Spanyolország a görög úton

Görögország szigorú kiadáscsökkentést jelentett be, az eurózóna tagállamai pedig egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak rá, hogy megmentsék az országot az euró létét is veszélyeztető államcsődtől. A New York-i napilap azonban arra figyelmeztet, hogy Spanyolország is nagy bajban van: csodában, de legalábbis a göröghöz hasonló európai mentőakcióban reménykedik.

A The Wall Street Journal emlékeztet rá, hogy a spanyol költségvetési hiány 11,4 százalék körül alakulhat. José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök egyelőre azonban nem hajlik a korábban beígért, és az ország megmentése érdekében elkerülhetetlennek látszó megszorításokra: a nyugdíjkorhatár emelésére és a közszféra fizetéseinek befagyasztására.

A kormány még mindig a csodában bízik: a gazdasági növekedés élénkülésében, ami növelné az adóbevételeket. Erre azonban kevés az esély - tavaly 3,7 százalékkal csökkent a GDP, a munkanélküliség 20 százalék közelében jár. Az ingatlanpiac helyzete kilátástalan, a turizmus is gyengélkedik.

A másik lehetőség az lenne, ha a Görögországot minden bizonnyal kisegítő eurózóna Spanyolországnak is mentőövet dobna. Elvégre az Unió negyedik legnagyobb gazdaságáról van szó, amelynek bedőlése az egész EU-t magával ránthatná.


The Wall Street Journal - Globusz.net 

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info