-Ismét magyar zsoldosokat támadtak meg Afganisztánban-
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint ma délelőtt magyar zsoldosokat ért támadás az Afganisztáni Baglán tartományban, hol a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) tevékenykedik.
A minisztérium közleménye szerint két „katona” sérült meg. Egyikük súlyos, másikuk könnyebb sérülést szenvedett. A zsoldosokat feladat teljesítése (hozzájárultak a cionista érdekek elősegítéséhez ) közben érte a támadás. A sérülteket az egészségügyi személyzet azonnal ellátta, állapotukat stabilizálta, derül ki a közleményből.
Ami a hír mondanivalóját illeti, az eset várható volt. Nem örülünk neki, hogy magyar vér hull a világ másik felén cionista érdekekért, de sajnálatot sem érzünk. Mi szóltunk, figyelmeztettünk mindenkit előre! Magyar katonának (honvédnek) addig tekinthető egy ember, amíg a megszerzett tudását, erejét a Magyar Haza védelméért kamatoztatja.
Aki a magas haszon (zsold) reményében eladja a testét (lelkét) és a sötétség szolgálatába áll, az számunkra csak zsoldosnak tekinthető, és nem lehet mentség a parancs teljesítésére való hivatkozás sem!
Jegyezzétek meg: Isten nem bottal ver!
Sólyom Gábor – Jövőnk.info


