Francis Parker Yockey jól ismert szerző az „Imperium” című könyve alapján, amelyet Ulick Varange írói álnév alatt írt. Sokat beszéltek erről a vaskos könyvről, amelynek az alcíme: „A történelem és a politika filozófiája”. A következő esszét Yockey Amerikában írta, hat évvel az „Imperium”könyve előtt. A cionista hatalom globális erősödése és az a tény, hogy Amerika egy nyeretlen véres háborúba kezdett Irakkal (csak azért harcolt, hogy védje és támogassa Izraelt a régió meghódításában) az olvasó számára nyilvánvalóvá teszi e téma időszerűségét. - A szerk.)
Az első amerikai olyan országba érkezett, amelyet nem ismert. Nem ismerte annak földrajzát, termékenységét, éghajlatát, veszélyeit. Északon olyan erdőkkel, sziklás talajjal és hideg telekkel találkozott, amilyeneket korábban nem ismert. Délen mocsarakat, maláriát és sűrű erdőket talált. Mindenhol találkozott az ellenséges vademberrel, annak skalpoló késével, valamint a nők és a gyermekek ellen folytatott hadviselésével. Ezek az első amerikaiak kis csoportokban kiirtották az erdőket, majd otthonokat és erődítményeket építettek. A férfiak úgy szántották a földet, hogy közben a vállukon puska lógott, a feleségek úgy mentek a dolgaik után, hogy a kezük ügyében megtöltött fegyver volt. Jöttek-mentek az európai hajók, és a telepesek otthagyhatták volna a megpróbáltatásaikat, és Európába visszamehettek volna, de ők nem akartak belenyugodni aa vereségbe.
E telepesek közül jöttek létre a polgárőrök. Ezek az amerikai farmerek készen voltak a pillanat parancsára otthagyni az ekét és fegyvert ragadni. Tudták, hogy a függetlenségük órája közel van, és ösztönösen előkészítették azt. Amikor a pillanat eljött egy brit paranccsal, amely két vezetőjük letartóztatását elrendelte, a polgárőrök összegyűltek virradat előtt Lexingtonban, szembeszállni az elfogásukra küldött brit erőkkel. Noha a britek nagy túlerőben voltak, rendíthetetlenül szembeszálltak Pitcairn őrnagy „oszolj!”-t elrendelő parancsával. „Ha ők háborút akarnak, kezdődjön el itt” - mondta John Parker kapitány, a polgárőrök vezére.
A háború elkezdődött és 8 hosszú évig folytatódott. Concord, Bunker Hill, Boston, Ticonderoga, Quebec, New York, Long Island, Harlem Heights, White Plains, Fort Lee, Fort Washington, Valley Forge, Trenton, Princeton, Brandywine, Saratoga, Stony Point, Savannah, Camden, Cowpens, Yorktown - ezek a nevek azonnal emlékeztetnek azokra a borzalmas körülményekre, amelyekkel szembeszállva a telepesek harcoltak; a kis sikerekre, amelyeket elértek; a katonák csendes, állhatatos odaadására. A Valley Forge-ban az embereknek a felsőruhája hiányzott, és a fejadagok, amikor egyáltalán élelemhez jutottak, nagyon csekélyek voltak. A betegség gyakori volt, és a halandóság magas. Mégsem gondolt senki sem a megadásra. George Washington tábornok azt mondta róluk: „Mivel ruhátlanok és éhezők voltak, nem vagyunk képesek eléggé csodálni katonáink páratlan hűségét és türelmét.”
Egyetlen nemzet sem hozott létre olyan kiemelkedő katona egyéniségeket, mint Nathaniel Greene tábornok, Knox tábornok, Sullivan tábornok, John Stark, Nicholas Herkimer, Anthony Wayne, Daniel Morgan, John Paul Jones; sem nagyobb hazafiakat, mint John Dickinson, Richard Henry Lee, John Adams, Benjamin Franklin vagy John Rutledge. De ez csupán néhány név. A szellem, amely lelkesítette ezeket a hősöket, osztályrésze a fehér fajnak, és addig fog élni, amíg ez a faj. Ez a szellem arra vár, hogy újraélesszék a nagy események, amelyek eljönnek még egyszer Amerika földjére.
