Rövid esti túra február 12-én

Nem feledjük hőseinket!


Február 12-én (pénteken) egy rövidebb esti kirándulás keretében felkeressük a hősi halált halt magyar és német katonák nyughelyeit. A síroknál bajtársunk feleleveníti az ott nyugvó hősök egyéni küzdelmét és tragédiáját, majd elhelyezzük az emlékezés mécseseit, virágait.

Mécseseink fényével üzenünk a sötét világnak! A véráztatta földekből új hajtás sarjadt!

Találkozó : 18.00 - 18.30 között a Görgényi út végén lévő parkolónál.

Ide a 11-es busz (Batthyány térről indul) végállomásától (Nagybányai út) 10 perc séta után lehet eljutni, csak egyenesen tovább kell menni a lejtős úton.

Indulás : 18.30-kor

A túra távja 4-5 kilométer, amit  turista úton teszünk meg. Négy katonasírt érintünk a túra alatt, ahol gyertyákat gyújtunk és így emlékezünk a halott hősökre.

A túra alatt (ha felismerhető a nagy hó miatt) végig megyünk egy futóárkon, amit Budapest védelmében létesítettek.

A túra vége a Szépjuhászné megállónál van. Innen 22-es busszal lehet visszatérni a Moszkva térre.

A túra folyamán a Kitörők útvonaláról és megpróbáltatásairól is szót ejtünk.

Mindenki hozzon magával mécsest és lehetőség szerint egy szál virágot.

A szombati főrendezvény részletei szerda délután kerülnek ki az oldalra!

Egységes Magyarország Mozgalom 

 

 

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info