte ki magát a demokrácia démona, Angliából a kapitalizmus, a franciaországi katolikus-protestáns viszályból a „felvilágosodás”. A háttérben pedig mindig ugyanazok a sátáni erők idézték elő a romlást, a viszályt és a negatív irányú változásokat.
A mi vallási radikalizmusunkak a célja a nem a kínai vagy orosz modell követése (habár bármelyikkel elégedettek lehetnénk), hanem egy mélyrehatóbb változás létrehozása. Éppen azért, hogy azokat a történelmi kihívásokat tudjuk kezelni, mint amelyek a vallási radikalizmus gyengülésével a felsorolt országokban megjelentek. Miközben szellemileg-nemzetileg erősödünk, ugyanazok a problémák fognak nálunk jelentkezni, mint amelyek a gyengülésünket előidézték. Csakis ezek leküzdésével léphetünk tovább, erősödhetünk meg hitünkben és nemzetünkben. Mivel legfőbb ellenségeinket a saját romlottságuk emészti el, és mivel a szellemi-világi elnyomás mellett is életben maradtunk – főleg szellemileg, hiszen nem váltunk élharcosaivá a sötétség eszméinek, és megalapozottan kijelenthetjük, hogy haszonélvezői sem voltunk az elmúlt évszázadban, hiszen minden európai állam jobban járt, mint mi -, emiatt törvényszerűen a közelgő fordulatos és veszélyes korszakból is győztesen fogunk kikerülni. Erre Isten készített fel minket, egyetlen utat hagyva nekünk mindvégig szabadon, és egyetlen utat hagyva most is.
Mivel a vallási-világi liberalizmus már majdnem mindent lerombolt, ezért nem kell lebontani és eltakarítani egy régi épületet, hanem máris megkezdhetjük az építkezést. Szükségünk van az „érthetetlenül” mellőzött és nyomorban tartott papok és lelkészek munkájára, hogy az Isten által kijelölt útvonalon elindulhassunk. A vallási radikalizmusunknak ötvöznie kell Kína és Oroszország radikalizmusának lényegi elemeit. Ennek elméleti alapjai már adottak, és a megvalósítás sem késik már soká.
Tamási Attila - Jövőnk.info