Amikor a kontinens földjét újra meglátogatja majd a háború kemény alkotókészsége - a függetlenségért és az egykori amerikai telepes szellem felszabadításáért folytatott háborúé -, a világ meg fogja látni, hogy az amerikaiak nem olyan gyenge jellemek, önzők, élvezethajhász degeneráltak, mint amilyenné Hollywood oly végzetesen megpróbálta alakítani őket.
A határ menti harcokban edzett férfi sajátos egyéni imperializmusa volt az, ami feltárta és meghódította az észak-amerikai kontinenst. Az olyan felfedezők, mint George Rogers Clark és John Fremont, előbb értek a kietlen vidékre, mint a határ menti harcosok, és az utóbbiak követték őket az ellenséges földre, ahol rejtőzködő, harcot kedvelő barbárokkal kellett megütközniük. Ez a harcos vállán, a puskájával, vitte magával feleségét, gyermekeit és minden hozzátartozóját előre, az ismeretlen, bizonytalan, meg nem művelt földre. Naponta ezer veszélyt küzdött le, a halállal dacolva élt. A rettenthetetlen típusú ember, aki felfedező, katona, miniszter, orvos, bíró és telepes volt annak idején, haladt előre, amíg el nem érte a Csendes Óceánt, majd Alaszka és a nyugati szigetek felé tekintett.
A szövetségi államrendszer híveinek tragikus kudarca a forradalom utáni nemzedék kevésbé értékes elemeivel szemben lehetővé tette a lokálpatriotizmus kialakulását Amerikában, és ez utóbbiból jött létre a katasztrofális háború az államok között. A háború csak azt bizonyította be, hogy az amerikai ember hősies típusa mindenütt előfordul széles e hazában. Az egyedüli lecke, amit megtanulhatunk az áldozatukból, az az, hogy Theodore Parker és Horace Greely bűnös jellemének nagyszájú agitátorai képesek feltüzelni az embereket, amikor azt akarják, hogy fanatikus egalitárius eszméik megvalósuljanak.
A kontinens meghódítása alatt kisstílű bíráló hangok folyamatosan szóltak a hősi teljesítménnyel szemben. A kongresszusi képviselők nevettek azon a gondolaton, hogy lehetséges kormányozni oly nagy területet, ami a távoli Csendes-óceánig terjed. Lowell és Whittier költők, valamint Garrison és Phillips agitátorok az 1840-es és 1850-es évek során végig mindent elkövettek, hogy kirobbantsanak egy háborút a lokálpatrióták között. Calhoun törekvése Peru bekebelezésére kudarcot vallott a Kongresszus ellenállása miatt. Kisstílű emberek ellenezték a Mexikóval való háborút és a Délnyugat megszerzését. Ugyanezek ellenezték a Hawaiiszigetek, a Fülöp-szigetek és a kubai protektorátus bekebelezését is. A polgárháború után ezt a lelkületet olyan emberek képviselték, mint Sumner és Stevens. Ők úgy akarták kezelni a délieket, mint idegen és alsóbbrendű embereket, és kárörvendő szemmel akartak rájuk nézni, miközben a hódító csizmáját a nyakukra teszik.
Ez a fajta mentalitás ma is él Amerikában. Még ma is harcol a nagyság és a hősiesség ellen.
Ma a liberalizmusnak pacifista tanát, az alsóbbrendű és korcs iránti vonzódását, az erőteljes nemzeti érzelmekkel rendelkező emberek iránti gyűlöletét, a hazaárulásból erényt kovácsoló nemzetköziségét, a faji egyenlőség iránti erőtlen vágyakozását, minden és mindenki, de különösen az idegen és ferde dolgok iránti toleranciáját hirdeti.
