Két hete került fel honlapunkra a "Rabszolga fegyvert nem viselhet" írás. Ebben volt az a megállapítás, hogy ha egy rablógyilkos banda berúgja egy lakás ajtaját, az ott élőknek nincs semmi esélyük. Az élet március 15-én nagyon látványosan bizonyította ezt az állítást. A Győr közeli településen, Tényőn bestiális módon, baltával és láncfűrésszel végeztek egy családdal. Az apával (36), az anyával (37) és két leánygyermekükkel (5 és 8). Fényes nappal rátörtek a falu végi házra, és a családnak már valóban semmi esélye sem volt a túlélésre.
Ez a bűncselekmény az országvezetés bűne is. Megfosztotta a magyarságot, az embereket, a családokat a védekezés minden eszközétől. A baltás, láncfűrészes gyilkos banditák állami támogatással követtél el ezt a bestiális gyilkosságot. Mert mi másnak nevezhető az a totális kiszolgáltatottság, ami a fegyverek tiltásával a hatalom teremtett meg. Bármikor, bárhová ugyan így betörhetnek, gyilkolhatnak, erőszakoskodhatnak. Most még csak a falu végi házakba, a nyugdíjasok otthonaiba, de holnap már akár hozzád is. Nincs semmi esélyed, mert az ilyen támadás soha nem kiszámítható, ellene védekezni CSAK FEGYVERREL LEHET! A rettegő elnyomó hatalmat nem érdekli a magyarok sorsa, ha minden nap egy tucat ilyen brutális gyilkosság történne, akkor sem tenne semmit. A rendőrség keze meg van kötve, a tettek utáni nyomozati eljárás kevés. A megelőzésre pedig nincsenek eszközei, csak a lakosság önvédelmi lehetőségének a megteremtése vezethet eredményre. Mint Szlovákiában!
A tényői gyilkosság két felnőtt áldozata mérnök volt. Talán elleneztek is minden erőszakot, és a fegyverrel sem lehettek baráti viszonyban. Soha nem használták volna semmi rosszra. De amikor a család élete -különösen a gyerekeké- végveszélybe kerül, a legbékésebb ember is képes védekezésként még ölni is. Teljes joggal. Ma nincs erre esélye senkinek. Ha megjelennek a gyilkosok, nincs menekülés.
A gyilkosokat semmi nem korlátozza. Tesznek a törvényekre, a börtön olyan nekik, mintha haza mennének. A potenciális gyilkosok száma növekszik. A bestiális gyilkosságok száma is.
Gyilkosságok mindig voltak és lesznek is. Szerelemféltésből, erős felindulásból, sérelmek megtorlásaként elkövetett gyilkosságok sem elfogadhatóak, de valamiféle magyarázat van ezekre a bűncselekményekre. De az ilyen tényői típusú bestialitásra nincs semmiféle magyarázat. Ilyen esetekben a gyilkolás a fő cél, a perverz brutalitás kiélése szórakozás a gyilkosok számára. És az erkölcsileg döglött hatalom a fegyverek tiltásával ezeket a gyilkosokat védi, oltalmazza.
Kérdések: Meddig? Mikor lesz már vége ennek a sátáni rendszernek, mely az embernek nem minősíthető férgeknek teljesen kiszolgáltatja a becsületes embereket? Legyen mindenki gyilkos? Vásároljon mindenki illegálisan fegyvert? Hajtsunk végre megelőző irtóhadjáratokat? Minősítsük ellenséggé a rendet fenntartani akaró szervezeteket?
Mindenben, ami pozitívum lenne, Magyarország világviszonylatban is az utolsó helyeken kullog. Viszont minden rosszban az első helyeken állunk. Törvényeink alapján ide akár be is betonozhatjuk magunkat, mert ezek a törvények nem a nemzet érdekeit szolgálják. Csak a két legutoljára meghozott törvényt, a holokauszt tagadásának büntetését (nyilván ez a mai idők legnagyobb gondja), és a fegyvertartást kizárót említhetjük meg. Szégyen és gyalázat!
12:27: A rendőrség legújabb információi szerint az apa volt a gyilkos. Ezt a falubeliek, a szomszédok elvetik, a családfő családcentrikus volt, imádta a gyerekeit, feleségét. A gyilkosság elkövetési módja azonban tipikusan cigány módszer, lásd bőnyi kettősgyikosság.
A rendőrség mégis az apa felelősségét emelte ki azonnal. Tisztában vannak vele, ha kiderül hogy újra a cigányok gyilkoltak, az akár több százezer szavazatot hoz a Jobbiknak, illetve több helyen felütheti a fejét a lincsközeli állapot. Ezt a két dolgot nem engedhetik meg maguknak most, közvetlenül a választások előtt.
Az új fegyvertörvény, a cigányokkal szembeni engedékenység, a jelenlegi gazdasági botrányok mind a Jobbikot erősítik. Kézenfekvő tehát, hogy azonnal olyat tegyenek felelőssé, aki nem tud védekezni, a halott apát.
Ez őket igazolná, a fegyvertörvényüket is, mert „mi lett volna ha”, valamint a cigányokat is azonnal kimossák a gyanúból. Átlátszó trükk, ennél jobbal kellene próbálkozni. Talán azzal, hogy egyszer végre nem kellene belehazudni az emberek szemébe.
Innentől kezdve már teljesen lényegtelen, hogy ki volt a gyilkos. Az elkövetés módja, a helyszín, a körülmények minden magyar számára egyértelművé teszik a helyzetet. További kommentár felesleges.
V. István - Gyártó István - Jövőnk.info


