A The Wall Street Journal New York-i konzervatív napilap információi szerint az Egyesült Államokban több mint száz körzetben heti négy napra korlátozták az iskolai oktatást a működési költségek csökkentésének és a leépítés elkerülésének érdekében. Kritikusok szerint romolhat az oktatás színvonala, ráadásul a szülőknek is gondot jelent a gyerekek pénteki elhelyezése.
A súlyos anyagi gondokkal küzdő önkormányzatok a válság miatt egyre rugalmasabb oktatási szabályokat hoznak. A The Wall Street Journal összefoglalójából kiderül, hogy a 15 ezer amerikai oktatási körzet közül több mint száz már bevezette a négynapos iskolahetet.
A rövidebb tanítási idő jelentősen csökkenti a helyhatóságok kiadásait, ám a lakosságra nagy terheket ró. A dolgozó szülők ugyanis nem mindig tudják megoldani a gyerekek pénteki elhelyezését. Mivel az óraszám nem csökkent, a tanárok keresete sem lett kevesebb, ám az iskolai alkalmazottak többségének fizetését a négynapos héthez igazították - vannak, akik 20 százalékkal kevesebbet visznek haza a négynapos hét bevezetése miatt.
A napilap által megkérdezett oktatási szakértők szerint aggályos a tanítási idő megkurtítása, hiszen az az oktatás színvonalának csökkenését idézheti elő.
(The Wall Street Journal, Globusz.net)
Megjegyzés: Mindig figyeljünk a jelekre, amelyek megelőzik a rendszer halálát. Ezek az összeomlás előtti első tünetek. Először kevesebb munka és kevesebb pénz, aztán majd késik a nyugdíj meg a fizetés egy-két napot, majd egy hetet, kettőt... Az önkormányzatok csődbe mennek, a közalkalmazottak nem kapják meg a fizetésüket, vagy egy részüket utalványban adják majd. Már a rendőrök sem kapják meg a fizetésüket, tüntetés tüntetés hátán és egyszer csak borulni fog a rend.


