2010. február 11. Becsület Napja emlékest
(Előadás és várséta)
Bensőséges hangulatban zajlott le a Becsület Napja előadás és emlékest a Szálasi Ferenc Kulturális Központban február 11-én. Az Egységes Magyarország Mozgalom előadói közül elsőként Szász Péter elevenítette föl az események – a hivatalos történetírás által elhallgatott – valódi ideológiai és erkölcsi hátterét, szembe állítva az ellen oldal által képviselt materialista állásponttal.
Ezt követően Szalay Róbert a Konzervatív Antibolsevista Szövetség (KABSZ) elnökségi tagja röviden a bolsevizmus bűneiről és máig tartó következményeiről szólt a közönséghez. Az est fő szónoka ifj. Győrkös István MNA kerületvezető a Becsület Napja emléknap megszületésének körülményeinek ismertetésével kezdve az idős veteránok személyes beszámolói alapján meghatóan elevenítette föl az ostrom egyes epizódjait, fölhívva a figyelmet az emlékek megőrzésének és továbbadásának fontosságára - a Kitörők példát mutatnak a jelenkor magyarjainak kitartásból, becsületből, hűségből, de a jövőre nézve is egy el nem évülő viszonyítási pontot jelöltek ki számunkra és utódaink számára egyaránt.
Az emlékest a Várban folytatódott, ahol esti séta keretében a Kapisztrán szobornál helyezték el mécseseiket az emlékezők. Gyertyák és mécsesek gyúltak a Bécsi kapu környékén több helyen is, jól mutatva, hogy vannak még sokan, akik nem felejtik el Hőseinket és egyénileg róják le kegyeletüket, hiába a hatalmas ellenszél a rendszer részéről, amely inkább feledésre ítélné az akkor történteket, amit máig is 'felszabadulásként' emleget a zsidó érdekű politika és történelem tanítás.
Ezt követően egy kisebb csoport még ellátogatott a János kórház északi részéhez, ahol szintén súlyos harcok folytak a Kitörés után – itt vesztette életét a legendás parancsnok, Vannay László is – mécsest gyújtva és néma főhajtással tisztelegve.
Nyitrai Frigyes – Jövőnk.info
2010. február 12. rövid esti emléktúra és gyertyagyújtás
Beszámoló a Becsület Napja rendezvénysorozat pénteki túrájáról
Pénteken este a Becsület Napja programsorozat keretében az MNA budapesti csoportjának vezetésével az összegyűlt érdeklődők felkerestek több katonasírt Budapest környékén. A túrát az MNA budapesti csoportvezetője vezette, a túra zökkenőmentes lebonyolítását a csoport egyenruhás tagjai is segítették.
A közel 30 fős, fiatalokból és idősebbekből is álló túrázó csoport este fél hét után kezdte meg a túrát, melynek során négy katonasírt érintettek, valamint felkerestek egy korabeli futóárkot, melynek végén egy bunker maradványai találhatóak.
A síroknál csoportvezetőnk röviden szólt az elesettek sírjainak mai napig tartó hányattatásáról és természetesen a kapcsolódó korabeli harci cselekmények egyes mozzanatairól is, egy-egy, a közvélemény előtt kevésbé ismert részletre is rámutatva. Minden sírnál gyertyákat, mécseseket gyújtottunk és rövid, egyperces csenddel tisztelegtünk eleink hatalmas áldozata előtt.
A sötétben halványan látszottak az erdő árnyai a nagy hó fehérsége miatt, sejtelmes hangulat telepedett az erdőre, mintha megállt volna az idő. A város távoli, a horizontot kísérteties vöröses színbe burkoló fényei, egy-egy gépjármű néha feltűnő, távolban pislákoló lámpája emlékeztetett minket csak arra, hogy lakott területek közelében járunk. Csendben, alkalmanként halkan beszélgetve róttuk az erdei utakat, mintha csak templomban járnánk. A nagy hó ellenére az időjárás kifejezetten kellemes volt, szép emlékekkel térhetett mindenki haza, lélekben közelebb kerülve a másnapi központi megemlékezéshez.
Németh Krisztián - Jövőnk.info
- Becsület Napja - valahol a hegyekben... -
Mozgalmunk üldözöttségét és élni akarását bizonyítja, hogy a hatalmas ellenszél dacára a városon kívül, számos nemzeti szervezet részvételével, az Egységes Magyarország Mozgalom szervezésében megemlékeztünk a kitörés Hőseiről.
Részletesebb beszámolóval később jelentkezünk. Addig is néhány kép a megemlékezésről, a koszorúzásról és a túra közben a Szertűz gyújtásról. A túra hajnal tájban éri el a mányi hősi emlékművet.
Nyitrai Frigyes - Jövőnk.info
Beszéljenek a képek:
Szertűz a túra közben
- Beszámoló a Becsület Napja rendezvényről -
2010. február 13-án, az Egységes Magyarország Mozgalom szombati, fő rendezvényén felsorakoztak azon nemzeti szervezetek, melyek közösen le kívánták róni tiszteletüket az 1945. február 11-ei kitörésben résztvevő magyar és német hősök előtt. A zord téli időjárás, és a nem éppen szokványos helyszín (ám annál festőibb környezet) ellenére mintegy 300 bajtársunk vett részt egyenruhában a megemlékező szertartáson valamely szervezet képviseletében, és vendégek is szép számmal voltak. A rendezvény teljes létszáma meghaladta a 400 főt, annak ellenére, hogy a résztvevő szervezetek csupán díszegységeikkel képviseltették magukat, és a szervezők szűk körű ünnepséget terveztek.
