Bár úgy tűnik egy pillanat alatt elrohant a 2009-es esztendő, mégis, ha kicsit megállunk, visszagondolunk mindarra, ami a Mozgalommal történt és azokra a hatásokra, amelyek érték az Őrzőket, láthatjuk, hogy eseménydús és tanulságokban bővelkedő időszakot tudhatunk magunk mögött, amely magában hordja a jövő lehetőségét, de csak akkor, ha az öntömjénező vállonveregetés helyett, képesek vagyunk szembenézni erényeinkkel és hibáinkkal egyaránt.
Van mindegyikből bőséggel…
A 2009-es év a Mozgalom számára 2008. szeptemberében kezdődött, amikor a Magyar Gárda vezetőinek és gárdistáinak többsége szakított a Gárdát - önző céljaira kihasználni kívánó politikával.Az új életre kelt Mozgalom számos problémával nézett szembe: nem voltak anyagi forrásai, nem volt vezetése, konkrétan megfogalmazott saját céljai szervezett tevékenysége. Az anyagi források hiánya ma is gondot jelent, bár segítőink jóvoltából a működőképességünk megmaradt. A korábbi vezetők többsége részben a Jobbiknál maradt, részben befejezte a mozgalmi munkát. Ezen a problémán úgy tűnt lassan úrrá lettünk, a legfontosabb országos és megyei posztokat betöltöttük. Ebben az időszakban a pozíciók betöltésének alapja a kinyilatkoztatott szervezeti hűség, és a vezető megelőlegezett bizalma volt. Hogy ez milyen kevés, sőt a szervezet szempontjából mennyire veszélyes, a továbbiakban kiderül.
2009. elejére kialakult a végleges szervezeti keret, aktualizáltuk a működési szabályokat, amely szándékaink szerint egy alulról építkező, militáns szervezet kereteit határozta meg, ahol a rend, fegyelem, az elkötelezettség és a jog jelenti a tevékenység alapját.
Mindez fontos volt, azonban a Mozgalom túlélése azon múlik, hogy a gárdisták mennyire érzik magukénak a szervezet céljait. Ezért 2009. tavaszán a gárdisták bevonásával közösen határoztuk meg célkitűzéseinket, amelyek a honlapon olvashatók: http://www.magyargardamozgalom.hu/celkituzesek Ebben egy magyar a Magyar Szent Korona eszmeisége alapján szerveződő, társadalmi igazságosságon és a munka becsületén alapuló, független, keresztény ország képet vázoltunk fel, aminek megvalósításán munkálkodni kívánunk.
Az Őrzők deklarált céljai egyértelműsítették, hogy a Mozgalom nem kíván együttműködni a jelenlegi hatalmi berendezkedést pusztán javítgatni akaró politikai és társadalmi erőkkel, vazallusaikkal, különösen nem az őket befolyásoló cionista megszállókkal. Nem hiszünk abban, hogy a mostani helyzetben, választások által kell megtisztulni. Ez leszűkítette „hivatalos” mozgásterünket, hiszen olyan cselekvési irányt, olyan jövőképet határoztunk meg amire - „hála” a régóta tartó, mindenre kiterjedő agymosásnak – a társadalom többsége ma még gondolni sem mer, bár mélyen belül érzik, hogy a politika által vázolt alternatívák nem kínálnak kiutat. Kiderült, hogy nem vagyunk egyedül ezzel a gondolkodással. Még januárban közös rendezvényünk volt a Pax Hungarica Mozgalommal, amelyet több hasonló követett: a zsidó nagykövetség előtt, a Becsület Napján, a Budai Várban, Székesfehérváron… A közösen eltöltött idő megmutatta, hogy a PHM szilárd ideológiai és erkölcsi alapokon álló szervezet, amelynek céljai igen közel állnak a mienkéhez. Nem foglaltuk írásba szövetségünket, de tudjuk, minden körülmények között számíthatunk rájuk.
Megtisztelő volt a MNA megkeresése, velük egyelőre informális kapcsolatot tartunk fent, de úgy gondoljuk a nehézségek, amelyek ránk várnak, szorosabbá fűzik együttműködésünket.
Budaházy Gyurival folytatott párbeszédünket fájdalmasan szakította meg Gyuri letartóztatása, de tudjuk, Vele van miről beszélnünk.
A szervezetépítés elsődlegessége mellett fontosnak tartottuk, hogy tájékoztassuk a közvéleményt arról, hogy létezik egy csapat, amely elutasítja a megszállókkal a legcsekélyebb együttműködést, sőt harcot hirdet ellenük. Több országos jelentőségű rendezvényen fogalmaztuk meg hitvallásunkat, amelyek közül három – a zsidók gázai terrorja elleni tiltakozás, a Budai Várban a bebörtönzött revizionista történészek melletti kiállás, és a pákozdi Avatás törte át a körénk szőtt hallgatás falát. Ezek az események egyértelműsítették, hogy a Mozgalom tudja és ki meri mondani kik ennek az országnak a valódi ellenségei.