Napjainkban ez a fajta lelkiség mindazoké, akik számára a liberális tanok vonzóak, Ez a lelkiség az Amerika-ellenes erők számára dolgozik, akár tudatosan, akár nem. Az alsóbbrendű amerikaiak Amerika belső ellenségének szolgálatában állnak.
Láttuk a fehér faj szellemét: az isteni elégedetlenségnek, az önsegélynek, az önbizalomnak, a nagy veszély láttán való félelemnélküliségnek szellemét; a faji felsőbbrendűség érzését, a nagy távolságok utáni késztetést, és a nagy távolságok között fekvő terület meghódítására törő akaratot, az Alamo szellemét. Az igazi amerikai nemzet élő, organikus, fehér nemzet, és nem egyfajta elvsorozat, nem „a négy szabadság” nemzete, és nem a világ csendőre. Ez az érzés töltött el minden nagy amerikait: Washingtont, Hamiltont, Henry Clay-t, Robert E. Lee-t és Sam Houston-t. Az amerikai katona minden háborúban azt mutatja, hogy ez az igazi amerikai típus még ma is életben van.
De ma az igazi amerikaiakat, az egykori nagy vezetőket a Morgenthauk, Ezekietek, Paswolskik, Cohenek, Frankfurterek, Goldsmithek, Lubinok, Berle-k, Schenkek, Edelsteinek, Baruchok, Goldwynok, Mayerek, Straussok, Lilienthalok, Hillmanok, Rosenmanok, Lehmannok, Rosenbergek, Eisenhowerek helyettesítik.
Ismerjük az igazi amerikaiakat, és ismerjük a liberálist - a fehér fajon belüli altípust. Nézzük most a harmadik csoportot, amely ide csak tegnap jött, és ma a liberálisokkal, az internacionalistákkal, az osztályharcosokkal, Amerika fehér, európai hagyományai hagyományainak felforgatóival áll kapcsolatban. Mérjük fel az új jövevények jelentőségét és vizsgáljuk meg a történelmüket.
A zsidó történelme
A zsidó népet létrehozó kultúra Kis-Ázsiában Kr. e. 100 körül keletkezett. Ez a kultúra sok népet produkált, azok közül mindet, amelyek - a zsidókhoz hasonlóan - érintenek minket. Ezek a „népek” egyáltalán nem népek a szónak általunk használatos értelmében, mert nem volt hazájuk. Ennek a számunkra idegen típusú népnek a tagjai állampolgárságukat a csoport vallásában való hit által szerezhették meg. A zsidók - markioniták, gnosztikusok, mohamedánok - népek voltak, és mindegyikük esetében az állampolgárság hit által volt elnyerhető. A nemhívőkkel való összeházasodásuk meg volt tiltva, és ez a 2000 éves beltenyészet tette lehetővé, hogy ma is fel lehet ismerni a zsidót arcvonásairól.
Így a zsidó számára a faj és a vallás azonossá vált, és ha a zsidó elveszti a vallását, nem sokat veszít, mert még mindig megmarad fajilag zsidónak. A faj egysége nem semmisült meg, noha a zsidók nagy tömege ateista lett.
Miután a zsidók Európában és Oroszországban szétszóródtak, teljesen el lettek vágva a hozzájuk hasonló népekkel való minden érintkezéstől. Bezárkóztak a városok gettóiba és teljesen egymás közötti, belterjes életet éltek. Saját vallásuk, saját nyelvük, saját törvényük, saját szokásrendjük, saját étrendjük, saját gazdaságuk volt. Mivel sehol sem voltak otthon, mindenhol egyformán otthont találtak maguknak.
