Tudós-Takács János halálára

Takács János a "Tudós" előnevet a Veritas c. domonkos rendi vallási kiadvány főszerkesztőjeként vette fel. Évekig szerkesztette ezt a magas színvonalú kiadványt, melynek szinte az összes cikkét, tanulmányát ő írta, más-más névvel. Több nyelven beszélt, és fordítói tevékenysége kiemelkedően fontos volt a hazafias oldal szellemi fejlődésének vonatkozásában. Aquinoi Szent Tamás Summáját is ő fordította magyarra. A '90-es évek elején tagja volt az MNA-nak, de idővel eltávolodott, mert haláláig ragaszkodott a hungarizmus fundamentalista felfogásához, és ellenzett minden újítást. Ezt a véleményét elfogadtuk, és tekintettel idős korára nem léptünk fel vele szemben.

Tompó és Bácsfi Diána a tanítványai voltak, és szoros kapcsolatban állt Szabó Alberttel is. A közelmúltban a Pax Hungarica Mozgalom előadója és teoretikusa volt. Szellemi ember lévén nem tudta elfogadni a tűz és a vas törvényeit, úgy gondolta, hogy a szellem ereje elég a győzelemhez.

Az utóbbi időben több irányú támadás célpontjává vált. Megvádolták azzal, hogy a III/III ügynöke volt, "Lázár" fedőnévvel, és a Soros Alapítvány támogatásával adta ki fordításait. Tudós Takács János az MNA vezetőjének minden erre vonatkozó kérdésére a valóságnak megfelelően válaszolt. A hatalommal való együttműködés a hamis állítások ellenére állandó kényszer és terrorizálás következménye volt, és kizárólag az Egyházba beépült zsidó származású papok ellen irányult. A Soros Alapítvány támogatását pedig nehéz anyagi helyzete miatt fogadta el, mert Szent Tamás művének a magyar kiadását élete fő művének tekintette. (A nyugat-európai nemzetiszocialista irányzatok többsége Szent Tamást a saját szentjének tekinti.) Az MNA vezetője bizonyos megértéssel kezelte Takács János tévedéseit, és ennek nem a közös börtönévek voltak a kiváltó okai, hanem a nyilvánvaló helyesbítési igyekezete. A börtönben nyomorékká vert lábára az utóbbi időben már ráállni sem tudott, fiatal bajtársaira támaszkodva tartotta meg szép és tiszta beszédeit, előadásait.

Gyenge testbe zárt szárnyaló lélek. Emberi hibák szürke kavicsai között egy-egy ragyogóan fénylő gyémánt. Egy munkás élet, tanítással, írással, nyughatatlan igazságkereséssel. Ez volt Tudós Takács János. A papi szemináriumból kizárt teológus életpályája a korszak összes jellemző vonását tartalmazta. Óriási kitérőkkel, néhány vargabetűvel, de végül eljutott élete igazi értelméhez: a tanításhoz. Ahogy teltek az évek, egyre átszellemültebb lett az egész ember. Hibái, bűnei elmaradtak, ledolgozta őket a megbánás alázatával és az igazság szeretetéből fakadó energiáival. Ha Szent Péter "a kőszikla" érdemesé vállt arra, hogy rá épüljön a kereszténység, pedig háromszor is megtagadta Jézust, akkor Tudós Takács János is érdemes arra, hogy jóvátett hibái ellenére tisztelettel gondoljuk rá. A temetésén mi is ott leszünk.


V. István – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info