Van még lejjebb

Ezt olvashattuk a minap:
 
… az egyik hungarista szervezet neve mellőzését kérő képviselője lapunknak elmondta, hogy a rendőrség világossá tette: „a szervezők akár a fejük tetejére is állhatnak, akkor sem rendezhetik meg a demonstrációt. Legalábbis a Hősök terén vagy más, frekventált helyen nem”.
 
Hát nem is! A budapesti frekventált helyeken csak a pedofilok és homoszexuálisok ”masírozhatnak” (már ha képesek lennének legalább öten egyszerre lépni).
 
Így hát a nemi identitásukban fogyatékosok leginkább csak vonaglanak a számukra fenntartott frekventált útvonalakon, ezzel akár fél napra is megbénítva  a pesti közlekedést.
 
Eddig még csak Pest esett áldozatul a homokos tobzódásnak, de hamarosan Buda is és a Vár is sorra kerülhet.
 
Hisz manapság trendi dolog buzinak lenni. Vagy legalábbis megélhetési homokosnak. Ez a legjobb PR mostanság! Most ugyan még nincsenek elegen, holott már az iskolákat mételyezik a szabados nemi élet, a beteges szexuális orientáltságú, és pedofil hajlamúak propagandistái az úgynevezett felvilágosító előadásaikkal. Ez azonban még mindig nem elég hatékony.
 
Ha nem a homokosok vannak többen (márpedig még nincsenek!)  akkor könnyen előfordulhatna, hogy a többség erkölcse nem ismeri el őket normális szexuális beállítottságúaknak.
 
Ezért hát még korábban kell kezdeni a ferde hajlamra való átszoktatást.
 
Íme egy mai hír:
 
Kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését - áll abban a kormányzati iránymutatásban, mely az óvodai nevelőknek szól. Módosította tavaly év végén a szocialista kormány az óvodai nevelés országos alapprogramját. A kabinet ebben a dokumentumban határozza meg az óvoda pedagógusoknak az általa kívánatosnak tartott gyermekképet. A jogszabály szerint a kisgyermekek nevelésénél tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését. A hírt közlő Magyar Hírlap szerint ez azzal jár, hogy az óvodai nevelés során mellőzni kell a népmesekincset, vagy a papás-mamás játékokat.

A szóban forgó módosításban leszögezték azt is, hogy az óvodai nevelésben biztosítani kell a hazájukat elhagyni kényszerülő, vagyis migráns családok gyermekeinek az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését.
(Forrás: hirado.hu/Magyar Hírlap)
 
És ez nem vicc! Sőt egyenes folytatása a degeneráció elterjesztésének, mely évtizedek óta tart!
Emlékeimben él egy szöveg Hofitól, mely valahogy így hangzott:  Eleinte szégyen volt buzinak lenni, később már magától értetődőnek kellett elfogadni. Én nem akarom megvárni, amíg kötelezővé teszik.
 
Nos, akkoriban ez jó poén volt. Egy vicces kiszólás, melyen jót nevettünk.
 
De ma? Mára valósággá vált, itt Magyarhonban is!  S amikor a hírt olvastam arcomra fagyott a mosoly. Bár tudtam már rég, hogy eljön ez az idő is, csak nem akartam elhinni, hisz olyan abszurd.
A mi judeo-bolsevik  “pártunk és kormányunk” ismét iránymutatást ad nekünk, mint az elmúlt érában is tette! (s teszi folyamatosan, bárhogy is hívják éppen)
 
Változott bármi is azóta?

Hogyne! Egyre mélyebbre csúszunk a  gödörben. Mind erkölcsileg, mind fizikailag, gazdaságilag.
És még mindig ugyanazok és ivadékaik kormányoznak minket a szakadékba, akik eddig is tették.
Vajon mikor jutunk el a legaljára?
Hisszük sokszor, hogy nincs már lejjebb. De úgy tűnik, mindig van.
 
És mi lesz, ha a gödör legalján leszünk?
 
Erre álljon itt egy rövid történet.

Amikor egy ember belesett egy mély gödörbe, és segítségre várt, arra ment egy orvos, aki egy receptet bedobva továbbment. Majd érkezett egy pap, aki elmormolt érte néhány imát, és szintén továbbment. Végül érkezett egy barát, aki meghallotta a segítségkérést és beugrott mellé. A bajban lévő megkérdezte barátját:

- Miért ugrottál be mellém? Most már ketten vagyunk a gödör alján!
De a barátja megnyugtatva őt így válaszolt:
- Azért, mert már én is voltam ebben a gödörben, és én már ismerem a kivezető utat.
 
Nos, reménykedünk, hogy meglátjuk a mi barátunkat. Aki már itt van velünk, csak még nem ismertük fel!
Pedig ő az, aki irányt mutat, és célt jelöl ki.

Audie Rácz Era - Szabad Riport Tudósító Iroda

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info