Az ősi európai népek a zsidót teljesen idegennek érezték, miként ő is a környezetét. Az angolszászok, a gótok, a lombardok, a frankok mind lenézték az uzsorás hitetlent. A gótok idejéből származó népies vers a három rendet úgy ábrázolja, mint Isten teremtményét, és az uzsorás zsidót, mint a Sátán teremtményét. A keresztesek a Szentföld felé vezető úton a zsidók nagy tömegét legyilkolták. Minden európai király, az egyik vagy a másik korszakban elkobozta a zsidók vagyonát és kiutasította őket országából. 400 évig a zsidók ki voltak utasítva Angliából. Miután visszaengedték őket, további évszázadok teltek el, amíg meg tudták szerezni maguknak az angol állampolgárok jogait. A zsidóknak ez az üldöztetése 1000 év alatt különböző formákat öltött - vagyonuktól való megfosztás bírságolás által, zsarolás, száműzés, legyilkolás -, és ez meghatározó, változtathatatlan következményekkel járt: újra megerősítette a zsidóban a keresztény civilizáció iránti gyűlöletét, egészen addig a mértékig, ahol már ez az egyedüli tartalma és értelme a létének. Ez a gyűlölet az élet lehelete a zsidó számára. El akar pusztítani mindent, ami körülveszi, az élet minden nyugati formáját, minden nyugati eszmét.
Ezer évig lapult az európai ura előtt, aki oly támadhatatlan volt a maga felsőbbrendűségében. Shylock figurája, aki „issza az epéjét” és várja a maga idejét, uzsorázik és beszedi a pénzét, ami számára a felszabadulás eszközét jelenti - ez ezer évre szimbolikus figurája a zsidónak. Ez a pusztító gyűlölet a zsidó részéről egyike a legfontosabb tényeknek a mai világban.
A zsidó világhatalom. Hogyan jött létre ez?
A zsidó hatalomra jutása
Az ipari forradalom volt az, amely képessé tette a zsidót arra, hogy miután ezer éven át Shylock volt, a lenézett és meghunyászkodó uzsorás, a modern zsidó típusává, mozidiktátorrá, 100 millió amerikai legbelső gondolatának tirannusává váljék. A zsidó a közgazdaság és a pénz kategóriáiban gondolkodott már ezer évvel korábban is, amikor Európa és Amerika épp csak kialakítani kezdte a pénz civilizációját. Következésképpen akkor, amikor a pénz, mint legfelsőbb erő lépett elő, a zsidó fellövellt, mint egy meteor. Mindazonáltal még mindig egy sorompó állta útját a hatalom meghódításának. A nem-keresztény, a kívülálló még mindig el volt zárva a polgári jogoktól. Régebben nem tartott igényt azokra, de most azok szükségessé váltak, ha meg akarta hódítani a tegnap urát. Az egyik nép a másik után hódolt be azoknak az elveknek, amelyeket a francia forradalom mészárosai hirdettek, amelyeket a zsidó felkapott és izgatóan a világra kiáltott. Egy pénz-civilizáció nem óhajtja, hogy az arisztokrácia az útjába álljon, ezért a pénz és a zsidó Egyenlőséget hirdetett. Nem akadályozhatja semmi sem a pénz működését, ezért a zsidó Szabadságot hirdetett. Le akarta vetkőzni a „kívülálló” megjelölést, mert azt akarta, hogy új szerepében ugyan úgy elfogadják, mint bármelyik olyan nemzet tagját, amelybe be akar hatolni, hogy a bosszúállása érdekében meghódíthassa a hatalmat. Ezért Testvériséget hirdetett mások számára, meghirdette az emberek testvériségét.
De az ő „egyenlősége” csak egy új egyenlőtlenséget jelentett: a pénz urának diktatúráját a gazdasági rabszolga fölött, aki az ő padjához munkabérrel volt láncolva. Az ő „szabadsága" azt jelentette, hogy szabadon kiszívhatja a nemzetek vérét uzsorával és pénzügyi diktatúrával. Az „emberek testvérisége" azt jelentette, hogy a zsidót el kell fogadni, mint egyenlőt, de ő megtartja az ősi egységét és bosszúvágyát. Most elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol előre lép, kiváltságokat kér, és meg is kapja azokat. Tegnap tagadta az arisztokráciát, ma igenli azt, és ő az új arisztokrata. Nem Albert Einstein írta-e (aki előtt az amerikaiaknak kötelessége hajlongani és pukedlizni) a Colliers magazinban a „Miért magasabb rendű a zsidó?” című cikket? És nem a fehér amerikai (aki már fél önmagát becsülni) az, aki olvassa ezt és elhiszi?
