Az Igazság Forradalma

Bevezető:

Szerkesztőségünkhöz több levelet kaptunk már, hogy fejtsük ki a szavazásokkal szembeni fenntartásainkat. Nem értik meg, hogy nem önmagában a szavazás rendszerével van bajunk. A mi problémánk maga a rendszer.

Mi a rendszer? Az a sátáni elgondoláson, a kapitalizmuson és bolsevizmuson kinevelt élettelen liberalista rendszer, amely elvet minden szépet és jót, dicsőít mindent ami sátáni. Önmegvalósítás, egoizmus, irigység, pazarlás, pénzközpontúság, hiúság és sorolhatnánk. Az új rendszernek nem a szavazást önmagát kell elvetnie, hanem ezt a sátáni rendszert. A sátáni rendszer lényege, hogy ne csak uralkodjon az emberen, hanem végül elpusztítsa azt úgy, hogy maga az emberiség, és ne önmagában a gonosz legyen a felelőse. Földünkön az élet éppen ilyen módú önmegsemmisítés felé igyekszik.

Nézzük meg a sátáni adományok mibenlétét. Akár a prostitúcióra, fajtalankodókra, degenerált pedofíliára, kábítószerre (stb.) térünk rá, azonnal világít annak valóságos értelme. Az ember lealacsonyítása, és önkézzel történő elpusztítása a szabadjára engedett sötét vágyakon keresztül. A prostitúció a szerelem kigúnyolása. A buzi a testi szerelem kigúnyolása. A pedofília a szépség és test eltiprása. A kábítószer a valódi élmény kifordítása. Mindenhol csak az igazi Isteni adományok karikatúráját találjuk. Ilyen a mai rendszer. A cselekvés maga az ellenállás a sátáni rendszerrel szemben. A test és szellem forradalma a pusztítás ellen, a totális ellenállás. De mivel bármi, amire szavazhatnánk magát a rendszert élteti, ezért kötelességünk erkölcsi alapon ellenállni és elvetni.

Szerkesztőtársunk írásában a gonosz, a rendszer elleni cselekvés mibenlétét, alapvető szellemi okait tárja fel.

Gyártó István


AZ IGAZSÁG FORRADALMA

Sok kérdés merült fel az utóbbi időben, hogy mik az esélyei Magyarországon a passzív ellenállásnak, és azt milyen szabályok szerint képzeljük el? Milyen lehetőségek vannak a népszavazás elutasítása esetén? Milyen eszközökkel van esély küzdeni az Igazságért és a Szabadságért? Azon is gondolkozzanak el sokan, hogy mi köze a népszavazásnak az Igazságért és a Szabadságért folytatott harchoz (az égvilágon semmi).

A válasz elég egyszerű. Tekintettel arra, hogy a kormány saját demokratikus szabályait sem tartja be, teljesen mindegy, hogy mit mond a törvény. A miniszterelnök lemondása elvileg a kormány bukását jelenti, és időközi választásoknak kellene jönnie. Viszont láttuk, hogy itt is betettek egy kiskaput, miszerint "át lehet adni" választások nélkül is a hatalmat, a miniszterelnöki pozíciót (abszurd, hiszen a választás elvileg a miniszterelnök személyéről szól).

A magyar "jogrendben" minden mindenből következik, de annak ellenkezője is. Bizonyos értelemben Magyarországon valósult meg a tökéletes demokrácia, hiszen a bolsevik-kapitalista elemekből mindből a legrosszabbak maradtak meg, és ez az állapot az, amely felé az egész demokratikus rendszer halad, a posztkommunista világgal együtt (hiszen egy hazug és istentelen rendszernek nem is lehetnek pozitívumai, legfeljebb csak akkor, amikor a rablott zsákmányt osztogatják, mint az USA-ban, hogy jusson a népnek is valami). Ennél a rendszernél csak az izraeli rendszer sötétebb, amely tisztán zsidó-talmudi irányítással a sátán földi királysága, annak vetülete. A szélsőséges zsidó soviniszta liberalizmus a talmud nyílt leképezése, buzulással, gyerekgyilkossággal, droggal, szervkereskedelemmel együtt.

