Szervezetek részvétele a Becsület Napján

Félreértések elkerülése végett tisztázzuk, miért azok a szervezetek vesznek részt hivatalosan, akik, és milyen formában fogadjuk a többi szervezetek tagságát.

Az Egységes Magyarország Mozgalom a rendezvényre azokat a szervezeteket hívta meg, akikkel már jó ideje ilyen vagy olyan formában kapcsolatokat ápol. Vagy betagozódás, vagy valamilyen formájú együttműködés, egyeztetések, információs jellegű kapcsolattartás szintjén. Kapcsolatainkat a kölcsönös tisztelet jellemzi, még ha nem is értünk egyet maradéktalanul minden kérdésben.

A meghívottakon kívül vannak egyéb szervezetek is az országban, melyek tagsága ugyanúgy a nemzeti eszményeket szándékozik képviselni. Ezeket az embereket természetesen szintén szívesen látjuk a rendezvényeken. A különböző szervezetekkel érdemi kapcsolatunk vagy nincs, de az is előfordulhat, hogy kritikus, fenntartásokkal kezelt vagy akár kifejezetten hideg a kapcsolat – nézetkülönbségek vagy ellenséges viselkedésük miatt. Az alkalomra vonatkozólag nem kívánunk ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, de feszültséget kelteni sem – akár vonatkozásunkban, akár az egyes szervezetek között, a további kategorizálással. Ezért a feltüntetett szervezeteken túl mindenki más részvételét egységesen kezeljük.

Tehát még egyszer. Az ünnepségen szervezetileg a meghívott szervezetek díszegységei vesznek részt. Egyéb szervezetek tagjai egyénileg szintén részt vehetnek. Az előzetes jelzések alapján a részvételi szándék meglehetősen széleskörű, a különböző szerveződések részéről is. A zavartalan lebonyolítás érdekében nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a rendszabályokra!

A rendezvényen az árpádsávos és háromszínű nemzeti zászlókon kívül kizárólag a meghívott szervezetek jelképei, zászlai szerepelhetnek. Minden egyéb jelkép, transzparens (legyen az bármilyen tartalmú), stb. használata tilos!
A megjelentek kötelesek végrehajtani a rendezőség utasításait!
Az ünnepség és a túra során minden résztvevőtől elvárjuk az ünnep szellemiségéhez méltó viselkedést!
A megjelenő szervezetek felelősek tagjaikat illetően!

A rendezvényre minden baráti szervezetet meghívtunk. Egyénileg szívesen látjuk azon szervezetek tagságát is, akikkel ez a viszony nem áll fenn. Közöttük további rangsorolást, megszabásokat nem kívánunk tenni. Ez vonatkozik azokra is, akiket meghívni szándékoztunk, de nem tudtuk őket időben elérni. Aki számára ez a rendtartás (a Rend!) érthetetlen vagy elfogadhatatlan, nyugodtan otthon maradhat!

A mozgalmat vagy a rendezvénysorozatot célzó semmiféle vagdalkozással nem kívánunk most foglalkozni. Állásfoglalásával mindenki minősíti magát, a számlát utólag rendezzük. A rendezvények alkalmával kizárólag az ünnep méltóságára kívánunk koncentrálni!

Egységes Magyarország Mozgalom

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info