A zsidó nem találta ki és nem szervezte meg a modern indusztrializmust. A liberalizmust sem ő szervezte meg. De amikor ez a két irányzat realitássá vált, ügyesen befurakodott az újonnan keletkezett szociális és gazdasági szövedékbe, és ekkor azonosult a kiszipolyozó üzemek rabló kapitalizmusával és az olyan típusú tisztességtelen, visszataszító demokráciával, ahol két egyforma irányzat áll egymással szemben, és a zsidó nem törődik azzal, melyik győz, mivel mindkettő az ő szolgálatában áll.
Fennállt egy nagy veszély a zsidó számára abban, hogy most minden sorompó el lett távolítva közötte és a vendéglátó népek között. Ez a veszély a zsidók nagy tömegeinek asszimilációja volt. Ha ez megtörtént volna, a Rotschildok, Baruchok, Franfurterek, Rosenmanok, Guggenheimek, Schiffek, Lehmannok, Cohenek stb. követők nélküli vezérek lennének. Elvesztenék a megbízható követőiket, akik be tudnak hatolni mindenhová és terjeszteni képesek a zsidók befolyását.
Az adóbevételnek egy gyümölcsöző forrása elveszett volna. Így az 'asszimilált' szó a vezető zsidók által használt, megvetést kifejező terminussá vált, azon zsidók jelölésére, akik elvesztették zsidó érzéseiket és ösztöneiket. A zsidó, a maga 2000 évével a háta mögött, egy veszélyes helyzettel találta magát szemben. Pusztán pénzügyi manipulációk által nem tudott megbirkózni ezzel a veszélyhelyzettel. Ebben a helyzetben találták ki a zsidó vezetők a cionizmust.
A cionizmus és a zsidó hatalom csúcsa
A zsidók részéről politikai mesterfogás volt a cionizmus néven ismert mozgalom létrehozása. A látható cél egy „nemzeti otthon” keresése volt a zsidók számára, egy terület kijelölése, ahová elméletileg minden zsidó visszatérhet és letelepedhet. Mivel úgy tűnt, hogy a gondolat a zsidókat olyan néppé kívánja tenni, mint Amerika, amelynek földrajzi határai vannak, ez értékes mozgalomnak tűnt az amerikaiak számára. Úgy látszott, hogy ez a gondolat azt ígéri, hogy a zsidók megszűnnek sodródó homokbucka lenni a nemzetek között, és előre jelzi civilizált néppé válásukat. Ezért a zsidó vezetők korlátlan cionista tevékenységet és propagandát fejthettek ki a zsidók között, és semmi gyanú nem keletkezett a vendéglátó népek lelkében.
De az igazi cél a bárhol élő zsidók megmentése attól, hogy asszimilálódjanak a nyugati, az európai és az amerikai népekhez. Az tette képessé vezetőiket arra, hogy az asszimiláció megakadályozása érdekében a zsidókat szilárdan egyesítsék, hogy egy követendő politikai célt állítottak követőik elé. A mozgalom hamis jellegét mutatta az a tény, hogy szinte egy zsidó sem költözött Palesztinába. Csupán kevés zsidó ment oda kereskedelmi és politikai okból, és azért, hogy leplezze a cionista csalást, de milliók maradtak Amerikában és Európában. A cionizmus valódi célja, a zsidók szolidaritásának újrafogalmazása és állandósítása, sikeres volt. A cionizmus a zsidóság hivatalos politikájává vált, és uralkodóvá válása azt jelenti az egyszerű, átlagos zsidó vonatkozásában, hogy ő teljesen rabszolga lett a vezetői kezében. Valószínűleg felesleges említeni, hogy egyetlen vezető cionista sem ment vissza Palesztinába a fehér Amerikában megszerzett hatalmi pozíciójából. Arra sem szükséges még egyszer rámutatni, hogy a zsidók milliói közül mily kevesen vándoroltak ki Európából Palesztinába. Ám szinte egy emberként jöttek Amerikába, az „Ígéret Földjére”, hatalmuk végső bázisára, bosszújuk végső színhelyére.
