Német és német-osztrák nemzeti körökben nagy felzúdulást váltott ki Barbara Rosenkranznak, az osztrák FPÖ államfőjelöltjének arcpirító elhatárolódása a nemzetiszocailizmustól. A derék "reálpolitikus" hitet tett az NS-tiltótörvény mellett. A nyilatkozatról, mely az FPÖ honlapján (!) is megjelent, az Altermedia Deutschland és az Alpen-Donau.info is beszámolt. Sajnos nem egyedi esetről van szó, mint kiderül.
Barbara Rosenkranz tegnap közzétett kijelentése:
"Politikai elkötelezettségem annak kifejezése, hogy hazámnak, az Osztrák Köztársaságnak, semlegességének, szabadságának a szeretetét életemmel beteljesítsem. Soha nem kérdőjeleztem meg a Köztársaság alapértékeit, hanem ellenkezőleg, mindig védtem őket. Így a tiltótörvényt, a nemzetiszocializmustól történő elhatárolódás szimbólumaként sem kérdőjeleztem meg soha és nem is fogom megkérdőjelezni.
Sajnálatos módon a 2010 március 4.-ei helyesbítésem ellenére, amikor is azt mondtam, hogy 'azokat a híreszteléseket, melyek szerint én a tiltótörvény eltörlését követelem, mint félrevezető és téves kijelentéseket, visszautasítom', a legtöbb média kiatrtott kijelentésem téves ábrázolása mellett.
Mégegyszer a leghatározottabban visszautasítok minden olyan interpretációt, miszerint el akarnám törölni ezt a törvényt. A demokrácia, szabadság és az emberi méltóság világ- és emberképem, valamint politikai munkám alapjait képezik.
Ezért meggyőződésből elítélem a nemzetiszocializmus bűneit és határozottan elhatárolódom a nemzetiszocializmus ideológiájától."
Az eskütételszerű nyilatkozatot Rosenkranz sajtótájékoztató keretében tette és írásos formában is rögzítette a sajtó képviselői előtt. Az eseményről készült videofelvétel itt is megtekinthető.
Rosenkranz produkciója nem mellékesen teljesen hatástalan maradt, minden rendszerpárt kiröhögi, senki sem hisz neki. Az egyetlen dolog, amit elért, az megvetés.
Az Alpen-Donau.info több példát is hoz, miszerint ez nem elszigetelt eset, a magát nemzetinek mondó párt számos tagja, köztük a párt vezetője is, hasonló nyilatkozatokat tettek már korábban is.
Strache pártelnök: "Teljesen világosan és félreérthetetlenül, a szükséges érthetőséggel mondom, hogy úgy én, mint a teljes Osztrák Szabadságpárt, a nemzetiszocializmust, továbbá minden más totalitárius eszmét és rezsimet a legmélyebben elítéljük és itt a legkisebb mértékben sem lehet relativizálás, jóváhagyás, vagy bármi más [..]"
Az Alpen-Donau megdöbbenve és felháborodva számol be arról, hogy olcsó sikerek érdekében az FPÖ számos támogatójának hátat fordít, az együttműködés alapjait feladja. Az Altermedia arról is ír, hogy például 1985-ben, amikor az alkotmánybíróság úgy gondolta, hogy a tiltótörvény értelmében (és ehhez elég elszólás, vagy akár csak személyes kapcsolat nemzetiszocialista funkcionáriusokhoz) akár a választásokon történő indulást is meg lehet törvényileg akadályozni, éppen Harald Ofner, az FPÖ politikusa volt az igazságügy miniszter.
További, voralbergi FPÖ politikusok kijelentése a témában:
Fritz Amann: "Nem szabad ehhez a törvényhez nyúlni."
Werner Stromaier (Mittelberg polgármestere): "A tiltótörvénynek érinthetetlennek kell maradnia."
Az esetnek a magyar olvasók számára is komoly üzenete van. A hasonlóság a magyar viszonyokkal ráadásul több mint szembetűnő. A német nyelvterületek belpolitikája több szempontból hasonlít a magyarhoz. Nagyon hasznos tanulmányozni és figyelemmel kísérni az ott zajló társadalmi és politikai folyamatokat, olyan, mintha az ember a jövőbe tekinthetne, lévén a nálunk zajló folyamatok ott már sokkal kifejlettebb formában vannak jelen.
Akinek van szeme és füle, az meglátja és meghallja a lényeget: Nem éri meg letérdelni.
Györkös István szavaival: "[..] Nincs alkudozás, nincs letérdelés, nincs árulás, csak harc! Csak harc a győzelemig, vagy a katonához méltó, dicső hősi halálig. [..] Nem alkudozunk, nem térdelünk, nem adjuk meg magunkat! Csak így lesz a miénk a jövő, csak így lesz az a jövő olyan, amilyennek mi akarjuk."
Források: Altermedia Deutschland, Alpen-Donau.info
Összeállította: Németh Krisztián - Jövőnk.info


