Hivatalosan a Magyar Tudományos Akadémia még nem vetette el a finnugor elméletet a magyarság származását illetően. Az sincs kizárva, hogy előbb Tel Aviv engedélye szükséges ebben a kérdésben. Viszont van még itt a egy másik probléma is, mégpedig az, hogy átlépve a hamiskás finnugor elméleten, az új felfedezők véleménye igencsak eltér egymástól.
A Nemzeti Hírhálón jelent meg Tóth Imre: Génjeink c. írása ez év januárjában, ahol a következőket írja: "2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. Kiterjedt összehasonlító populációgenetikai vizsgálataik alapján állást foglaltak az európai népek genetikai rokonsági kapcsolatairól. Népünk vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették: A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép". Továbbá a vizsgálatról így folytatták: "Tehát a mai magyarság szerológiai, és genetikai összetételében egyértelműen kimutatott európai jelleg, ugyanakkor ázsiainak hiánya nem egyedül az eltelt ezer év keveredésének köszönhető, hanem már a honfoglalás - és Szent István - kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt."
Viszont a Nemzeti Hírháló március 22-i számában Kiszely István magyarságkutató így nyilatkozik az Ahonnan a magyarság származik c. előadásában: "...genetikailag legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek...." "Kiderült: a székelyek Atilla hunjainak az utódai."
Tóth Imre írásában a magyarországi és székelyföldi minták nem különböznek egymástól.
Eljutottunk tehát egy pontra, amikor jelentkezik számtalan magyarságkutató, de nem lesz közülük kettő, akiknek közös véleménye lenne a vitatott témában.
Tímár Imre - Jövőnk.info


