A sátáni hazugságok közt napjainkban is akad néhány kiugró eset, amelyet megéri külön elemezni annak harsánysága, egyedisége és rendkívüli arcátlansága miatt. A cionista propagandában számtalan ilyet találunk, az alább következő szöveg mégis egyedi, mert bizonyos értelemben fordulópontot jelöl.
A nem-európai tömegek Európába behurcolása cionista érdek, ahogy egykor a rabszolgák Amerikába szállítása is a korabeli, hasonszőrű zsidó szerveződések érdeke volt. Ezután kezdődött a bevándorlók jogaiért és érdekeiért a fellépés és érdekképviselet, ahol az emberiességre vagy a hitre alapozva győzködték az őslakos vagy azon a helyen uralkodó társadalmat alkotó embereket saját jogaik szűkítéséről (ugyan ezek hazugságok voltak, de egyben sikerült az említett értékeket is torzítaniuk). Mindig a cél az adott társadalmi rend meggyengítése és elpusztítása volt.
Manapság közismert, hogy a liberális ideológiákkal mesterségesen erősítik a nemzetellenes folyamatokat, gyengítik a nemzetállamokat. Nyílt titok, hogy a kisebbségek mészárolhatják a befogadó nemzeteket, amelyek tehetetlenek a hatalmat bitorlók nemzetpusztító rendelkezései és a kisebbség tagjainak nyíltan erőszakos fellépései ellen. Magyarországon a helyzet rendkívül kiélezett, de észre kell vennünk, hogy teljesen ugyanez a helyzet van kialakulóban nem csak nálunk, hanem minden nemzetállamban (a különbség a folyamat megvalósulásának mértéke, nem annak léte vagy nem léte).
Eddig az emberi jogokról ment a papolás, a toleranciáról és a kisebbségek védelméről. Azonban változott a helyzet, és mintegy kísérleti jelleggel megjelent a Fajáruló folyóirat, amely a folyamatokat gyorsítani és még inkább erősíteni szándékozik.
A hazugságnak ezt a nyersebb és erőteljesebb változatát egy zsidó harvardi professzor dolgozta ki és készítette elő, rendszeresen publikálva a fehér faj kiirtásáról és ennek áldásos hatásairól. Következzen hittételük alapja:
„A fehér faj egy történelmileg felépített társadalmi képződmény. Mindazokból áll, akik kiveszik részüket a fehér faj kiváltságaiból ebben a társadalomban. Legnyomorultabb tagjai is magasabb tiszteletben részesülnek, mint bármely exaltált személy e körön kívül, ezért cserébe egy olyan rendszert támogatnak, mely lenézi őket.
Korunk szociális problémáinak megoldásához a fehér faj eltörlése a kulcs, ami se többet se kevesebbet nem jelent annál, minthogy eltöröljük a fehér bőr általi kiváltságokat. Amíg ez a feladat nincs elvégezve addig a részleges reformok is hatástalanok, mert a fehér befolyás áthat minden kérdést, hazait és külföldit egyaránt az amerikai társadalomban.
A fehér faj fennmaradása azok hajlandóságától függ, akik azzal lettek megbízva, hogy faji érdekeltségeiket fölébe helyezzék mindenféle társadalmi osztálynak, nemnek vagy bármi másnak. Megfelelő létszámú tag elpártolása a rendszer összeomlásához vezetne.
A FAJÁRULÓ célja, hogy szellemi központja legyen azoknak, akik a fehér faj eltörlésén fáradoznak. Bátorítani fogja az ellenvéleményeket az alkalmazkodással szemben, ami fenntartja e rendszert és népszerűsíteni fogja az elpártolást soraikból, vizsgáld meg az erőket melyek egyben tartják azt és azokat akik megfogadták a rendszer széttépését. A feladat egyik része lenne, hogy elősegítse az abolicionisták közti vitát.
Ha lehetséges ez gyakorlati rendelkezéseket fog támogatni melyek ezen elv alapján vezéreltetnek: Az árulás a fehérséggel szemben hűség az emberiséggel szemben.
A szerkesztők a FAJÁRULÓN azért publikálnak dolgokat, mert úgy gondolják, hogy ez elősegíti egy olvasói közösség építését. Szerkesztői véleményeket fejeznek ki a vezércikkekben és az alá nem írt válaszokban a levelekre.”
