Méz, fahéj

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 2003-ban kezdeményezett kutatást a fahéj és 2-es típusú cukorbetegség, illetve a koleszterin szint kapcsolatának feltárására. A vizsgálat nem várt sikert hozott a betegek életében. A 40 napon át rendszeres fahéj tartalmú tabletta szedésének köszönhetően a vérben lévő triglicerid és a glükóz, illetve a káros LDL koleszterin szint egyaránt közel 30 százalékkal csökkent a résztvevők körében.

A fahéj tartalmaz antioxidánsokat. Azonban nincs elegendő bizonyíték annak alátámasztására, hogy nagy dózisú fahéj fogyasztásával olyan kedvező hatást érhetnénk el, mint például a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelem.

A fahéj segíti a vírusok, baktériumok és gombák elpusztítását. Alkalmazásával azonban megfontoltan kell bánnunk, mivel testünkön kívül és szervezetünkön belül is számos baktérium él egymással harmóniában, egészségünket őrizve. Ezeket, vagyis a jó és rossz baktériumokat egyaránt kiírtva természetes egyensúlyunk felborulna, s ez betegségek kialakulásához vezetne. Gondoljunk csak a bélszakaszban élő hasznos baktériumokra, melyek immunrendszerünk megfelelő működését is segítik.

Kétségtelen tehát, hogy a fahéjban található hatóanyagok segítik egészségünk megőrzését, azonban a pontos részletek feltárásához további vizsgálatok szükségesek. A fahéj hatását befolyásolhatja például az adott növény összetétele, melyből a gyógyszer készül, s ezt a termőhelytől kezdődően számos egyéb tényező is meghatározhatja.

Az amerikai National Center for Complementary and Alternative Medicine (NCCAM) szervezet törekvései közt szerepel, hogy a hatóanyagok pontos besorolást nyerjenek, s a természetes gyógymódok palettája tovább bővülhessen. A fahéj egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatához tehát számos további kutatás szükséges.

A kanadai World News hetilap egyik számában jegyzéket készített azokról a betegségekről, amelyek mézzel és fahéjjal kezelhetők. Többek között felerősíti az immunrendszert, megvéd a vírusoktól, baktériumoktól, erőssé, munkabíróvá tesz...

 

Szívbetegség

A mézet keverje össze törött fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy a következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezenkívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát.

Artritisz

Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.

Hólyagfertőzés

Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését.

Fogfájás

Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál törött fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós foga. A fájdalom elmúlik.

Koleszterinszint

Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen öszsze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését.

Megfázás

Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál törött fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet.

Gyomorpanaszok

A méz és a törött fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását.

Az immunrendszer erősítése

A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban.

Nehéz gyomor

Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését.

Nátha

Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha ktériumtörzseit.

Pattanás

Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt  kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások.

Bőrfertőzés

A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját.

Fogyás

Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsírlerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt.

Krónikus fáradtság

A testi erőt legjobban a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása.

(csaladinet.hu)

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info