Moszkvában nem lesz buzimenet

Fogyatékosoknak nevezte a buzikat a moszkvai polgármester, és azt mondta, a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Luzskov szokásához híven megjegyezte azt is, hogy természetesen mindenkinek jogában áll úgy élni, ahogyan akar, de a homoszexualitást nem engedi Moszkvában nyíltan propagálni. A magukat jogvédőknek nevező, de valójában csak a deviancia hirdetői, május végére szerveznék a moszkvai buzifelvonulást.

Hogy a polgármester szavaival éljünk; "A társadalmi fogyatékosságok kapcsán már rég nem az emberi jogokról kellene vitatkozni, hanem a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Nem liberális cukorra, hanem társadalmi korbácsra, vagy hasonlóra van szükség."

A magunk részéről - s minden jóérzésű ember nevében is - azt tudjuk hozzátenni, hogy ez lenne a természetes hozzáállás, ez lenne a követendő példa egész Európa számára. De hozzá kell tennünk, hogy a buziknak meglepődésre semmi okuk, hiszen mint ismeretes, már évek óta próbálkoznak Moszkvában. Mindhiába.

Lantos János - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info