Lehetne elemezgetni a leírt törvényeket, de sok értelme nincs, mivel egyrészt úgysem tarthatók be, másrészt a törvény az elnyomott tömegeknek van, nem a vezetőknek, a vezetői réteg a mentelmi joggal vagy anélkül úgyis azt tesz amit akar.

Passzív ellenállásnak egy határig van értelme. Ha jól megnézzük, pusztán az Igazság kimondása és az aszerint való életmód az, amelyet a jelenlegi világ nem tud elviselni. Ez addig a határig passzív ellenállás, amíg az igazság nem nyert eléggé teret. Utána maga a rendszer fogja üldözni az ellenállás résztvevőit. Békés passzív ellenállás csak megalkuvással együtt létezik, amelyet Deák is csinált. Volt ott kiegyezés már a tényleges, aláírt dokumentumok, tehát a nyilvánosságra hozott kiegyezés előtt is. Ez pedig megnyilvánult a szabadkőművesség hatalmának elismerésében, a liberális eszmék elfogadásában. Mivel nálunk erről szó sem lehet, emiatt a passzív ellenállásunk sem lesz békés, vagyis ha mi nem harcolunk a rendszer ellen, attól az még fog minket üldözni, mindhalálig. Ezt viszont már átéltük, az MNA-n belül nem kell nagyon magyarázni.

Itt viszont megváltozik a játszma, mert ha nem alkuszunk meg és kitartunk (ami bizonyos), akkor előbb utóbb meglesz az első halálos áldozata az üldöztetésnek. Nem véletlenül írtam le egy írásomban, hogy az Apostolok Cselekedetei kétezer éve ismétlődik, és ismerteti a küzdelem forgatókönyvét. Kimondod az igazságot, hát tagadják a bűneiket és Krisztus igazságát és tanításait, illetve azt, hogy ők ennek a tanításnak az ellenségei.

Folytatod, amiért már üldöznek érte, vagyis ugyanazt teszik, mint amit Krisztus ellen tettek, és amit az előbb még tagadtak, hogy megtették. Amikor pedig megölnek valakit, akkor kezdődik az egész elölről, vagyis tagadni fogják, hogy bárkit is megöltek volna, vagy bűnösnek akarják beállítani, ahogy Krisztussal is tették. És mint írtam, ez a forgatókönyv ismétlődik! Törvényszerűen, és attól nincs eltérés. A kérdés az, hogy hány mártír kell ahhoz (lehet hogy egy, vagyis Szálasi Ferenc áldozata elég, vagy ott vannak a kitörés mártírjai is, hogy az országnak példát mutassanak), hogy az ország felébredjen. Ez a passzív ellenállás, nem lehet másként.

Amennyiben a hungarizmus erősödik és a nemzeti egység létrejön, és az egész ország ezt elismeri és követi, amelyre egyre nagyobb az esély, akkor a következő fokozat a szabadságharc kérdése (eddig a pontig tartott a szellemi szabadságharc, ami után a következő lépéseket a hatalom csak akkor teszi meg, ha már a szellemi harcot elvesztette, és nem marad más eszköze). Az elszánt küzdelem és a végsőkig tartó harc, mint amely a kitörés is volt, ugyanúgy bizonyságtétel az Igazság mellett. Hiszen közvetlenül a sátáni erők ellen harcolunk, amelyre a történelemben eddig nem sok példa volt.

Összességében jó úton vagyunk, és az üldözés sem várat magára sokáig. Szerintem a meghurcolás legfeljebb 20- 30 embert fog érinteni az MNA-ból, és elég előkelő helyen vagyunk a listán. Persze lehet, hogy már túlságosan lefoglalja őket a civakodás a megmaradt koncokon, és előbb kinyírják egymást, mint hogy ellenünk lépjenek. Ebben az esetben a rend fenntartása lesz az igaz emberek fő kötelessége.

Tamási Attila – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info