„És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.”(JelenésekKönyve, 20,4)
Már sokak számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a kapitalizmus (demokrácia) és a bolsevizmus (kommunizmus) ugyanannak a sátáni rendszernek két megnyilvánulása, a fenevad két szarva, csak a külsőségek mások. Mindkét eszmerendszer a legjobbnak hirdette magát, kiegészítve egymást, elhitetve az emberrel, hogy az emberiség javát szolgálja a barbárság évszázadai után. Csakhogy mindkét rendszert a sárkány mozgatta, vagyis a zsidóság, és istentelenségben, embertelenségben túltett bármely eddigi rendszeren.
Mint minden istentelen rendszernek, a kapitalizmusnak is buknia kell. Az eljövendő generációnak és a még csak most ébredező nemzedéknek is észre kell vennie, és észre is veszi majd, hogy hőseink egy sátáni rendszer ellen küzdöttek, és vállalták a mártírhalált, bizonyságot téve a hitükről, meghozva a legnagyobb áldozatot.
Ők azok, akik nem imádták a fenevadat, hanem harcoltak ellene, és a közelgő küzdelemben nekünk is az ő példájukat kell követnünk. És az istentelenség elleni küzdelemben az ígéret szerint, ha meghalunk is, győzni fogunk. A Becsület Napja egyben a dicsőséges múlt és a közelgő jövő előképe is, ahol a világosság és a sötétség küzd egymással ezen a világon - a szembenállás elkerülhetetlen, és a döntést senki sem kerülheti el. Az idő közeleg, és a háború kimenetele sem lehet kétséges: a demokrácia-kapitalizmus és a továbbélő neobolsevizmus, illetve a cionisták által irányított egyházak végső bukásával és egyben a zsidóság világi hatalmának megsemmisülésével fog véget érni. Ez után pedig Krisztus Királysága következik.
Tamási Attila - Jövőnk.info

