Újabb hülyeség a "radikális jobboldalon"

Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Valóban, ez a nap az emlékezésé kell, hogy legyen. Nyudodjék békében az a sok millió áldozat, melyet a zsidó gyökerű sátáni ideológia, a bolsevizmus küldött a halálba. A világhálót böngészve akadtam Murányi Leventének, a Jobbik alelnökének írására, aki ezen emléknap alkalmából öntötte szavakba gondolatait.

Fájdalom, de úgy látszik, az úgynevezett "radikális jobboldal" nem tud kinőni abból a betegségből, amit úgy hívnak, megfelelési kényszer. De, az is lehet, hogy szimpla tudatlanság, vagy, amire gondolni sem merek, tudatos hazugság. A végeredmény ugyanaz, amelynek egyik ékes példája a következő idézet Murányi Leventétől:

"Ne feledjük: a kommunizmus - vagy leánykori nevén szocializmus - annak nemzeti vagy nemzetközi változata, és napjaink liberalizmusa - mind-mind ártó szándékú nemzetellenes törekvéseket elfedő álnevek csupán és egy helyről, egy erőből fakadnak."

Murányi ezzel tulajdonképpen egyenlőségjelet tesz a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus közé. Lássuk, hogy mennyiben igaz ez?

Nyilvánvaló, hogy a szerző minden körültekintés nélkül a szocializmusba kapaszkodik, hiszen mindkét ideológia hivatkozik rá. De nézzük meg, hogy mit jelent csupán a rá való hivatkozás, és mit az, hogy valaki komolyan is gondolja megvalósítását, a szociális érzékenységet, a szó legnemesebb értelmében.

Ideológiánkkal, eszmerendszerünkkel felületes ismeretségben lévő laikusok számára talán sokkalta ismeretlenebb az, hogy a nemzetiszocializmus értelmezésében mit is takar a szocializmus fogalma. A nemzetiszocializmus magyar gyakorlata, a Hungarizmus világosan leszögezi, hogy három, egymástól elválaszthatatlan alappilléren nyugszik: kereszténységen, nacionalizmuson és szocializmuson.

Úgy vélem, a harmadik elemnek, ideológiánk anyagi alapjának elemzése méltatlanul hever parlagon. Talán nem a legszerencsésebb azt hangsúlyozni, hogy mit nem jelent a mi szocializmusunk, ódzkodok attól, hogy azt hansúlyozzam, hogy milyenek nem vagyunk, de a fogalmi-ideológia zűrzavar, és a történelmi események erre kényszerítenek mégis. Tehát, amelyeket mindenképpen szeretnénk tudatosítani:

- a nemzetiszocializmus szocializmusa távolról sem egyezik meg a marxizmus szocializmusával

- a marxizmus osztályszocializmust hirdet, ezzel ellentétben a nemzetiszocializmus egyetemes, az egész nemzetre kiterjedő szocializmust tart megvalósítandónak

- a marxizmus materialista, istentagadó világnézet, míg ezzel szemben a Hungarizmus-nemzetiszocializmus tana mélyen kötődik a transzcendenshez, s egyben vallásos, Isten végtelen mindenhatóságát tanító eszme

- a marxizmus szocializmusában nincs helye magántulajdonnak, mellyel totálisan elnyomja az egyéni érdekeket, így nincs meg a megfelelő összhang egyén és közösség között

A felsorolás természetesen nélkülözte a teljesség igényét, de már így is kitűnik, hogy a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus összemosása két okból történhet csak; tudatlanság, vagy bűnös, tudatos szélhámosság, megtévesztés eredményeképpen.