Miután a szervezetek küldöttségei; a Magyar Nemzeti Arcvonal, az Új Magyar Gárda Mozgalom, az Őrző Magyar Gárda Mozgalom, a Pax Hungarica Mozgalom, az Aranykopjások Egyesülete, a Véderő, a Szent Korona Őrzői Szövetsége, és a Székely Pajzs tagjai katonai alakzatban, az egyéni megemlékezni vágyók pedig mögöttük felsorakoztak, a Himnusz közös eléneklésével megkezdődött a megemlékezés. Elsőként ifjabb Győrkös István szólalt fel a Magyar Nemzeti Arcvonal képviseletében. Méltatta a kitörő hősöket, de nem bocsátkozott ezúttal a történelmi események ismertetésébe, hiszen az itt résztvevő bajtársak tisztában vannak azokkal. Ellenben felhívta a figyelmet egy tévedésre, miszerint vannak, akik úgy gondolják, hogy ezek a hősök, a magyar és német katonák csupán azért voltak ott, mert küldték őket. Nem! Ők azért voltak ott, mert tudták, hogy mi az, amit a Haza megkövetel, és elég bátrak is voltak hozzá, hogy ezt megtegyék. Ebből a hősies áldozatvállalásból kell erőt merítenünk nekünk is.
A második szónok pedig Barkai Roland, az Egységes Magyarország Mozgalom képviseletében szólt az egybegyűltekhez. Mondanivalójában kiemelt szerepet kapott az a gondolatmenet, hogy tulajdonképpen ezen a napon történelmet írtunk, hiszen eddig soha nem látott nemzeti egység bontakozott ki a résztvevő szervezeteknek köszönhetően, amelyek, bár nem mindenben értenek egyet, de most, - amikor nem kényszer hatására - ezen az ünnepi napon mégis egységbe tudtak forrni. Ezt nagyon biztatónak értékelte, hiszen egyszer a történelem fog erre rákényszeríteni bennünket, de mi már tudjuk, hogy újra egységben fogunk felsorakozni.
A beszédek után a résztvevő szervezetek koszorúzói elhelyezték a koszorújukat a Hősök emlékére felállított fakereszt elé. A megemlékezés az Ébredj magyar közös eléneklésével zárult.
Semmi kétség, az utóbbi évek egyik legfelemelőbb és legméltóságteljesebb megemlékezéseként kell értékelnünk a 2010. évi Becsület Napja megemlékezést. Dicsőség a Hősöknek! Vérükből új hajtás sarjad!
Lantos János - Jövőnk.info
- Olvasói beszámoló a Becsület Napja rendezvényekről -
Pár percet késtem az Egységes Magyarország Mozgalom csütörtöki Becsület Napi emlékestjéről, ám egy kicsit késve is kezdtük el kegyeleti megemlékezésünket. A bejárat előtt a Pax Hungarica Mozgalom vezetője állt a bajtársakra várva, és arra a kérdésemre, hogy mégis kicsodák az utca másik oldalán összegyűlt fiatalok, az antifasiszta ellentüntetők választ kaptam. Ki gondolná 2010-ben, hogy tizen-, huszonéves fiatalok még a vállukra veszik a fasizmus elleni harc elképesztően felelősségteljes, hálátlan és nemes feladatát? A nagy derültség után bementem a büszke, magyar fiatalokkal megtelt előadóterembe.
A Pax Hungarica Klub előadásairól jól ismert éleslátású történész, Szász Péter nyitotta meg az emlékestet a tőle megszokott magas színvonalon. Történeti és filozófiai fejtegetéseiben kitért az antifasiszta humanizmus álságosságára is. A materialisták szerint mi a háborúban, a családok szétverésében hiszünk, és a halálkultuszt magasztaljuk. Erről szó sincs, hiszen a Hungarizmus hősi szemlélete pont az életért és a közösségért hozott áldozat fontosságát hangsúlyozza ki. A kitörésben részt vett hősök halála nem volt hiába való, hiszen "haláluk bennünk új életre kel."
A magas színvonalú felvezetés után a Konzervatív Antibolsevista Szövetség egyik vezetője, az 56-os Szalay Róbert kért és kapott szót. Rövid felszólalásában tájékoztatta a hallgatóságot a Szövetség munkájáról, a bolsevizmus bűneinek feltárásáról, valamint arról, hogy - bár a titkosítást már feloldották - 1990 után két évtizeddel sem publikálható a bolsevista bűnösök névsora. (Mint oly sok mindenben, ebben is tükröződik a polgári jogrend erkölcstelensége!) 56 leverése után nagyjából 20 ezer Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem talált gazdára. E magasztos érdemrend birtokosai nem mások, mint a magyar szabadság ellen fegyvert ragadó legaljasabb, legsötétebb vörös söpredékek. Sokan közülük ma is köztünk járnak, ezek leszármazottai KISZ-es funkcionáriusok lettek, hogy aztán liberális demokrácia néven korrupcióba, mocsokba és fertőbe taszítsák Magyarországot. Fontos lenne tehát a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem birtokosainak nyilvánossá tétele. Szalay Róbert érdekességképpen megemlítette, hogy bizonyos nácivadász csoportosulások a mai napig üldözik az olykor már 90. életévüket betöltött II. világháborús katonákat.
