A Sátán mindig megpróbálja magát a világosság angyalának átváltoztatni, természetesen az Igazság követőit pedig bűnökkel vádolni. Ma a zsidóság minden olyan bűnt tagad, amelyik hozzá kapcsolódik, és mindezeket a bűnöket másra akarja kenni. Ebbe nap mint nap belebotlunk. Figyeljük meg, mi történt Krisztus halála után: amikor az Apostolok Cselekedeteiben olvasható módon tagadni kezdték, hogy bármi közük lenne Krisztus halálához, de természetesen az apostoloknak megtiltották, hogy erről vagy Krisztus bármilyen tanításáról beszéljenek. Amikor pedig az apostolok ennek a kérésnek nem tettek eleget, akkor a zsidó vezetők üldözni kezdték, majd pedig megölni őket. Utána az egész kezdődött előröl. Tagadták, hogy bármi közük lenne az apostolok és a keresztények üldözéséhez, megtiltották, hogy az ezzel kapcsolatos híreket terjesszék, majd elkezdték öldösni őket. A római birodalomban történt minden keresztényüldözés a zsidóságnak tudható be: történetírók megjegyzik, hogy élen jártak a keresztények rágalmazásában és befeketítésében.
Tessék észrevenni, hogy ez a helyzet mindig ismétlődik a történelem
folyamán, csak a díszletek mások! Manapság is a zsidóság rendkívüli
anyagi és szellemi erőforrásokat fordít arra, hogy tagadja, hogy bármi
köze lenne Krisztus halálához. Igyekeznek a rómaiakra mutogatni.
Mindezeket azért volt nagyon is időszerű megemlíteni, mert Krisztus
születése után a csecsemők lemészárlását is említi a szentírás, amit a
zsidóság természetesen rendületlenül tagad. Ugyanígy tagadják a
részvételüket ma is minden mocskos ügyletben. Mindezzel az a cél, hogy
kimondatlanul is valamilyen tökéletes és szent lénynek mutassák be a
zsidót, hogy például a lelepleződött zsidó szervkereskedőket könnyebben
fel lehessen
mentetni, gyanús ügyeket eltussolni, vérvádnak állítva be őket.
Az evangéliummal kapcsolatban megjelent minden kritika, az evangéliummal kapcsolatba hozható film (például a Ben Hur is), írás mind ugyanazt a célt szolgálja. Javítani a zsidóság megítélésén, és tagadni a keresztény evangéliumokat.
Nemrég egy szennylapban jelent meg erről egy átfogó írás, amelyben
kereken kimondásra kerül, hogy Heródes nem gyilkolhatott abban az
időben. Sorolják az állítólagos bizonyítékokat. Nem kell túlzottan
megerőltetnünk magunkat, hogy leleplezzük a hazugságot. Tartsunk ki
hitünkben, hirdessük az igazságot, és látni fogjuk, hogy ugyanaz lesz a
következménye. Ez leplezi le leginkább a zsidóságot: az Igazság
gyűlölete. Ezért gyűlölik a nemzetiszocializmust is, mert kimondja az
igazságot és szembesíti a zsidóságot a bűneivel.
Tamási Attila - Jövőnk.info


