A tavalyi év a gazdaság egészéhez hasonlóan a magánbiztonsági ágazatot is súlyosan érintette, sokaknak veszélybe sodorva megélhetési biztonságát. Felelőtlenség lenne azt gondolni, hogy az előttünk álló esztendő ne hordozna magában hasonló kihívásokat.
Beszéljünk őszintén, és mondjuk ki, soha nem voltunk még olyan fenyegetett kelyzetben mint most vagyunk, éppen ezért soha nem volt még annyira szükség az összefogásra, mint amennyire most van. A kamarát ért támadások az elmúlt évben sokkal intenzívebbek voltak, hiszen ellenfeleink tisztában vannak azzal, hogy a kamara ellehetetlenítése az első lépése annak, hogy egy ágazat idegen kezekbe kerüljön, munkavállalói kiszolgáltatottá váljanak. (…)
Megjegyzés: A nemzeti ébredés és a népi ellenállás kibontakozása tovább folytatódik. A települési önkormányzatok után a szakmai testületek is kénytelenek levonni a következtetéseket, és keresni a megoldásokat. Miután ezt már nem csak politikai szervezetek teszik meg, ez a tényleges népi ellenállás kezdete!
Bükkfalvi Roland - Jövőnk.info


