Horst Wessel 1907 október 9.-én született Bielefeldben. Édesapja Dr. Wilhelm Ludwig Georg Wessel protestáns lelkész volt, édesanyját Margarete Richternek hívták.
1913-ban a család Berlinbe költözik. 1923-ban a jobboldali konzervatív Németnemzeti Néppárt (Deutschnationale Volkspartei, DNVP) ifjúsági szövetségének a tagja lesz. Ugyanebben az évben belép a hajdani tengerésztiszt, Hermann Erhadrt által vezetett félkatonai "Viking Szövetségbe" ("Wiking-Bund").
1926-ban jogi tanulmányokba kezd és az akkoriban híres "Normannia" nevű hallgatói szövetség tagja lesz, melyet azonban betiltanak. Ezután belép az SA-ba és az NSDAP-ba. Fő feladata új tagok toborzása és a Hitler-Jugend csoportjainak a felépítése.
1928-ban megszakítja jogi tanulmányait és teljesen az SA-nak szenteli életét. Alkalmi munkákból tartja fenn magát. Kimagasló szervezői és szónoki képességei, valamint bátor fellépésének köszönhetően hamarosan a legismertebb berlini nemzetiszocialisták között tartják számon.
1928-ban a bécsi Alemannia nevű szövetségben is tevékenykedik. Egy tanulmányútja során a bécsi Hitlerjugend megismerését kapta feladatául. Wessel a bécsiek szervezetét még a berlinivel szemben is követendőnek nevezi.
1929 május elsején Wessel Berlin Friedrichshain nevű városrészében kezdi szervezni az SA-t, ahol a kommunista párt híveivel különösen heves utcai harcokat vívnak. Szintén 1929-ben jelenik meg a Joseph Goebbels berlini körzetvezető által kiadott "Der Angriff" ("A támadás") című újságban Wessel egyik verse, melynek címe: "A zászlót magasra, a sorok szorosan zárva!" (Die Fahne hoch, die Reihen fest geschlossen!), mely később "Horst-Wessel-dal"-ként válik ismertté.
1930 január 14.-én, máig tisztázatlan körülmények között Albrecht Höhler (1898-1933), a Vörös Frontharcos Szövetség (Roter Frontkämpferbund, RFB) tagja Wesselt lelövi, és Wesselt súlyos sérüléssel szállítják kórházba.
Február 23.-án Goebbels Wesselt egy átfogó kampány keretében "A Mozgalom mártírjának" nyilvánítja. Wessel emlékéből valóságos kultusz alakul ki, mely a fiatalembert halhatatlanná és a "német tavasz" jelképévé teszi. Koporsóját bajtársai vitték végső nyughelyére.
Források:
Alpen-Donau.info
Deutsches Historisches Museum
Összeállította: Németh Krisztián - Jövőnk.info