Palesztina elfoglalása, noha stratégiailag fontos, elhalványul a zsidók hatalmas amerikai inváziójához képest. Az azóta eltelt fél évszázad alatt, mióta elfogadták a zsidók a cionizmust, mintegy 10 millió zsidó áramlott be Észak-Amerika partjaira, kiszorítva az amerikaiakat biológiailag és gazdaságilag, hogy parazitaként éljenek az amerikai organizmuson, és eltorzítsák a nemzet szociális és szellemi életét. Ezen invázió terjedelme oly nagy volt, hogy még a szendergő, politikailag öntudatlan fehér amerikai is kezdte hunyorgatni a szemét, és megdöbbenve nézett körül, amint fokozatosan rájött, hogy a szülőföldje átment egy cselszövő, hataloméhes, fösvény, teljesen idegen népség birtokába.
Az idegennek megvan a saját sajtója, amelyben feltár olyan dolgokat, amelyeket a demokratikus-liberális sajtó engedelmesen elrejt a zsidó parancsára. Vegyük találomra kézbe a Contemporary Jewish Record egy számát, mondjuk az 1941. júniusit. A 282.oldalon azt olvashatjuk, hogy a zsidó pedagógusok sikeresen támadják „a 100%-os amerikanizmus Amerika-ellenes mozgalmát”. A 259. oldalon az American Jewish Committee egyik tagja örömmel számol be arról, hogy az amerikaiak és a zsidók közötti ellenségeskedés következtében a zsidó bevándorlók „egymást követő hullámai összetartó amerikai zsidó közösséggé alakulnak”. „A zsidó emigráns - 1941.” című cikk, amely leírja a zsidók Amerikába érkezését, ezt mondja: „A mi egyetlen következtetésünk az, hogy amikor az emigráns végleg megérkezett rendeltetéséhez, a menny bejáratánál tekintheti magát.”
1933 óta ezen emigránsok közül 7 millió érkezett az ő „mennyük bejáratához”. Elismert ellenségeskedés létezik közöttük és az őket vendégül látó nép között. A zsidó ellenfele a 100%-os amerikanizmusnak. Mégis azt mondja, hogy a zsidók „mennyük bejáratához” érkeztek. Hogyan van ez?
A zsidó növekvő befolyása Amerikában
Az észak-amerikai kontinenst az észak-amerikai fehér faj tagjainak egyéni imperializmusa fedezte fel, kutatta ki, tette művelésre alkalmassá, művelte meg és telepítette be. A fehér faj vívta ki Amerika politikai függetlenségét és tervezte meg és építette ki a kontinens ipari-technikai rendszerét. Fehér emberek építették ki és küldték hét tengerre az amerikai kereskedelmi hajók rendszerét. Minden alkotó eszme bármely területen, politikai, gazdasági, technikai, vallási, jogi, pedagógiai vagy szociális téren, ami ezen a kontinensen létrejött és kifejlődött, a fehér, európai-amerikai faj tagjainak a műve. Amerika szellemileg a nyugati civilizációhoz tartozik, és mindig oda fog tartozni, amelynek gyarmati átültetése; és az igazi Amerika egyik része sem tartozik Kis-Ázsia, a Távol-Kelet vagy Afrika civilizációnkon kívüli barbárjainak és fellahjainak primitívségéhez.