A felszólalás után megérkezett ifj. Győrkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal részéről, hogy közelebb hozza a hősök szellemét. Felidézte a Becsület Napja emléknap megszületésének körülményeit. 1995 őszén az Arcvonal vezetői a Várban sétálva megkérdeztek egy idős bajtársat az általuk egy rádióbeszélgetésben nemrégiben hallott, II. világháború végi budai harci eseményről, a kitörésről. Vojt Rezső (Rudi bácsi) az SS kötelékeiben ott harcolt Európa többi hősével a Várban, olyan katonák társaságában, akik vérüket áldozták a szabadságért, sokan egy olyan városban, mely távol esik hazájuktól. A kitörés napján összeszedték amijük még maradt, ez csupán néhány harckocsit és lőfegyvert jelentett, csekély munícióval. A katonák tudták, hogy meg fognak halni, mégis végrehajtották a háború egyik legfelemelőbb harci fordulatát: a kitörést. Ifj. Győrkös István kiemelte, hogy ezeknek a katonáknak az égvilágon semmijük nem volt már hátra, csak a becsületük. Tudták, hogy a halál is jobb a letérdelésnél, ezért kitörtek. 65 év távlatából mi tudjuk, hogy a becsületük megmaradt, miként az előadó édesapja mondta '98-as beszédében: a becsület több mint az élet. Az ősök példája lebegett a kitörők előtt is, a Hunyadiak, Zrínyi Miklós, az egri nők - hogy csak néhányat említsünk a nemzet hősei közül - soha nem adták fel a harcot. Győrkös elmondta, hogy a túlélő kitörők hivatalos létszáma 800 főre tehető, ám itt nem a számok a lényegesek, hanem a száraz tények és számok mögött lévő magas rendű, példamutató erkölcsi mozzanatok. Az előadó hitet tett a hősök emlékének ápolása mellett, hiszen ha mi nem tesszük ezt meg akkor a liberális történelemszemlélet minden értéket felemészt mögöttünk.
Ifj. Győrkös István előadása után a budai Vár felé vettük az irányt. A Vár több pontján elhelyeztük mécseseinket és fejet hajtottunk a hősök előtt. Ezután még néhányan mécsest gyújtottunk a János kórház északi részénél, Vannay László parancsnok halálának helyszínén.
A csütörtöki estével kapcsolatban ki kell emeljem a rendőrség korrektségét velünk szemben. Tisztában voltak azzal, hogy mit szeretnénk, miről emlékezünk meg, tudták hogy mindezt méltó módon tesszük meg, ezért a Várban is odafigyeltek ránk az antifasiszta söpredék esetleges provokációi, támadásai miatt.
A szombati délutánt sokan már nagyon régóta vártuk. A fővároson kívül került megtartásra a Becsület Napja rendezvénysorozat fő eseménye. Szép környezetet találtak a szervezők, távol a belváros zajától, bűzétől, liberális mocskától, multikulti szennyétől. El lehet mondani, hogy már az odaút tesztelte a megemlékezők fizikumát, ám pont ennek okán is nagy élmény volt a helyszínre való megérkezés. A Himnusz eléneklésével kezdődött a megemlékezés, majd Ifj. Győrkös István beszédét hallhattuk. Kiemelte, hogy nem MNA-sokat, PHM-eseket, vagy gárdistákat lát itt: büszke magyarok gyűltek össze, akik bár nem mindenben értenek egyet, de a céljaik közösek. Az EMM részéről Barkai Roland beszédében kiemelte, hogy azon csoportok, akik most a helyszínen vannak, alapvetően a tevőleges nemzetszolgálat céljából végzik munkájukat szervezeti kereteiken belül. A nemzet legjobbjai bármikor készek megvédeni hazájukat. A beszédeket a nemzeti szervezetek felemelő koszorúzási ceremóniája követte, minden jelenlévő szervezet két-két taggal koszorúzott. A megemlékezés az Ébredj magyar eléneklésével zárult. Itt megjegyezném, hogy ezt a buzdító énekünket legalább háromféleképpen énekeljük és énekeltük ott a helyszínen is, érdemes lenne ebben is valami egységes formára törekedni.
Ezúton köszönöm az Egységes Magyarország Mozgalom szervezőinek munkáját és az összes jelenlévő szervezet - a köztük lévő ideológiai-, vagy véleménybeli különbségeik ellenére - összetartásra, egységre irányuló törekvését. Mi, nemzeti gondolkodású civilek kívülről látjuk, hogy nemzetünknek ez az összefogás az utolsó esélye - minden erőnkkel támogatjuk az EMM-et.
Kitartás!
P. György
Retkes Tamás Becsület Napjára szánt beszéde
(Retkes Tamás történész a zord időjárás miatt nem tudott ott lenni a rendezvényen)
Kedves Nemzettestvérek, Bajtársak!
Véres évforduló okán gyűltünk itt egybe; hogy fejet hajtsunk a 65 évvel ezelőtti hősi haditett emléke előtt. De mi is történt 1945. febr. 11-én éjjel? Mi történt az azt megelőző hetekben?
Nem csak egy vakmerő és kétségbeesett katonai vállalkozás zajlott le itt, hanem a II. világháború egyik legkiemelkedőbb magyarországi eseménye is, ami egy emberfeletti erkölcsi-szellemi- és anyagi teljesítményt tetőzött be.
Az előzmények és körülmények terén jó tudni, hogy 1944 második felében a német-magyar hadvezetés valamennyi dilemmája ellenére is indokolttá vált a magyar főváros erőddé nyilvánítása. Még a képzett vezérkari tiszt Szálasi Ferenc is beismerte, hogy a katonai védelemmel elsősorban az időnyerés a cél. Időt kellett nyerni a háború győztes, vagy legalábbis kedvező körülményű befejezése érdekében. Időt nyerni a Budapesttől nyugatra lévő civilek menekítése érdekében. Időt nyerni a szebb jövő érdekében.
