Mai elkorcsosult, szolgalelkűségtől és mammon-imádattól ragacsos világunkban, amikor az ember olyannyira elaljasodott, hogy nem képes többé már nemes célokért, fennkölt ideákért síkra és harcba szállni, akkor is ott világít a sötétben egy örök, kiolthatatlan fénylõ mécses, s ez a mécses nem más, mint Krisztus Urunk feltámadása. Jézus Krisztus feltámadása a halálból a keresztény hit központi igazsága. Ahogy Szent Pál is írta: 'Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.' (1Korinthus 15,17).
Isten Fia megtestesült, újból megszentelte az emberi életet annak fogantatásától kezdve. Jézus megváltása egyetemes érvényű térben és idõben, ugyanis nem Isten van térben és időben, hanem Isten tértől és időtől független végtelenül bölcs lény, aki mindent egyben lát, és mindenhol jelen van. Jézus feltámadása kétséget kizáróan bizonyítja, hogy mindaz, amit tanított, és akinek mondta magát, igaz. Bizonyosságot kaphattunk arról, hogy valóban Ő élet és halál ura, s aki által bűnbocsánatot nyerhet az ember. Életét önként tette le, és nem mások vették el Tőle. Jézus feltámadása olyan bizonyíték Isten igazságáról, hűségéről, mely reménységet ad minden ember számára, aki az Istennel való kapcsolatot keresi. Érdemes Prohászka Ottokár, az egykori lánglelkű püspök gondolatait most felidéznünk: „Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja ő felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó ha, valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket.”
Mint ismeretes tény, mikor Isten fia eljött közénk, a Talmud népe, a zsidóság (akik Isten kiválasztottjainak nevezték, és nevezik magukat azóta is) mérhetetlen haraggal, és engesztelhetetlen gyűlölettel támadt Jézus Krisztusra. Megfeszíttették. Megfeszíttették azért, mert Jézus igéi által sértve érezték magukat faji sovinizmusukban, s ezért Ő Nagypénteken kereszthalált kellett, hogy haljon. De harmadnapra feltámadott! Ebből a feltámadásból erőt meríthetünk mi, hungaristák is! Erőt meríthetünk túl azon is, hogy világnézetünk erkölcsi alapjában a Krisztus Urunk által létrehozott keresztény vallás áll, de valljuk a nagy vértanúnk, Szálasi Ferenc után mi is; „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!”
Lantos János – Jövőnk.info