És mégis, annak ellenére, hogy a zsidó nem volt jelen Valley Forge-ben, 1814.-ben New Orleans-ban, Alamo-ban, Bull Kunban vagy Chancellorsville-ben, Guantanamo Bay-ben vagy Manilában, annak ellenére, hogy a zsidó nem vett részt a kontinens meghódításában, és teljesen távol áll Amerika múltjától, vitathatatlan és hajmeresztő tény, hogy Amerikát jelenleg a zsidók uralják. Ahol amerikaiak viselnek egy tisztséget, ott azt a zsidók tetszésére viselik, és a zsidók politikájához alkalmazkodva gyakorolják. Baruch a Fehér Ház lépcsőjén Roseman-nal vitázik, azon a helyen, amely egykor Washington, Madison, Adams székhelye volt, és Amerika politikáját ez határozza meg. La Guardia Lehmannt egyfajta zsidó ócsárló kifejezéssel illeti. A zsidó mint ügyvéd szertelenül pereskedik, mint bíró jogi csűrés - csavarást visz az államigazgatásba, és joga van amerikaiakra alkalmazni a törvénycikkelyeket. Egy rabbi szerint: „A zsidóság és az amerikanizmus eszményei egy és ugyanazok.” A The Jewish Chronicle (1919. április 4.) pedig ezt mondja: „A bolsevizmus eszményei azonosak a zsidóság legszebb eszményeivel.” A hírhedt Wise rabbi kijelenti: „Amerikai voltam 67 éven át, de zsidó voltam 6000 éven át.” A The Jewish Chronicle szerint: „A zsidók Amerikában 100%-os zsidók és 100%-os amerikaiak.” Ezek a skizofrén százalékarányok a rabbik téziseiben úgy alakulnak át, hogy a zsidóság, a trockista bolsevizmus és az amerikanizmus egy és ugyanaz. A zsinagógák számára a liberálisok parádéznak (az alja amerikaiak a maguk alantas ösztöneivel); a zsinagógák elé jönnek szajkózni a zsidók számára azok nézeteit.
A zsidók Észak-Amerika lakosságának megközelítőleg 10%-át alkotják, de a második világháború során Amerika egy háborút kizárólag zsidó érdekekért folytatott, a zsidók gyűlöletének háborúját a zsidók hatalmának növeléséért, és ugyanakkor a hivatalos adatok szerint az amerikai hadseregnek mindössze 2%-a volt zsidó. Sem a magára öltött amerikai szerepében, sem a tényleges helyzetében, a zsidó kultúra-állam-nemzetfaj-nép tagjaként nem volt hajlandó kockáztatni a vérét, még a saját háborújában sem. A harcoló erőkben a részvételét az adminisztratív ágakra korlátozta: hadbíró, katonaorvos, szállásmester, pénzügyi hadbiztos lett. Az amerikai hadseregben a zsidó katonáknak feltétlen joguk van eltávozási engedélyt kapni Húsvét, Jom Kippur és a sátoros ünnep alkalmával. A zsidók besorozása a hadseregbe el van halasztva zsidó ünnepek idején - „az ünnephez nem illő fáradozás elkerülésére”. Az Amerikai Rabbik Központi Konferenciája a 47. évi összejövetelükön egy határozatot intézett az Amerikai Kongresszushoz, azt kérve, hogy a zsidók mentesek legyenek a sorozástól „a zsidóság legmagasabb értelmezéseivel összhangban”.
Az államilag támogatott felsőoktatási tanintézményekben a zsidó kitúrja a született amerikai egyetemi hallgatót. A szabadegyetemeket, például a Wayne Egyetemet és a City College of New York-ot teljesen a zsidók birtokolják. A Részvénytőzsde hasonló képet mutat. A New York Tőzsde zsidó ünnepeken zárva tart. A Tartalékos tisztikarba is egyre jobban behatoltak a zsidók. A nagyvárosok rendőri erői a zsidók irányítása alatt állnak, és a szövetségi titkosrendőrség a zsidók rendelkezéseit juttatja érvényre. Ők a Nemzetőrség parancsnokai a népesebb államokban.
Hogyan történhetett ez meg?
Hogyan távolították el a született amerikait a képviselők közül, a hatalomból és a tiszteletből a szülőföldjén?
Hogyan lett kizárva a szabad foglalkozásokból, a kormányból, az egyetemekről, a köztájékoztatásból? Hogyan került az ázsiai betolakodó, a kisinyovi gettó kreatúrája olyan magasságba, ahol kezében tartja a háború vagy a béke feletti döntést,és ő dönti el, hogy kik Amerika barátai és ellenségei?