A 102 napos ostrom méltán vonult be a hadtörténelembe második Sztálingrádként: a pusztítás mértéke, a szemben álló csapattestek nagyságrendje tette ezt indokolttá. Ugyanakkor Sztálin azon elképzelése, hogy csapatai menetből foglalják majd el a várost, összeomlott a védők hősies ellenállásán, és sokáig ide-oda hullámzott a front. Mindezen körülmények több szempontól is kiemelkedő jelentőséggel bírnak.
A késhegyre menő küzdelem hadtörténeti jelentőségű, mivel az olykor több alkalommal is gazdát cserélt városrészekért, épületekért, sőt épületrészekért folytatott küzdelem a városi harc iskolapéldájává vált. Katonai szakértők szerint ez az a harcmodor, ami leginkább felőrli az ostromlottak morálját, és mindkét fél tartalékait.
Kijelenthetjük, hogy a szemben álló feleket gyakorlatilag eszmei tényezők mozgatták. Így fordult az elő, hogy a magyar kormány tagjai csak az utolsó pillanatban hagyták el a bezáruló ostromgyűrűt, mert a végsőkig igyekeztek helytállni. A támadó szovjet és román egységeket ugyanakkor nem csak német és magyar, hanem spanyol, dán, norvég, lengyel és ukrán katonák is fogadták. Átállás, dezertálás viszont csak kis számban fordult elő; aki pedig ezt valamiért mégis megcselekedte, az elnyerte az árulók méltó büntetését.
A védősereget tovább vizsgálva meg kell állapítanunk, hogy soraikban a katonai szellem győzedelmeskedett. A derékhadat adó Honvédség, Wehrmacht, és Waffen-SS egységei mellett megállta helyét a Csendőrség, Rendőrség, Tűzoltóság összes küzdő alakulata is; valamint az önként fegyvert fogott Hungarista harcegységek, az Egyetemi Rohamzászlóalj, a Vannay Riadózászlóalj, a Morlin-csoport, valamint a Prónay-különítmény is.
A lakosság szintén kivette részét a szenvedésekből. Az ellátási problémák, a felmentési kísérletek kudarca, majd a pesti oldal eleste után tömegek követték a védősereget a még védhető Budára, hogy aztán a kitörésben is részt vegyenek. Ők így fejezték ki lojalitásukat a védőkhöz, és szembenállásukat a támadó bolsevistákkal. Nem véletlen tehát, hogy a lakosság szervezett szembeszegülésére sehol nem került sor.
Ezen előzmények és körülmények után érkezett el a kitörés, mint egyetlen megoldás 1945. febr. 11-én éjjel. A hadművelet tervei árulás folytán a szovjetek tudomására jutottak, ami nagyban megnövelte a védők veszteségeit. A nélkülözésektől legyengült lakosság, és a leharcolt katonai kontingensek első hulláma még nagy számban jutott ki az ostromgyűrűből, ám üldözőikkel már csak kis mértékben tudták felvenni a harcot. Itt már nem is szabályos küzdelemről, hanem véres embervadászatról beszélhetünk, legyen szó katonáról vagy civilről. Aki nem esett el a kitörésben, azt a nem sok jóval kecsegtető hadifogságba hurcolták; vagy a nemzetközi joggal dacolva, a helyszínen kifosztották és agyonlőtték.
A német vonalakat így már csupán néhány száz fő tudta elérni, ezek is nagy részt sebesülten. A kisszámú túlélők végül életük végéig magukon hordozták a bolsevikok által rájuk sütött bélyeget, amiért ki mertek állni hazájuk és katonai esküjük mellett. Szakmai mellőzöttség, anyagi nyomor, társadalmi kitaszítottság lett az osztályrészük, és sokáig még csak beszélniük sem volt szabad az átélt eseményekről. Az ő áldozatuk tehát így vált teljessé.
Isten óvja Magyarországot! Isten óvja Európát!
Retkes Tamás
történész
''Vérünkből új hajtás sarjad!'' - Becsület Napja, a kitartás jegyében -
Ünnepség hóviharban és süvítő szélben
- 2010. február 13. Adyliget - Nagykovácsi, Cserkész tábor -
A Nyugat-Magyarországról jövők tudták mi vár rájuk. Ám a Közép, vagy Kelet-Magyarországról érkezőket, kik jószerével a kora tavaszból érkeztek, - a legteljesebb mértékben meglepte, az Adyliget környéki hegyek, hihetetlenül zord időjárása.
Még lenn, Budapest II. kerületének, legszélső részén, Adyliget településen, - a járművek elhagyásakor megcsapta az ünnepségre igyekvőket a tél lehelete. A havas fenyők, és a megmaradt hó mutatta, hogy ez bizony nem a szokványos megemlékezések egyike lesz.
Már maga a több kilométer gyaloglás után elérhető helyszín megválasztása is biztosította azt, hogy csak az az ember lehet ott, - aki tényleg el akart jönni. És, akit valóban beengednek a rendezők.
Ehhez hozzájött még a hideg, a hófúvás, és a hihetetlen jeges szél, - mintegy természetes kiválasztó erőként meghatározva az ünnepség résztvevőit. Hiszem az odajutás sem volt egyszerű. Gyaloglás majd 30-40 percen keresztül a sokszor mély hóban, szembe a süvítő jeges széllel, mely olyan hideg volt, hogy az embernek nemcsak a füle, hanem az egész arca is szinte lefagyott.