Különösen a várbeli, nagy port felkavaró rendezvény volt, az, amely hozadékaként felnyitotta sok hazafi szemét a Parlamentbe törekvő erőkkel kapcsolatban. Itt emlékeztetnénk arra, hogy a Jobbik a cionistákat leköröző vehemenciával kezét-lábát törve igyekezett elhatárolódni az igazságtól és annak kimondóitól. Azóta tudjuk, hogy a „radikális” pártnak nincs véleménye a megszállókról…
Látszólag minden rendben volt, a szervezet lassan, ugyan de épült, a honlap látogatottsága azt mutatta, hogy a közvélemény kíváncsi ránk. Kezdettől fogva tudtuk, hogy célpontokká váltunk, de azt álmunkban sem gondoltuk, hogy ellenségeink mekkora energiát mozgósítanak az Őrzők megsemmisítésére. Folyamatosan gerjesztették a nehezen kezelhető problémákat, amelyek a szervezetépítéstől vitték el az energiát. Jó néhány, addig megingathatatlannak hitt vezetőről derült ki, hogy elsősorban emberi gyengeségeik okán alkalmatlanok nemcsak vezetőnek, de gárdistának is. Tőlük a Mozgalom belső szabályai szerint jogszerűen, ugyanakkor határozottan váltunk meg. Mindez ugyanakkor a csapattá válást akadályozta. Több jel mutatott arra, hogy mindaddig képtelenek vagyunk céljaink megvalósítására, amíg nem válunk összetartó, a Gárda és egymás iránt felelősséget érző gárdisták közösségévé. Jól mutatta felkészületlenségünket, hogy a közös tavaszi programunkat illetően olyanoktól kaptunk visszajelzést, akikre az a legcsekélyebb mértékben sem tartozott. Mindezt a Mozgalom indulásától magunkkal hurcolt átkos örökség részének tekinthetjük: a szélesre tárt kapuk rengeteg olyan embert vonzottak ide, akik alkalmatlanok arra, hogy egy zárt, fegyelemre és felelősségre építő elit részei legyenek. Ellenségeink részben őket, részben küldött embereiket használták fel, hogy sorainkban zavart keltsenek. Információink szerint az összes politikai tényező, különösen a Jobbik is érdekelt abban, hogy az Őrzők darabokra hullva eltűnjenek a süllyesztőben.
Nyár végén értékeltük a helyzetet. Láttuk, hogy a Jobbik egyre inkább terhessé váló gárdistáit folyamatosan hajszolja bele a megalázó vereséggel végződő szituációkba, a végóráit élő szervezet agonizálását saját kampánycéljaira felhasználva. Mindezt azért, mert a hatalom egyértelműsítette: a Jobbikot a Gárdával nem fogadja be.
Mivel az Őrzők vezetői nemcsak a szervezet, de a gárdisták iránt is felelősséggel éreztek, látták, hogy hiba lenne céltalan, sehová sem vezető, haszontalan demonstrációkba vezényelni a gárdistákat. Nem voltak illúzióink. Tudtuk, hogy a hatalom, számára roppant kényelmes módon nem tesz különbséget jobbikos és Őrző között, ha lépnie kell. Ezért nyáron döntés született: immár nem a Magyar Gárda egy szárnyaként, hanem független szervezetként határoztuk meg magunkat.
Itt volt az ideje, hogy a hangsúly a magamutogatásról a valódi csapatépítésre tevődjön át, amelynek eredményeként egy összekovácsolódott csapat közös és szilárd értékrendje alapján növeli erejét és készül a jövő kihívásaira.
Az idő itt volt, pusztán a módszer volt kérdéses. Végül arra jutottunk, hogy saját kútfőből próbáljuk megoldani a feladatot. Ebben oroszlánrésze volt az akkori vezetőnknek, aki néhány napos módszertani csapatépítő tréninget szervezett a megyei szervezetek által kijelölt gárdistáknak. A program rövid volt, és egyértelműen rámutatott, hogy az elgondolás helyes, ráadásul a gárdisták rendkívül pozitívan fogadták az átgondolt programra épített szakszerű csapatépítést.
A Mozgalom nem bővelkedik csapatépítésben képzett szakemberekben, ezért felmerült a kérdés: vajon az addig főkapitányként tevékenykedő vezető továbbra is napi csatározásokban fecsérelje, energiáit vagy azzal foglalkozzon, amihez ért: a felkészítéssel.
A kérdésre a válasz a kétéves évfordulón vált egyértelművé amikor „hivatalosan” bejelentettük a főkapitányi poszton történt váltást.
