Huszárok és a zsákmány

Komoly és tekintélyt szerző tett volt a zsákmányszerzés is. Általában nem az egyes ember, hanem a csapat zsákmányolt. De a zsákmányszerzésnek - akár a bajvívásnak - szabályai voltak. A huszárszabályzatok szigorúan tiltották azoknak a fosztogatását, akik nem vettek részt a hadviselésben. Bocskai erdélyi fejedelem rendtartása szerint keményen meg kellett büntetni azt a katonát, aki "..élést venne el, feljebb annál, mint amit lova és ő maga megeszik". Aki a szegényt megsarcolta, azt nemcsak megbüntették, de hadból is elűzték. A rendtartás szerint nem volt szabad paraszt lovát, marháját elvenni, azok pedig, akik asszonyokat rontottak meg, fejükkel fizettek! Ennek ellenére a falvak fosztogatását nem lehetett megakadályozni, mert a hadsereg maga gondoskodott az ellátásról, nem csak ellenséges, hanem saját területen is. Különösen a magyar katonára vonatkozott ez, amely - zsold híján - a zsákmányból tartotta el magát.

Amit azonban sosem tiltottak, az a legyőzött ellenfél kifosztása. A zsákmányolást osztozkodás követte. Mindenekelőtt különvették a zsákmányból a királyt és a vezért megillető magas rangú foglyot és a legszebb paripát, csak azután osztották el azt, ami megmaradt, rendszerint úgy, hogy a zsákmányt elárverezték, majd az összegyűlt pénzt elosztották egymás között. A pénznek ezt az elosztását kótyavetyének nevezték. A fogoly rabszolgasorba került, de ki is válthatták hazulról. Gyakran megtörtént, hogy a fogoly hazaindult becsületszóra, parolára, s otthon szedte össze a váltságdíjat, amit azután elvitt legyőzőjének.


Hidvégi Szabolcs – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info