Bizony. Ez volt a Becsület napja, az igazi Kitartás jegyében. Az ünnepségre igyekvők némi ízelítőt kaphattak a téli hadviselés rejtelmeiből, - amikor is a tél és a hó elől, szinte nem lehet hová bújni.
A szervezés kitűnő volt. Mert annak ellenére, hogy még lenn Adyligeten senki nem tudta, hová kell menni, - a buszmegállóban várakozó MNA-s terepszín gyakorlót viselő rendezők, azonnal eligazították az ünnepségre igyekvőket. A menet elkezdett felfelé kaptatni az emelkedőn, - aztán amikor kiért a Petneházy rétre, a lovardához, - levette álarcát a tél, - és igazi valójában mutatkozott meg. Ahogyan az imént írtuk, - a jeges szél, a mély hó, melyben még a járás is nehéz volt, - próbára tette már az ünnepségre igyekvőket is. Akik közül sokan mondogatták: ha már az ünnepségre való odajutás is ilyen kitartás próbát jelent, - mi lesz még az azt követő túrákkal?
Ezen körülményekből adódóan az ellenséges médiából is csak a legkitartóbbak jöttek el. A Népszabadság, és az MTI riporterei ott kaptattak a gárdisták között a mély hóban, - ugyanúgy lihegve, fázva, - s test melegükkel óvva a drága digitális technikát a hidegtől.
Az ünnepségen résztvevő szervezeteken kívül szép számmal jöttek még támogató civilek is. Lassan mindenki odaért a helyszínre, - és alakzatba álltak a résztvevő szervezetek önkéntesei.
A fő szervező: a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai, valamint: az Aranykopjások Egyesülete, a Pax Hungarica Mozgalom, az Őrző Magyar Gárda Mozgalom, az Új Magyar Gárda Mozgalom, a Véderő, a Szent Korona Őrzők Szövetsége, és a Székely Pajzs tagjai. Hátul pedig a szimpatizáló civilek álltak, fegyelmezetten.
Az ünnepség szertartásrendje a Magyar Nemzeti Arcvonal eredeti Becsület Napi szertartásrendjét követte, és minden tekintetben katonai rendezvénynek bizonyult. A hihetetlenül zord időjárás ellenére, az összes résztvevő kitartóan viselte az arcokat is lefagyasztó jeges szelet és a dermesztő hideget, - büszke vigyázz állásban tisztelegve a hősöket szimbolizáló kereszt előtt. Mely tetején egy szénfekete, második világháborús rohamsisak volt. A kereszt felirata: "Vérünkből új hajtás sarjad!"
A viharos szél ide-oda csapkodta az alakzatok elején felállított zászlókat, az MNA, a Gárda, a Pax Hungarica és az Aranykopjások lobogóját. A Himnusz után következett a két lelkesítő beszéd, melyet: Ifjabb Győrkös István, az MNA kerületvezetője, majd Barkai Roland, az Egységes Magyarország Mozgalom vezetője mondott el. (Terveink szerint: a beszédeket, írásos formában is olvashatják majd, ezeken a hasábokon.)
A beszédek ideje alatt, melyek nem túl hosszúak és lényegre törőek voltak, az alakzatban álló egyenruhás önkéntesek arcáról pedig, - főleg a zászlótartókéról, - erő, elszántság, fegyelem, és komoly belső tartás sugárzott. Semmibe vették a zord időjárást, - az Ünnepség lényegére koncentráltak: "Vérünkből új hajtás sarjad!"
Ezek után elkezdődött a koszorúzás. Az MNA katonai szertartás rendje szerint. Az élen az MNA fegyelmezett harcosaival, kiknek kiknek minden mozdulatukból áradt az odaadás, és a büszkeség, hogy méltó utódai lehetnek a hősöknek. A fegyelmezettségük pedig, ahogyan az a képeken is látszik majd; példás.
Utánuk következtek az Aranykopjások, valamint a a Pax Hungarica Mozgalom, az Őrző Magyar Gárda Mozgalom, az Új Magyar Gárda Mozgalom, a Véderő, a Szent Korona Őrzők Szövetsége, és a Székely Pajzs tagjai.
A koszorúk alkalomhoz illőek és szó szerint meghatók és gyönyörűek voltak.
Az ünnepség ezek után véget ért, az időjárás, valamint az ezek után következő Kitörés túra figyelembe vételével, - nem nyúlt túl hosszúra, - és a résztvevők nekiálltak készülődni a kemény útra. - Az ég alja erős kontúrokat mutató mélyvörös színben játszott, bizonyságául annak, hogy az éj folyamán sem fog alább hagyni a kegyetlenül fagyos szél. Kemény kitartás próbának vetve alá minden résztvevőt.
A felmálházás után elkezdődött tehát a 2010 évi Kitörés túra. Melyről terveink szerint, nemsokára részletes beszámolót olvashatnak itt a Jövőnk Info - Szabad Riport hasábjain is.
Fort András - Szabad Riport Tudósító Iroda
Kitörés emléktúra - 2010. Február 13-14.
(Székely-Magyar Nemzetőrség tagjának beszámolója)
…..17.20 perc. Kezdetét vette a „Kitörés túra” , az Egységes Magyarországért Mozgalom szervezésében. A megemlékezés helyszínének közvetlen közelében kettes oszlopba fejlődtünk és a szervezők egy gyors létszámellenőrzést tartottak. Becsléseim szerint , a megemlékezésen résztvevőknek a harmada sorakozott fel a túrázni kívánók közé. Elgémberedett tagjainknak, kifejezetten jól esett a mozgás, s bár lehetett rá számítani, a rossz terepviszonyok (magas hó, járatlan utak) előrevetítették , hogy ez, nem egy egyszerű kirándulás lesz.