Mint olvasható, kinyilatkoztatásra kerül, hogy a cél a fehér faj megsemmisítése. A hazugságot szépíteni és jónak feltüntetni akaró ferdítések arról akarnak meggyőzni, hogy azt a fehérek is aktívan segítsék kiteljesedni. Valójában szó sincs itt semmiféle „emberiség közös érdekéről”, csak és kizárólag zsidó érdekekről. Ehhez toboroznak mindenféle embert, fehéreket is. Olyan ez, mintha az öngyilkosságot a rendkívüli és egyedi élmény lehetőségével reklámoznák (ez nem is túlzás, hiszen a szintén cionista irányítású kábítószer-kereskedelem a kábítószer terjesztésével tulajdonképpen ugyanezt teszi). Tehát a zsidó szándék itt is ugyanaz, csak itt a meggyengült és meghódított népek arcába vághatják már, hogy igen, ki akarják irtani. A liberális kisebbségi politika éppen eléggé meggyengítette már a népeket ahhoz, hogy az összesorvadt nemzeti öntudat ne tudjon rendes válaszreakciókat kiváltani a tömegekből. Mindezt a „szabadság” hazájában, ahol egyre inkább nyilvánvaló már, hogy csak a zsidó lobbi képviselői (korrupt politikusok, cionisták, aberráltak, anarchisták, hedonisták) lehetnek szabadok.
Folytassuk tovább a fajárulók ideológiájának tanulmányozását. Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy ez egy sátáni hazugság. Ugyanis mindjárt látjuk, hogy a gyilkos hogyan magyarázza el az áldozatnak, hogy ő jót akar neki. A hittételeik után Fajáruló oldalon a következők olvashatók:
„Kedves Fajáruló:
Olvastam az ”Amit mi hiszünk” című írásotokat. Tizenhat éves fehér lány vagyok és amennyire tudom soha nem ártottam egyetlen más bőrszínű embernek sem. Miért utáltok egyszerűen, csak azért mert fehér vagyok? Azt mondjátok, hogy el akarjátok törölni a fehér fajt. Vagytok olyan rosszak, mint a Ku Klux Klan.
Egy olvasó
Szerkesztői válasz:
Köszönjük, hogy írtál. Félreértetted a mondandónkat. Mi nem utálunk sem téged, sem pedig mást a bőrszíne miatt. Amit mi utálunk az egy rendszer, ami kiváltságokat (és terheket) szab ki emberekre bőrszínük szerint. Nem a fehér bőr teszi az embert fehérré; a fehér bőr az, ami a társadalom egyes fajtáiban szociális jelentőséget ad a bőrszínnek. Amikor mi azt mondjuk, hogy el akarjuk törölni a fehér fajt, mi nem úgy értjük, hogy kiírtjuk a fehér bőrű embereket. Mi úgy értjük, hogy el akarjuk törölni a bőrszín szociális jelentését ezzel eltörölve a fehér fajt, mint szociális kategória. Vegyük ezt a példát: A királyi hatalom ellen lenni nem azt jelenti, hogy meg akarod ölni a királyt, hanem azt, hogy eltöröljük a koronát, a trónt, a rangokat és a kiváltságokat, amik ezekkel járnak. A mi nézőpontunkból a fehérség sok hasonlóságban osztozik a királyi hatalommal: mindkettő szociális képződmény, amik nem kiérdemelt előnyökhöz juttatnak.
Az olvasó visszaír:
Köszönöm, hogy kifejtettétek. Értem, hogy mire gondoltok és elnézéseteket kérem, amiért elhamarkodottan ítélkeztem.”
Hát nem émelyítően sötét? Meggyőződésem, hogy az Istenbe vetett hit nélkül az ember az ilyen hazugságokat könnyen elhiszi, ahogy az látható is. A mélyen hívő ember már szembesült ilyen és ehhez hasonló hazugságokkal, és nem nehéz felismernie annak sátáni jellegét. Látható, hogy nem csak a fehér faj kiirtása a cél, hanem az is, hogy a fehérek még akarják is ezt. Még egyszer, hangsúlyozottan meg kell említeni, hogy ezt egy harvardi professzor találta ki és terjeszti! Tehát egy társadalmilag elismert személy, aki közpénzekből él az amerikai állam nyakán, tanítja az egyetemistákat, tudományos értekezéseket ír és mellette az amerikai társadalom teljes megsemmisítésének szükségességéről győzködi az amerikai polgárokat.
Tudjuk, hogy Horn Gyula is hárommillió magyart szeretett volna látni az országban. Nem tette hozzá, hogy hány millió zsidóra gondolt emellett. De a társadalmi folyamatokat látva tudhatjuk, hogy ennek az ideológiának minden országban vannak hívei.
Gondoljuk csak végig, hogy milyen nemzetközi botrány kerekedne a fajárulók gondolataiból, ha csak néhány apróságot megváltoztatnánk benne. Például ha a „fehér faj” helyett a „zsidó faj” megsemmisítéséről írna egy egyetemi tanár. Egy olyan világban, ahol a holokauszt megkérdőjelezése is bűncselekmény. Ez a néhány apróság láthatóvá teszi a világot uraló hatalom véres, eltorzult arcát és igazi szándékait.
Az oldal eredetiben itt tekinthető meg: http://racetraitor.org/
Tamási Attila - Jövőnk.info


