Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy festmény. Öreg, régi darab, melyen az évek folyamán súlyos sérülések estek. Gyakorlatilag kiállíthatatlanná vált, a kritikusok köznevetség tárgyává tették volna. A restaurátor néhány ügyes ecsetvonással korrigálta a hibákat – amennyire lehetett. Nem volt egyszerű, súlyos sérülések voltak. Nem is titkolta el a javítás tényét. Nyugodt szívvel közönség elé bocsáthatóvá vált a kép, és még csak a kritikusok sem köthettek bele.
Ekkor jött azonban a kiállításszervező (aki egy barom, és semmi köze a festészethez), és ócsárolni kezdte a restaurátort, mert ő egyszerűen úgy akarta eladni a képet a közönségnek, hogy elhallgatja, hogy a kép sérült. Az eszébe sem jutott, hogy esetleg a közönség nem kíváncsi egy ilyen sérülésekkel rendelkező képre, a kritikusok pedig rövid úton szemétdombra juttatják. Az pedig főleg nem jutott eszébe, hogy a restaurátor többek között a vele kötött barátságra tekintettel vállalkozott a nem egyszerű feladatra.
A féleszű kiállításszervező egész sikertelen munkásságának frusztrációját kiadta a restaurátor elleni fröcsögésben. Ezzel a merőben felesleges és megmagyarázhatatlan indulatszítással megtörte a kiállítás méltóságát, de a festészetet is nevetség tárgyává tette.
Mivel a kiállításszervezőnek ez az egyetlen képe volt, nagy jóindulattal emberileg megérthető a kiborulása. A minősíthetetlen viselkedés és a szakmai dilettantizmus bűne azonban megbocsájthatatlan. Jó lesz más hobbit keresni, mert több kiállítást ezután nem szervezhet!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info
Megjegyzés: Mivel dilettáns barátainknak nem sikerült értelmezni a tanmesét, segítünk még picit, mit is szimbolizál a festmény. E festmény sérülései abból adódtak, hogy önmaga ráborult a festékes palettára, később pedig levetette magát az állványról. Ha még mindig nem érthető: a festmény árulkodott a többi festményről, majd zsidópénzt fogadott el!