Körülbelül két óra menetelés után megérkeztünk egy tisztásra, a Nagy-Sziklafalnál lévő hármas katonasír mellé. Gondoltuk, hogy valami, itt is készülőben van, mert a szervezők egy kisebb máglyát raktak a tisztás közepén.
Bár nem vagyok jártas az ilyen dolgokban, megpróbálom mégis leírni, visszaadni a történtek hangulatát. A rendezők utasítására kört formáltunk a tűz körül. Egy tradicionális magyar öltözéket viselő szervező, vezette le a szertartást. Először elmondtuk ,a Magyar Hiszekegyet, majd Ős-Magyar hitszokás szerint emlékeztünk az elesett hősökre. Egy szarvból készült kupába, bort töltött a vallási vezető és áldást mondott, miközben bort locsolt a földre, a tűzbe, az ég felé és végül minket résztvevőket is megáldott. Aztán újra teletöltötte a kupát, amit aztán körbeadott. Miután mindenki ivott egy kortyot, az összetartozás jeleként, némán, vigyázzban állva gondoltunk az elesettekre. Végül úgy fejeződött be a szertartás, hogy a vallási vezető áldást kért „a tűzben élő hősöknek” , nekünk pedig kitartást. Ez az esemény meglepő, de mégis magasztos volt és véleményem szerint mindenki „hitvilágát” kielégítette.
Ezután, ismét kettes oszlopba sorakoztunk fel. Az eddig megtett útvonalon, mindenki felmérte
saját erőnléti állapotát és e szerint tagozódtunk három csoportba, a szervezők utasításai szerint. Én és közvetlen környezetem (Székely-Magyar Nemzetőrség) az első csoportba álltunk. A Nagy-Kopasz hegyi kilátóig elég erős menetben, meredek terepen haladtunk. Itt kisebb pihenőt tartottunk. Mindenki evett, ivott valamit és már indultunk is tovább. Ez idő tájt, vagyis a túra első harmadában kezdtek leszakadozni emberek. Akadtak sérülések, volt akinek a bokája ment ki, volt akinek a térde nem bírta. Tudomásom szerint a szervezők mindenkiről gondoskodtak.
Hajnali kettőig számunkra különlegesebb esemény nélkül telt a túra. Az első csoportban elég jó tempóban tudtunk haladni, amiért elismerés illeti a túra vezetőit, ugyanis ők taposták nekünk az utat, nem ritkán, a szűz hóban. Aztán elérkeztünk egy műútra. Itt a szervezők jóvoltából várt ránk egy autó, amiből forró teát és zsíros kenyeret kaptunk. Ezidáig véleményünk szerint, tökéletesen ment minden, ezután viszont támadt némi bonyodalom. A csoport egy része, elindult a műúton Perbál irányába. Hogy ez szervezői utasításra történt, vagy sem, azt nem tudom, de elég sokan követtük az élen haladókat. Egy kilométer megtétele után szóltak „hátulról” , hogy rossz az irány. A helyes útirány végül is a szántóföldön át vezetett.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy a túrának ez az utolsó harmada, várakozáson felülien nehéz és fárasztó volt. Olyan érzés volt, mintha, a természet ellenünk fordult volna. A terep borzasztó volt. Egy kilométer hosszan süppedős hóban haladtunk, majd 2-3 kilométer hosszan kőkeményre fagyott jégen estünk-keltünk. Ezt mélyen barázdált, néhol havas, néhol jeges szántóföld követte. Nyílt terep lévén, a süvítő széltől se védett meg minket semmi.
A távolban már látszottak, egy falu fényei, de a nehézségek még korántsem értek véget. A falu körül sok magánterület, tanya volt, tele kutyákkal akik nem néztek különösebben jó szemmel minket. Némi keresgélés után végül sikerült „tiszta” utat találni. Ilyen és ehhez hasonló megpróbáltatások után megérkeztünk Zsámbékra. A szervezők végre „gatyába rázták” a társaságot. Megvárták, míg mindenki beérkezik, majd kettes oszlopba sorakoztattak minket. Távolságot nem, de az alakzatot tartva vonultunk végig a a falun keresztül, tovább, végső célunk Mány felé.
Hajnali háromnegyed hatkor elértük a mányi Kitörés emlékművet. Becslésem szerint kb. 70-80 nagyon fáradt, de büszke fiatal teljesítette a távot. Sokan mécseseket gyújtottak az emlékműnél, mások csoportokba álltak össze, egy-egy fénykép erejéig. Kedves gesztus volt, hogy egy másik túra fogadóbizottsága megkínált minket teával.
Összességében ez egy nagyon kemény túra volt, az időjárás, a terepviszonyok, és a távolság is próbára tette a teljesítőképességünket, de a hősi örökség és a bajtársi szellemiség végül legyőzte a fizikai és szellemi fáradtságot.
A Székely-Magyar Nemzetőrség nevében ezúton szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, akik a nehézségek ellenére, sikeresen teljesítették feladatukat.
Gunhard
- Szervezői beszámoló a Kitörés Emléktúráról -
A megemlékezést követően a felszerelések rendezése után indult el a túra, a később csatlakozókkal együtt 141 fővel. Az indulópont után pár kilométerrel, az aranykopjások táltosa gyújtott jelképes szertüzet a hősök tiszteletére. Áldást kért az őseinkre, a hősökre, és az ifjú nemzedékre. A gyorsan fellángoló szertűz melegséggel töltött el mindnyájunkat.