Két tényező felelős azért a helyzetért, amelyben Amerika azon kapja magát, hogy puszta eszköz egy idegen kezében.
Az első tényező a liberalizmus, a nemzeti nagyság ellensége, az a vírus, amely felemészti a nemzeti érzéseket. A liberalizmus az a tanítás, hogy mindenki egyenlő, mindenki elfogadható; az a tanítás, hogy az összetákolt, a hitvány egyenlő az erőssel és a felsőbbrendűvel; nincsenek kívülállók, és nincsenek megkülönböztetések. A liberalizmus megsemmisíti azt a struktúrát, amelyért a hazafiak és a nagy vezetők életüket adták és szerencséjüket feláldozták. A liberalizmus számára Amerika „olvasztótégely”, lerakodóhely a világ emberi szemete részére. Amikor a fehér faj Európában kiűzi a zsidót, ő átjön Amerikába, ahol a gyengék és azok az alacsonyrendűek uralkodnak, akik féltékenyek arra, akikkel nem egyenlők. E zsidók leterítik a gyengék elé a liberalizmus vörös szőnyegét, de ezen a szőnyegen ők haladtak előre rövid fél évszázad alatt a legfelsőbb hatalomig, mert ők fedezték fel elsőként, hogy Amerika elsőrangú vendéglátó egy vállalkozó parazita számára. A liberalizmus a 100%-os amerikanizmus fordítottja, amelyet a zsidó gyűlöl.
De a liberalizmus nem egyedül felelős ezért.
A második tényező a zsidó agresszív egysége volt, a gyűlölet eredeti összetartása, amely összeolvasztotta és megszervezte a zsidó erőit pusztító küldetésének beteljesítésére. A zsidóság, amely egyszerre kultúra, állam, nemzet, nép, faj, vallás és társadalom, a maga összetartó erejével meghódította a filmipart, a hírügynökségeket, amelyek irányítják az összes újságot és az újságírói nézeteket, a folyóiratokat és a könyvkiadást, valamint a rádióhálózatokat. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a „Republikánus” Párt el fogja veszteni az 1932-es választásokat, a zsidó ügyesen befurakodott a „Demokrata” Pártba és elhelyezte ott a maga jelöltjét az elnökségre. Ez volt az 1933-as forradalom, de mivel ez egyszerű pártcsere formájában történt, a politikailag öntudatlan Amerika erről nem vett tudomást.
1933-ban a Baruch, Lehmann, Morgenthau, Frankfurter, Niles és Rosenman által vezetett raj leereszkedett Washingtonra. A vonatukon a Paswolskik, Messersmith-ek, Lubinok, Berle-k, Fortese-k, Lilienthalok, Cohenek, Ezekielek, Silversteinek és mások ezrei voltak, és a menet végén kullogott elegendő számú kisebb zsidó, faji gyökereitől elszakadt liberális, technokrata és idegen, megkétszerezni a főváros népességét néhány éven belül.
A járdák repedései között a zsidó toborzott több ezer alsóbbrendű amerikait, mint rádió-kommentátorokat, újságírókat és hivatásos propagandistákat, terjeszteni azt a világnézetet, amelyet a zsidó megfelelőnek tekintett az amerikaiak számára. A kormányzati irodák sokasága jött létre, amelyek személyzetét szükségképpen a zsidók adták. A zsidó a nyilvános megnyilatkozás és befolyásolás minden tényezőjét irányítása alá akarta vonni, és így biztosítani, hogy soha többé ne lehessen szabad országos választás, mivel nem akart lemondani a hatalmáról, amelyről már oly régóta álmodozott, és most végre valósággá lett, a többséget szerzett pártok alkotmányos játszmájának szabad mozgása által. Megtisztították a kormányt mindenkitől, akit nem lehet orránál fogva vezetni. Az ellenzék túl lett kiabálva, be lett mocskolva aljas címkékkel,és így el lett hallgattatva.
Így nyert Amerika szemita arcélt.
(Francis Parker Yockey)