Mindaz, ami ezután következett egyértelműsítette, hogy ellenségeink régóta várták a kedvező alkalmat az Őrzők végleges megsemmisítésére, most elérkezettnek látták az időt.
Az összes, addig csendben lapító, kilóra megvett percember előbújt és híven teljesítette gazdáik által rájuk rót feladatát. Először a Mozgalom fegyelméért felelős egyik meghatározó vezető menesztését harcolták ki, majd támogatták a volt főkapitányt hazug ürüggyel kizáró vezetői döntést.
Az addig közösen meghatározott programok és célkitűzések helyébe a Szent Koronára való hivatkozással állították az ellenségeinket is elfogadó zavaros gondolatokat (amely nagyjából 5-6 jól bemagolt mondatból állott).
A Mozgalom válaszolt az árulásra: a gárdisták nemet mondtak és kiálltak az Őrzők saját maguk által megfogalmazott és elfogadott célkitűzései mellett.
A Gárda belső erejét jelzi, hogy mára az árulók rájöttek: feladatukat nem tudták teljesíteni, ezért angolosan, e-mailban közölve lemondásukat, távoztak.
Úgy tűnik, hogy az emberi gyengeségekre építve komoly károkat okoztak, hiszen jó néhány gárdista bizonytalanodott el. Mi, akiknek hite szilárd és töretlen úgy gondoljuk, hogy ez a mostani erőpróba a Mozgalom megtisztulását segítette elő. A kampány miatt időzavarba került politika mindent egy lapra tett fel, mozgósított minden erőt, de veszített.
A Mozgalomban maradt annyi erő, hogy tanulva a múlt hibáiból, túllépve az erkölcsi hullákon folytassa útját.
Jól tudjuk, hogy a Mozgalomra, de minden Nemzetben és hazában gondolkodó, a cionistákkal meg nem alkuvó erőre nehéz idők jönnek. E felől nem hagyott kétséget Orbán. Tudjuk, kiket szolgálnak Soros fiai. Üldözöttekké válunk a saját országunkban. Palesztinokká mondhatnánk, de nekik legalább van hová visszavonulniuk, felkészülniük a küzdelemre. Nekünk itt kell megtanulnunk a hatalom elleni harcot, az átkelést a Rubiconon.
Az Őrzők számára a következő időszak nem a látványos, önigazoló rendezvényekről szól majd, hanem a csapattá válásról. Megválunk azoktól, akik az elmúlt hónapokban 30 ezüstért, saját ostobaságuk, önzésük, vagy fajuk ősi parancsára szembekerültek a Mozgalom közösen megfogalmazott céljaival. Bezárjuk a kapukat, és csak azokat engedjük be, akikben maradéktalanul megbízunk, akik bizonyítják valóban közénk valók. Folytatjuk a csapattá válás még éppen csak megkezdett folyamatát, felkészülünk az előttünk álló feladatokra. A zászlólengetéshez és a kamerának játszó „hazafiakhoz” szokott közvéleménynek talán úgy fog tűnni, hogy az Őrzők eltűntek, de ez nem igaz: voltunk, vagyunk, leszünk, készülünk…
Szebb jövőt! Kitartás!
Őrző Magyar Gárda Mozgalom
Sajtóiroda
(www.magyargardamozgalom.hu)
Jövőnk.info kommentár: Az évértékeléssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy helyesek a meglátások. Helyesek, mert felismerték, hogy a demokrácia, (gúnynevén pártokrácia) nem járható út. Hiszen eleve csak olyan pártok indulását engedélyézik, melyek elfogadják a rendszer játékszabályait. Aki pedig egyoldalúan elfogadja ellenségei feltételeit, könnyen belátható, hogy bukásra van ítélve. Még akkor is, ha megengednek neki egy kis hamis látszatot. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy szavazgatással valódi és lényeges változást el lehet érni. Tényleg ilyen könnyen kiadná az ellenség a hatalmat a kezéből, ha ez lenne a nép akarata? Nem. Sok mindent el lehet mondani az ellenségeinkről, csak azt nem, hogy teljesen hülyék lennének. A rendszer belülről nem változtatható, nem jobbítható.
"Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmát közvetlenül, vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: népmozgalom!'" - Szálasi Ferenc
Viszont vannak olyan folyamatok, melyek arra engednek következtetni, hogy a jelenlegi rendszer el fogja foglalni a helyét a történelem szemétdombján. Mégpedig hamarosan. Viszont ezekre az időkre készülni kell. Ezért jó az az irány, mellyel a hungaristák (MNA, PHM) felé kezdtek tapogatózni, velük keresték a kapcsolatot, mely a jövőben is folytatódni fog minden valószínűség szerint. Csak egy szilárd ideológia mentén szerveződő közösségeknek lesz esélyük. További sok sikert, erőt és kitartást kívánunk munkájukhoz!
Lantos János- Jövőnk.info