A bevezető szakasz után három csoportra lettek osztva a túrázók. A következő szakasz tartogatta a túra legnagyobb szintkülönbségeit. Jó ideig ez után, a Nagykovácsi elágazónál volt az egyetlen kiszállási lehetőség azok számára, akiknek aznap haza kellett érni, akik lesérültek vagy bizonytalanok voltak a teljesítésben. Így a hármas csoport gyakorlatilag meg is szűnt.
Itt már látható volt, hogy nem lesz könnyű a menet. Legnagyobb ellenségei a túrázóknak a fagyos szél, és a szél felkeverte porhó, ami a sivatagi homokhoz hasonlóan rendkívül rossz járást biztosít. Olyan, mintha állandóan kifordulna a talaj a láb alól.
A zömében civilekből álló kettes csoport dinamikusan haladva tartotta a felkészültebb csoport tempóját. A következő, hosszabb szakaszt a gyakorlatilag egybeolvadt csoportok rövid idő alatt teljesítették, csupán egy sérülés fogta meg a menetet.
A várakozási idő a győri bajtársak által felállított teázó és étkező ponton telt. Sajnos a tavalyival ellentétben tűzrakásra nem volt lehetőség, így a tea hideg volt. A bőséges zsíros kenyér hagymával nagyon jól jött. A tűz melege és a forró ital azonban hiányzott, az éjjeli hidegben megállva. Mire a súlyosabb sérülést szenvedő bajtársunkat kísérő csoport is beért a gyülekezőpontra, egy kisebb csoport már elindult Perbál irányába.
A külsősök jó teljesítménye alapján szükségtelenné vált a könnyített útvonal, így az Arcvonal-tagok számára kijelölt szántóföldes útvonalnál maradtunk. Ha mindenki így képes tartani a lépést, akkor a végső, embert próbáló szakaszt is együtt kell teljesíteni! A szántást vastag hó lepte, széles hómezőt alkotott.
Tovább nehezítette a dolgunk, hogy a szántást átszelő patakok hídjait nem volt egyszerű megtalálni. Nem volt ugyan nagy a távolság, amit a patakok mentén meg kellett tenni, a szűz havat taposva azonban minden méter plusz sokk volt. Ilyenkor szokott csuklani a túravezető…
Ennek ellenére Zsámbékra érve meglepő lendülettel és iramban vette fel a lépést a csapat! A kínzó hómező után nem lett volna meglepő, ha a csapat jó része csüggedten vánszorgott volna át a falun. De nem! Az utolsó kilométereket (a túra egyetlen aszfaltos szakasza) mind a gyakorlott túrázok, mind a kevésbé harcedzettek úgy rótták, mintha akkor indultak volna!
Az ilyen menethez nem szokott fiatalok számára komoly próbatétel volt ez. Amin becsülettel helytálltak! Az időjárás nem volt a legenyhébb, bár volt már ennél sokkal rosszabb is. A talajviszonyok szintén. Gyakorlatilag egy tisztességes eltévedés nem volt. És persze nem lőttek ránk. De a teljesítmény, az teljesítmény!
A gyakorlott túrázók útvonalát teljesítő fiatalok valószínűleg pont úgy átkozták a hómezőt (és a túravezetőt), mint mi az első keményebb túráinkon. A fáradalmakat kipihenve azonban erősödik majd a büszkeség érzése: derekasan helyt álltunk, és méltóképp tisztelegtünk hőseink emléke előtt.
Külön ki kell emelni, hogy a menetet teljesítette egy lány is, aki rendületlenül tartotta a férfiak tempóját. Szintúgy egy idősebb bajtárs.
A túra alatt három sérülés is történt, őket a kimentésre odarendelt bajtárs szállította vissza Budapestre autóikhoz. Egyikük sérülése elég súlyos volt, reméljük, már jobban van.
Sokan érkeztek elégtelen felkészüléssel, hiányos felszereléssel. Látható volt, hogy nem sok éjszakai túrán vettek részt. De mégis fogakat összeszorítva mentek előre... Mint egykor elődeink.
Többen felvetették, hogy a túra lehetne kicsit könnyebb. Ez a túra nem lehet. Nem a táv nagy, jól tudjuk, hanem a februári körülmények teszik nagyon nehézzé. Tavaly többkilós volt a bakancsunk a rárakódott sártól. De ez a túra erről szól. Nem tavaszi séta, sem őszi bandukolás. A kitörő seregre millió veszély leselkedett, a rossz körülmények, az ellenség. Ez az erőt próbáló menet arra kötelez minket, hogy legalább ne könnyítsünk az úton. Így nívója van ennek a menetnek. Aki végigcsinálta büszke lehet magára, hogy méltóképp tisztelgett a hősök előtt.
Aki velünk jön, választhatja a rövidebb távot. Ha sérül, kidől, elszállítjuk. Jövőre talán lesz egy közepes szintű útvonal is. De nem aszfaltsétára hívunk. Aki velünk teljesít, az valóban teljesít!
A célba érvén végignézve a bajtársakon, fáradt, de büszke hazafiakat láttam. Az MNA tagokkal beszélve kikértem véleményüket a velünk teljesítőkről. Ebből a következőt tartom fontosnak megjegyezni: „Talán sok volt nekik rögtön a ’mélyvíz’, de becsülettel helytálltak. Mi pedig legalább látjuk: nem vagyunk egyedül.” Ott van még a magyar fiatalokban az életerő!
szervezők
- Népszabadság: Hungaristák között - a becsület titkos napján jártunk -
Cserkésztáborban emlékeztek meg a „becsület napjáról”
A rendőrség nem engedte, hogy nyilvános helyen ünnepeljék a „becsület napját”, így hát a Magyar Cserkészszövetség egyik táborát bérelték ki hungarista szervezetek. Elvetik a többpártrendszert és megrögzött antiszemiták.