Persze, erre mondhatná Murányi, hogy ez csak az elmélet, a gyakorlat biztosan más volt. Nemzeti alapokon álló, erős szociális érzékenységgel rendelkező állam volt a Harmadik Birodalom. Nézzük, hogy ott hogy működött ez. Tökéletesen tükröződik belőle, hogy szó sem volt arról, hogy Hitler csupán lózungként használta volna fel a szocializmus hangoztatását. Beszéljenek a tények:

"A súlyos gazdasági válság közepette az NSDAP tömegpárttá vált és 1933-ban a párt megmutathatta, hogyan képzeli el Németország jövõjét. Lázas munka vette kezdetét. Út- és lakásépítéseket kezdtek el, adócsökkentést, továbbképzéseket, sõt, újfajta foglalkozástípusokat vezettek be, mint például a mezõgazdasági- és betakarítósegéd foglalkozásokat. Emellett számos kampányt indítottak, melyek az embereket hazai termékek vásárlására ösztönözték. Ennek megfelelõen alakult a külföldi termékek behozatala is.

1933 szeptemberében megalakult a ’Téli Segélyezés’ (Winterhilfswerk - WHW) nevû jótékonysági szervezet, amin keresztül a legszegényebbeknek igyekeztek gyors segítséget nyújtani. A kezdeményezés csakhamar óriási támogatottságra tett szert. Különféle kitûzõket, jelvényeket árusítottak például, amik sokszor eseményekhez, rendezvényekhez kötõdtek. 1943 márciusáig mintegy 8000 különféle jelvényt adtak ki, milliószámban.

1933. május 10.-én alapították meg a Német Munkafrontot (Deutsche Arbeitsfront - DAF). A szervezet 1942-ben 25 millió tagot számlált, a legnagyobb taglétszámú szervezet volt a Birodalomban. A DAF a „népközösség” gondolatának aktív támogatója volt és gyakorlatilag a Birodalom egész területét lefedte.

A kormány óriási erõfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a munkások tömegei ne szoruljanak a társadalom peremére, hanem saját magukat is a kultúrtársadalom részeseinek érezzék. Megemelték a szabadnapok számát. Az addig csak polgári privilégiumnak számító üdülés, utazás az egyszerû dolgozó számára is elérhetõ lett kedvezményes üdülésekkel, sõt, saját személygépkocsi vásárlása is lehetséges lett. Azt persze senki sem állítja, hogy még a kerítés is kolbászból volt, de a munka becsületét visszaállították és megpróbálták az egyszerû, de keményen dolgozó munkásembernek is kifejezni, milyen fontos része a társadalomnak."

Maradjunk a gyakorlatnál továbbra is:

"Degrelle hangsúlyozza, hogy Hitler szociális reformjaira fognak végül emlékezni, és nem haditetteire. Foglalkozik Hitler újításaival mint a fizetett szabadság, és a munkavállalóval a nyereség megosztása. A német vezető megfizethető és jó minőségű lakásokat építtetett minden állampolgár számára. Hitler hangsúlyozta, hogy minden német családnak joga volt kellemes küllemű kertes házra virágokkal és zöldséggel. Biztos és kellemes munkakörülményekről gondoskodott. Minden gyárnak volt sportpályája, uszodája, fái, virágai, és szépen tervezett épületei. Súlyt helyezett rá, hogy a munkakörülményeknek nem szabad tönkretenni a munkások fizikai és lelki egészségét. Megszervezte az olcsó népautó a "Volkswagen" gyártását, és olcsón megvehetővé tette minden munkás számára. Modern és szép autópályákat építtetett. Megszüntette az uzsorát azon az alapon, hogy a nemzet gazdagsága a munkaereje, és nem a raktározott aranya. Az állam- hangsúlyozta Hitler- a nép kizárólagos szolgája, és nincs más hatalom fölötte. Hitler szociális újításainak és eredményeinek listája igen hosszú. 1933-ban ez mind újdonság volt. Dinamikus szociális forradalma tényeken alapult, nem szövegelésen, és gyűlölettel töltötte el Németország ellenségeit és egyesítette őket gyűlöletükben."

Természtesen ezek is csupán kiragadott példák voltak, nem kívánok oldalakat teleírni a Harmadik Birodalom szociális intézkedéseiről. Akinek ennyi nem elég, annak a többi is falrahányt borsó lenne. Remélem, Murányi úrnak ennyi is elég. S igen, mégegyszer, Isten nyugosztalja a kommunizmus áldozatait. Emlékük örökké éljen!

Lantos János - Jövőnk.info

 

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info