Nincs rá pénz. Halljuk annyiszor, és elfogadjuk, mert belénk nevelték, hogy erre így kell reagálni. Természetvédelem, környezetvédelem, állatvédelem. Nagyon nagy szavak, de olyanok, mint egy óriási luftballon. Belül semmi.
Íróasztal mögött hozott törvények, kb. annyira életszerűek, mint a Tom és Jerry. A parlament szavaz, a magyar bólint, és minden el van boronálva. Csak az a szerencsétlen állat és növény nem érti, hogy akkor miért pusztul el?
Mikor érti meg az emberiség, hogy ezeket a dolgokat nem lehet törvénnyel szabályozni?
Érezni kell! Belülről!
Vagy teljesen fölöslegesen szülünk gyerekeket. Minek? Éljenek egy olyan bolygón, ahol rajtunk kívül más már nem él? Az állatokat majd archivált filmeken fogjuk mutogatni?
Ugyan már! Legyintesz rá dühösen!
Gondolkozz! Naponta több száz növény és állatfajt sikerül kiirtanunk! 50 – 60 év, és már csak mi maradunk, illetve azok a kedvencnek nevezet szörnyek, amik már olyan szinten ránk vannak szorulva, mint egy csecsemő.
Nincs is remény gondoltam, de egyszer csak csodát láttam. Egy erdőt, egy gyönyörű erdőt.
Mitől volt gyönyörű? Hisz ugyan olyan sorba ültetett egyen fákból állt, mint a többi. Mégis volt benne valami, amitől könnyező szemmel térdre estem. Felnéztem az égre, a mindenható felé, és köszönetet rebegtem.
Madárodúk. Tíz- húsz, száz, ezer! Nem tudom menyi! Szinte minden fára jutott és körülöttem rengeteg énekes madár. Mintha nem ezen a bolygón jártam volna, olyan madárcsicsergéstől zenget az erdő.
Egy ember, ki hitvallásaként készíti az odúkat, nem foglalkozik senkivel, csak csinálja. Többet tett a hazai természetért, mint miniszterek és államtitkárok hada.
Kap elismerést? Igen a legszebbet kapja. Minden reggel madarak ezrei fonják nevét a trilláikba.
De ne higgyük, hogy emberünk minden haszon nélkül teszi ezt a csodát. Gyümölcsöse van, közvetlenül az erdő mellett. Igazi biogyümölcsös. Nagyon minimális mérget használ. Minek is használna? Hisz egy cinke család egyetlen fiókanevelési időszakban, akár 150 Kg (!) rovart képes elkapni, és megetetni fiókáival.
Van-e tökéletesebb szimbiózis a természettel?
Készítettem pár fotót és távoztam a csodaerdőből. Mosolyogva mentem hazafelé, rengeteg hálával a szívemben, és ismeretlenül is köszönetet mondtam ennek az ismeretlennek, ki újra vissza adta a reményt.
Íme, egy példa arra, hogy a természetet úgy is ki lehet használni, hogy azt nem tönkretesszük, hanem védjük, fejlesztjük, szeretjük.
Zábrácki László - Szabad Riport Tudósító Iroda