Bár az „ellenséges médiához” tartozom, „viszonylag hiteles” írásaimnak köszönhetően abban a kivételes szerencsében van részem, hogy jelen lehetek a hungaristák zártkörű rendezvényén. Azon, amit az úgynevezett becsület napja alkalmából tartanak – valahol Budapest határában. A szervezők biztosítanak arról, hogy nem várnak tőlem „pozitív beállítású tudósítást”, ám feltételül szabják, hogy velük összefüggésben tartózkodnom kell a „náci” és a „fasiszta” kifejezés használatától, miként a „szkinhedekkel való azonosítástól” is. Interjút „kizárólag a kijelölt személyekkel” készíthetek. Fotós is jöhet, ha vállalja, hogy arcokat nem fényképez, a felvételeket pedig – kiszűrendő az előnytelen képeket – megjelenés előtt bemutatja.
A helyszín titkos, a gyülekezési pont viszont nyilvános: a 63-as busz adyligeti megállója és környéke. Terepszínű vagy fekete ruhába öltözött, koszorúkkal és zászlókkal felszerelkezett társaságok jönnek-mennek, időnként feltűnik egy-egy rendőrautó. A Feketefej utca sarkánál karszalagos rendezők álldogálnak. Bemondjuk az egyik szervező nevét, ami jelszóként is funkcionál – mutatják az irányt. Rövidesen elhagyjuk a kertvárosi házakat, a süvöltő szél felkavarja és arcunkba csapja a havat. Pár kilométeres gyaloglás után megérkezünk oda, ahova kell: a Magyar Cserkészszövetség táborához. A park bejáratnál mellénk szegődik a védelmünkre (és felügyeletünkre) kirendelt kísérő.
Az ünnepség megtartására kiszemelt téren fakereszt, rajta világháborús német rohamsisak. A csendesen várakozó egyenruhás csoportok különféle jelzéseket viselnek, az árpádsáv azonban szemmel láthatóan alapkövetelménynek számít. Mindegyik szervezet a „díszegységét” küldte, a nézelődőkkel együtt néhány százan vannak.
A későn jövők miatt csúszik a program, a vezérkar végül úgy dönt, nem várja meg, míg halálra fagy valaki. Vezényszavak harsannak, a csapatok sorokba rendeződnek. Kezdődik a szertartás. Rövid, a szélsőjobbos átlaghoz képest meglepően visszafogott szónoklatok következnek, de a látvány egyetlen pillanatra sem engedi feledni, miféle rendezvény ez. Befejezésül felcsattan a lidérces emlékű „Kitartás!”, aztán koszorúzás: Magyar Nemzeti Arcvonal, Pax Hungarica Mozgalom és így tovább. Furcsa módon a jobbikos „új” Magyar Gárda és az abból kivált „őrző szárny” is képviselteti magát. Eddig úgy tudtuk, ki nem állhatják egymást. A megemlékezés után az arra „kijelölt személy”, ifjabb Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal egyik vezetője nyilatkozik. Mivel a rendőrség az idén megtiltotta, hogy nyilvános helyen tartsákmeg a „becsület napját”, keresniük kellett egy magánterületet, távol a várostól. Így esett a választás a Magyar Cserkészszövetség táborára –meséli a 36 éves férfi. A hungaristák 50 ezer forintot fizettek a gondnoknak a létesítmény használatáért, Győrkös úgy véli, ezzel hozzájárulnak a működési költségekhez, a cserkészek táboroztatásához.
És hogy miért ragaszkodnak a „hungarista” elnevezéshez? Tájékoztatása szerint a „fasiszta” meghatározás csak az olaszokra illik, a „nyilas” azért nem jó, mert már nincs Nyilaskeresztes Párt, a „náci” túlságosan pejoratív. Kétségtelen – ismeri el –, hogy a hungarizmus sok rokonságot mutat a nemzetiszocialista eszmerendszerrel, mégis más: „a magyar lélekből született a magyar ember számára”.
A bőrfejűekről lesújtó a véleménye. Az arcvonalhoz korábban szép számmal verődtek szkinhedek, de róluk kiderült, hogy divatirányzatot követnek: „létszámnövelésre alkalmasak, munkavégzésre nem”.
A példaképek közé tartozik Prohászka Ottokár katolikus püspök és Szálasi Ferenc, hozzájuk foghatót ifjabb Győrkös nem tud említeni a mai közéletből. A hungaristák elvetik a többpártrendszert, továbbá – újabb közös pont a nemzetiszocialistákkal –megrögzött antiszemiták. Győrkös szerint az 1640-es angol polgári forradalomtól kezdve mindent, ami a nyugati típusú demokrácia kialakulásához vezetett, a „cionista-szabadkőműves tőke” mozgatott: beleértve az 1848–49-es magyar szabadságharcot is. „Ezzel általában tisztában vannak a politikával foglalkozó emberek”, jegyzi meg.
A hungaristák a Jobbikot is a „zsidó pártokrácia” képződményének tekintik, ifjabb Győrkös István ugyanakkor biztosra veszi, hogy a Magyar Gárda tagjai csatlakozni fognak a napjainkban formálódó új rendhez. A kérdésre, hogy milyen is lenne az általa elképzelt – pártok nélküli – világ, közli: szívesen beszélne a „hungarista munkástársadalomról”, de nincs értelme belekezdeni. Pár percben ezt nem lehet elmondani.
Czene Gábor - Népszabadság
