Amiért nem ünnepeljük a nőnapot

Március 8-án a nőket ünneplik világszerte. Ezt a napot így is hívják: Nemzetközi Nőnap. Mi ezt a napot nem tartjuk ünnepnapnak és nem is ünnepeljük meg.

Egy részről, semmit sem ünneplünk azért, mert van. Teljesen lényegtelen, hogy az Isten mit adott egy ember lába közé. Attól még lehet természetellenes fajtalankodó (homokos), aberrált, deviáns, vagy bármi. Tehát a puszta lét nem ünnepelni való. Csak akkor válik azzá, mikor Isteni küldetését teljesíti. Másrészről a lány, vagy hölgy akkor válik nővé mikor feleség lesz, és akkor teljesíti Isten által elrendelt küldetését, mikor anyává válik. Az anyák napja egy igazi, szép, természetes ünnep, ami az Isteni teremtésnek, a bőségnek, az Isteni küldetés beteljesülésének ünnepe. Ezt a mozgalom minden évben ünnepli.

A nők napja nem más, mint egy szellemi, erkölcsi, vallási bomlasztás. Szembefordul az anyaság eszményével, önmaga létéért, küldetéstelen létezést is dicsőítő ünnep, amely ezzel az Isten létezését, rendező elvét tagadja. Nem csak nem ünnepeljük, hanem egyenesen károssá minősítjük, és amint arra lehetőségünk lesz, azonnal eltöröljük!

Ünnepnappá minősítjük azonban azokat a szent napokat, melyek ezzel az Istentelen ünneppel szemben a teremtést, természetességet, harmóniát, magát az Isteni beteljesülést, szeretetet, családot ünnepli.

A Nemzetközi Nőnap gondolata a századfordulón merült fel először. Az első hivatalos európai nőnapot Németországban tartották. Oroszország 1918-tól, Ausztrália pedig csak 1928-tól csatlakozott az ünneplőkhöz. Magyarországon 1914-től ünnepeljük hivatalosan is a nőket.

A nőnap megvalósításában oroszlánrészt vállalt az ismert származású bolsevista Klara Zetkin és Rosa Luxemburg. A tradicionális család/társadalom szétrombolásában érdekelt nőmozgalmak (szüfrazsetek, feministák, női egyenjogúságért "küzdők") gyökere kivétel nélkül ugyanez volt.

Mára teljesen beérett munkájuk gyümölcse: a nők célja önmaguk megvalósítása, egyre többen akarnak versenyre kelni a férfiakkal hagyományos férfi munkakörökben (pl. fegyveres testületek), a gyermekek szülését végletesen elhalasztják vagy elvetik, a munkaerőpiacon való megfelelésre hegyezik ki életüket, helyet adva így az új honfoglalóknak.

Nyilván e mesterségesen generált, felülről nyomasztóan ható társadalmi tényekkel az egyszerű nő a saját kis életében nem akarja felvenni a harcot (mert nem is tudja, illetve nem is láthatja át az egész folyamatot). Sodródnak az árral, amit még Zetkinék és Luxemburgék jelöltek ki.

Zsidó díszpéldányok:


Előzmények:

1910–ben, a Koppenhágában ülésező Szocialista Internacionálé alapította meg a Nemzetközi Nőnapot, tiszteletadásuk jeleként a nők jogaiért évek óta küzdő feminista mozgalmak előtt. A megemlékezés dátumaként akkor még nem jelöltek ki konkrét időpont.

Egy évvel később, 1911-ben, a Koppenhágában hozott döntés értelmében az első nőnapot Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban ünnepelték meg, március 19-én.

1917-ben az orosz nők február utolsó vasárnapját választották, hogy "kenyérért és békéért" tüntessenek a háború pusztította Oroszországban. A politikai vezetők ellenezték ugyan a tüntetés időzítését, de a nők kitartottak. Ami ezután történt, az már történelem: négy nappal később a cár lemondásra kényszerült, és az ideiglenes kormány azonnal szavazati jogot adott a nőknek.

Mindez az Oroszországban akkor használatos Juliánusz naptár szerint február 23-án, az általában használatos Gergely-naptár szerint viszont március 8-án történt.

Az oroszországi események után lett hivatalosan is március 8-adika a Nemzetközi Nőnap.

Gyártó István, Berényi Sebestyén - Jövőnk.info 

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info