A 150 éves török hódoltság idején a magyar vitézség a végvárakban ragyogott a legszebben, ahol gyalogosok mellett huszárok is állomásoztak. A kisebb erősségek nem kővárak, hanem pallók közé vert, agyagból készített palánkvárak voltak. A huszárok minden tisztje és főlegénye (altisztje) nemesember volt, de a közemberek között sem volt ritka a török kézre került birtokáról menekült nemes. Minden katona tisztté lehetett, mert vitézségével bárki nemességet szerezhetett. Erre bőven volt alkalom, mert a végvári vitéz élete még béke idején is harc és portyázás volt. Ezt diktálta a személyes virtus, hiába tiltotta meg a békeszerződés a rajtaütéseket. No meg a bécsi udvar sem akart békebontó lenni, de gyakran a török volt a kezdeményező. Kölcsönösen lest vetettek egymásnak, vagyis egy kis csoport - a martalék - magára vonta az ellentámadását, akiket aztán az elrejtőzött főhad előrontva oldalba kapott.
A törökök, akik maguknál vitézebb népet nem ismertek el, a 16. században azt hirdették, hogy csak két vitézkedő nép van a világon: a török és a magyar. Örökös vetélkedésük is ebből eredt. Az állandó harc nem eltávolodást teremtett a két nép vitézei között, hanem közeledést, néha még barátságot is. Sok volt közöttük a párviadal, vagy a győzelem dicsőségéért, vagy életre-halálra.
A bajvívásnak kialakult szabályai voltak, megegyeztek a viadal helyében és idejében, a kísérő csapat létszámában. Kihívásként fegyvert, süvegre való tollat küldtek, de gyakran durva hangú levelekben sértegették egymást. A magyarok kihívásként rókát, vagy a törökök által tisztátalannak tartott disznó fülét-farkát küldték az ellenfélnek. Elképzelhetetlen gyávaság lett volna a kihívásra nem el menni, vagy nem felelni.
Segnyei Miklós 1591-ben vívott meg a szabadkai török vajdával. A viadal lóháton, kopjával esett meg. Az első rohamnál a török kopjája a magyar vitéz lovának fejébe fúródott, az ő mellét viszont a magyar kopja döfte át, úgy, hogy rögtön meghalt. Ugyanezen évben volt Horváth György viadala a tatai mezőn. Ez a vitéz Drégelynél golyót kapott a lábába, később is megsebesült néhányszor, azonban a lovat jól megülte. Most halálos viadalt vívott, és az összecsapásnál a török kopjája súlyosan megsebesítette a vállán. Azonban nemcsak hogy nyeregben maradt, hanem egy utolsó, emberfeletti erőlködéssel földre vetette és megölte a török vitézt.
A szabályok szerint, ha "halálra törtek fát", vagyis kopját, a legyőzött lova és fegyvere a győztest illette.
Hidvégi Szabolcs – Jövőnk.info
